Off bejegyzés #Goodbye

Huh,szóval.. Helló srácok!

Nehezen, de rászántam magam, hogy megírjam ezt az off bejegyzést. A címből is látjátok, hogy a blog bezárja kapuit. Valószínűleg végre, sőt biztos. Az oka pedig az ihlet hiányossága. Azt mondtam az utolsó résznél egy kommentben, hogy a nagyja még hiányzik. Végülis nem hazudtam. A nagyja hiányzott/zik, mivel hozzá sem fogtam... Sajnálom, nekem ez nem megy. Az alapötlet azt hiszem elég jó lenne, hogy megállja a helyét, már csak nekem kellene elég jónak lennem a történethez, de lássuk be: egyik gimis - vagy részben gimis - blogom sem bírta sokáig. Egyszerűen nem megy az ilyen történetek írása, pedig annyi ötletem lenne hozzá, már csak az a bizonyos "töltelék" kellene, amivel megalapozom a cselekményeket, és kitöltöm a helyeket....

   VISZONT készülőben van egy új blogom, ami ugyancsak Ashtonos lesz, a sárcok nélkül valószínűleg, bár ez NEM biztos.

   A történet dióhéjban egy olyan lányról szólna aki mentálisan zavarodott egy kicsit, az még részlet kérdés miélyen mentális dologról lesz szó. Részben ez is gimis lesz - nagyon remélem sikerül végigvinnem -. A történetben Ashtonék új helyre költöznek, mivelmár rég el akartak költözni Hornsby-ból. A helyszín valószínűleg nem Sydney lesz, mint általában, inkább egy kisvárosra gondoltam. Szóval új iskola, meg minden. Ashton idővel észreveszi, hogy valami nem stimmel Avery körül, és kíváncsi lesz. Megpróbál a közelébe férkőzni, ami nagy feladatnak bizonyul számára, mivel a lány nem akar tágítani, és próbálja minnél messzebbre lökni Ashtont, aki ugyanúgy kitart. A bizalmát egy olyan dologgal fogja elnyerni amit másnak sosem mondott volna el. A lány idővel megnyílik Ashtonnak, Ashton pedig végig azon lesz, hogy átsegítse Avery-t. Dióhéjban ennyi lenne.

Link: Still Worth Fighting For

A You Belong To Me-n pedig ugyancsak megtaláltok még egy jó darabig!^^ Sajnálom srácok, nem így terveztem ezt az egészet...

Így utoljára köszönöm itt is a támogatást, azt a 3000+ oldalmegjelenítést, a 18 feliratkozót, a kedves és bátorító szavakat!

Elizabeth M. Stowe xx.

8.fejezet - Büntetés

Miután elhúzódtunk elmosolyodtam, és a homlokomat az övének döntöttem.
- Ugye tudod, hogy ha a lányok széttépnek a te hibád lesz? - kérdeztem, mire kuncogott egyet.
- Nem fogom hagyni - Calum kettőnk közé csapódott, én pedig annyira meglepődtem, hogy majdnem leestem a padról, Ashton fogta meg a karomat miközben kinevetett. Calum átkarolta a vállainkat.
- Én nyertem! - kiabált oda Michaelnek, aki bemutatott neki.
- Fogadtatok? - csaptuk egyszerre vállba Calumot, aki felszisszent.
- Hé, én mellettetek fogadtam! - mentegetőzött.
- Csak... vedd súlyba az arcod! Nem kell mindenkinek szétkürtölnöd, akinek tudnia kell tudni fogja.
- Mint például Alex? - vonta fel a szemöldökét egy elégedett vigyor kíséretében.
- Majd én beszélek vele - ajánlkoztam egyből.
- Uhmm... inkább én.
- Mégis csak a húga vagyok - néztem felé. Megforgatta a szemét, majd sóhajtott.
- Oké - győzelemittasan vigyorogtam rá.
- Ha így folytatod elveszted azt a valamit, amiért férfinak neveznek! - csapott Calum Ashton vállára, majd felállt. Ashtonnal összenéztünk, majd felálltunk és Calum után indultunk, "háromszög alakzatban", megtartva egy bizonyos távolságot. Miután beértünk az ebédlőbe Calum megfordult és a közöttünk levő távolságot méregette. Valaki mögénk szökkent, összehúzta a kezeinket, majd Calum mellé ugrott. Michael tündérpálcával és tiarában... Miért büntet az ég ilyen barátokkal?... Michael kidobta a kukába a cuccokat, és kisétáltak az ebédlőből.
- Megszokod - nevetett, majd mi is elindultunk. Kezét lassan csúsztatta feljebb, és összekulcsolta az ujjainkat. Szerencsére a hajam függönyszerűsége miatt nem látta az idióta mosolyt az arcomon.
- Ezt is? - kérdeztem és oldalra biccentettem. Ashton körül nézett, a lányok féltékenyen bámultak. Meg fognak ölni.
- Ezt is. - kuncogott, majd egy kedves puszit nyomott az arcomra, amitől mégjobban lángolni kezdett az arcom. Valaki átkarolta a nyakamat. Felnéztem Lukera. Egyik kezével Lana kezét fogta, a másikkal az én nyakamat karolta.
- Megkeresem Summert - kibújtam Luke karja alól, kicsúsztattam a kezemet Ashtonéból és a másik oldalára álltam.
- Csengetés után megkereslek! - mosolygott rám, mire bólintottam. Pár lépés után megfogta a karomat, visszahúzott, majd egy puszit adott az arcomra. - És ha látnád Calumot, üzenem neki, hogy 2257. Érteni fogja - bólintottam.
- Rendben. - utoljára még egy mosolyt intéztem felé, majd elindultam Calum és Summer keresésére. Vagy négy folyosót körbejártam mire megpillantottam Calumot. - Cal! - rám emelte mogyorószín szemeit. - Ashton üzeni, hogy 2257! - lerázta a srácot akivel beszélt, majd odajött. - Az aulában van.
- Köszi. Megkeresnéd Michaelt?
- Miért, pont...
- Köszi! - és már ott sem volt. Kifújtam a levegőt és körülnéztem.
- Michaelt keresed? - megprödültem. Mögöttem egy magas, fekete hajú srác állt, zöld tekintetét az enyémbe fúrta. Hátra léptem egyet.
- Uhm, igen.
- Tudom hol van, márha érdekel - vonakodva de bólintottam. - Gyere - követni kezdtem. Éreztem, hogy ebből semmi jó nem fog származni. - Kai vagyok, mellesleg. - valahol legbelül sejtettem, hogy Kai nem is oda vis ahová kellene. Elvezetett az iskola lezárt részéhez, majd ki egy régi, rozoga ajtóhoz. A hideg rázott ettől a helytől.
- Szerintem itt biztos nincs. Szóval, hol is van igazából. Márha tudod. - megfordult, és fölém magasodott, ahogy közelebb lépett.
- Talán itt van. Talán nincs. Ez pedig sosem derül ki, ha nem megyünk ki azon a hülye ajtón. Gondolom, nem hagynád cserben Calumot, és Ashtont sem. - vigyorától a hideg futkosott a hátamon, de bólintottam. Kilökte az ajtót, de az égvilágon senki sem volt ott.
- Nincs itt, szóval, én megyek! - megfordultam, és szinte futólépésben indultam vissza. Már majdnem visszaértem a kis elkerített rész végéhez, amikor elkapta a karomat és visszahúzott.
- Nem lehetsz rossz csaj, ha Ashton is rádtette a kezét. A falnak tőlt. Karjaimat a falnak nyomtam, hogy ha kell, elég nagy lendülettel lökhessem el és rohanhassan úgy, ahogy csak tudok. Ha kiabálok senki sem hallja meg, és örömet okozok Kai-nak. Mióta járnak ilyen emberek ebbe az iskolába?! Arca közelített az enyémhez, egy hátborzongató vigyor kíséretében. Miért én, miért? Lehunytam a szemem, és a lehető legjobban préseltem magam a falhoz, hátha eltűnők, de nem. Mar felkészültem a legrosszabbra, amikor egy nyögést hallottam, és az oldalamról hangos trappolásokat. Kinyitottam a szememet. Kai egy pár méterrel arrébb, Michael pedig előttem.
- Gondoltam, hogy megérkeel - bicentett Kai egy vigyorral. - Clifford, a hős! A lányok nagylelkű megmentője!
- Fogd be, Kai! - felém fordult. - Jól vagy? - bólintottam, majd biccentett. - Menjünk - megfogta a kezemet, majd Kai-hoz fordult. - A te érdekedben elkerülném Őt. A te érdekedben - kihangsúlyozta a "te" szót, majd elindultunk. A folyosó eléggé üres volt, csak pár diák lézengett. - Mi a fenét kerestél te ott? Kai egy beteg elméjű ember!
- Calum kerestetett meg téged, kivel mással mint velem! Az aulában vannak, jobb ha mész!
- Azt kétlem. Már vagy tíz perce óra van.
- És te minek vagy itt?
- Pár lány látott Kai kíséretében. Mivel Summer pedig velem kerestetett téged, muszáj volt megkeresnem. Be akarsz menni, vagy maradjunk?
- És mondjam, hogy az iskola leglabilisabb emberével volt találkozóm? Nem, köszi kihagyom- De minek van itt?
- Mint mondtam: Kai beteg ember - beszélgetés közben egy padhoz sétáltunk, és leültünk a támlájára. - Mármint miért nem valami diliházban van, vagy kisegítőben? - vagy bárhol máshol...
- Mivel a tanárok nem tudják bizonyítani, hogy Kai tényleg ilyen ember. Mikor arra kerül a sor, hogy megvizsgálják a lehető leginteligensebb és legnormálisabb ember válik belőle.
- Ez akkor sem... hagyjuk - csend telepedett körénk. - Miért mondtad, hogy az Ő érdekében kerüljön el engem? - előre dőlt, térdein összekulcsolta a kezeit, és egy picit felém fordította a fejét.
- Ezt inkább Ashtonnak kellene elmondania. Ha Kai folytatja, valószínűleg megtudod idő előtt - bólintottam. - De inkább ne kérdezz rá nála. Érzékeny téma - erre is bólintottam.
   Végigbeszélgettük az órát, majd csengetéskor bementünk, és a tanáraink "elkaptak" minket, majd felvittek az igazgatóiba. Bent próbáltok egymást nevettetni, hátha valamelyikünk lesz akkora paraszt, hogy az igazgató arcába röhögjön. Mikey a lehető legtöbb módon takargatta az arcát, majd egyszer csak egy mű ordítós tüsszentést adtam elő, amitől baromi hangosan kezdett nevetni. A nevetésétől én is nevetni kezdtem.
- Ebből elég volt! Mrs.Blackwell, Mr.Clifford örömmel várom önöket egész héten a büntetésben! - visszafogva a nevetésünket bólintottunk, majd kizavart minket az irodából. Tisztességes távolságba értünk és ismét nevetésben törtünk ki. A folyosó két oldalának dőlve lecsúsztunk a falon a nevetéstől. Idővel a srácok megtaláltak minket, a földön fetrengve. Nehezen, de abbahagytuk. Mikey feltápászkodott, majd engem is felhúzott.
- Veletek meg mi történt? - kérdezte Calum, mire Michael és én összenéztünk, majd össszepacsiztunk.
- Egy heti büntetés - mondtuk egyszerre.
- Akartam is kérdezni: hol voltatok az óráról?
- Egymást kerestük, és... Uhmm...
- Elkerültük egymást. Az óra negyedénél talált meg a suli másik végében. És kiültünk beszélgetni. - Ashton mellém állt, majd átkarolta a vállamat.
- Az én barátnőm! - nevetett, majd megpuszilta a fejem búbját. Ahogy sétáltunk Kai önelégült vigyorral méregetett engem, rajtam pedig végigfutott a hideg. Michaelre sandítottam, aki egy pillantással próbálta elvonni a figyelmemet. Eltátogott egy "nyugi"-t. Elfordítottam a fejemet és jobban Ashtonhoz bújtam. Lenézett rám, nem értette mire fel tettem ezt, de nem is érdekelte, csak jobban átkarolt.
   Kai egész nap bámult, én pedig ilyenkor a lehető legkétségbeesettebb tekintetemmel néztem Mikey-ra. Ebből még baj lesz, úgy érzem...

ClaudiaCosplay Nyereményjátéka

http://claudiacosplay.blogspot.hu/

7.fejezet - Barátok?Örökre.

Lesokkolódtam. Egy pár pillanatig mozdulni sem bírtam, majd az agyam mintha bekkattant volna heves elemzésbe kezdett. Végül is, Ashton sokat segített nekem. Az utóbbi időben Ő támogatott, bátorított, és fogta a kezem, ha szükségem volt rá. Egy kedves, odaadó és - valljuk be - helyes fiú. Bár az az incidens eléggé dühítő és óriási nagyot csalódtam benne, miattam tette. Nem akarta látni, hogy szenvedek, Luke miatt. Ez az egész végigsuhant az agyamban, majd óvatosan kicsúsztattam a kezemet az övéből, a nyaka köré kulcsoltam és visszacsókoltam. Néhány pillanat múlva elhúzódtunk, de szemünkkel még mindig a másikat pásztáztuk. Láttam a szemem sarkából ahogy a srácok ott állnak és minket néznek. Feléjük fordítottam a fejemet. Luke a falnak dőlve, karba tett kezekkel vigyorgott, Calum az Ő vállára tette az egyik kezét, hasonlóan nagy vigyorral, Calum mellett kicsit rá támaszkodva pedig Michael állt, szintén karba tett kézzel, ugyancsak nagy mosollyal. Egy kicsit távolabb Summer állt, ledöbbenve. Próbált rám mosolyogni, de nem sikerült neki, így csak biccentett és elsétált. Michael kikukucskált az egyik folyosóra, majd biccentett Ashtonnak.
- Alex - tátogta Michael. Ösztönösen elengedtem Ashton nyakát és kinyitottam a szekrényemet. Calum és Michael próbáltak feltűnésmentesen távozni a helyről. Ashton odahajolt, arca egy vonalba került az enyémmel. Felé fordultam.
- Tégy úgy mintha haragudnál - mosolygott egy aprót.
- Én... Én haragszom! - néztem rá. Játékosan megforgatta a szemeit, én pedig szinte belebújtam a szekrénybe.
- Csak hallgass meg! - kezdett bele a szerepébe, amint Alexander feltűnt a folyosón.
- Nem, Ashton! Nem érdekel a mondandód, sem most, sem máskor! - csaptam be a szekrényem ajtaját.
- Csak adj egy percet, - szünetet tartott a hatásosságért. - kérlek. - Alex megállt mellette.
- Baj van? - nézett rám, majd Ashtonra, és ismét rám.
- Nincs. Ashton épp menni készült, igaz? - idegességet színlelve kifújta a levegőt, a combjaira csapott, majd elment. Alex Luke felé fordult, aki még mindig ott állt, ugyanabban a pózban, vigyorogva.
- Te mit vigyorogsz? - kérdezte félretéve a modorát és minden kedvességét.
- Én? - nyújtotta el a szót. - Semmit. - rázta meg a fejét, majd elindult a töri terem felé. Alex kérdőn felém fordult.
- Nekem, mennem kell. Mindjárt csengetnek, és tudod milyen Mrs. Hollbrook! Otthon találkozunk, szia! - mondtam sietősen és megindultam a terem felé.
- Ez meleg volt! - termett mellettem Luke nevetve.
- Ne is emlegesd. - fújtam ki a levegőt.
- Szóval, ez olyan The Vampire Diaries-es cucc lesz? Mert akkor én vagyok Caroline, és végignézem, ahogy Stefan és Elena összejönnek! - egy furcsa pillantással jutalmaztam a kijelentését.
- Idióták vesznek körül.. Uhmm, menj előre, mindjárt utánad megyek. - Luke bólintott, én pedig elindultam Summer felé. - Beszélhetnénk? - kérdeztem megállva mellette.
- Persze - bólintott.
- Szóval... - kezdtem bele, de nem tudtam folytatni. Csendben álltam ott és néztem.
- Neki megbocsájtottál, de nekem miért nem? Együtt gondoltuk ki,de úgy tűnik én mégsem vagyok annyira fontos neked, hogy elnyerjem a bocsánatodat
- Erről akarok beszélni veled. Tudom, hogy miattam csinálta. Mert zavarta, hogy engem ennyire összezúz ez az egész Luke ügy. Ő csókolt meg, én pedig vissza. Azt hiszem ez volt a megbocsájtásom. - az egyes szám csalódottá tette Summert. - De ez érdekes lenne a részünkről, szóval elfogadsz egy megbocsájtok ölelést? - kérdeztem kissé bátortalanul. Summer arca felderült, és szorosan húzott ölelésébe. - Barátok?
- Örökre. - a csengő ismét közbeszólt. Summerrel együtt sétáltunk be a terembe. Luke felfigyelt ránk és egy halvány mosolyt intézett felém. Úgy gondoltuk leülünk majd hozzá, az előtte lévő padba, de a kosarasokkal ült, mi pedig nem szívesen mentünk oda, így az ajtó melletti első padsorba ültünk le.
   Summerrel hébe-hóba váltottunk egy két szót, az egyik társalgásunkat az ajtó kopogása zavarta meg.
- Szabad! - kiabált ki Mr.Widdow. Az ajtó kinyílt, Summerrel pedig elámultunk
- Nem úgy volt, hogy Ő terhes? - suttogta alig hallhatóan, mire bólintottam.
- Mrs.Lewis! Örülök, hogy itt van! Foglaljon helyet valahol! - Lana kedvesen bólintott, majd lenézően pillantott ránk. A lábamat kitoltam, hátha elgáncsolhatom, de Summer visszahúzta a lábam és megrázta a fejét. Luke mosolyogva intette maga mellé a lányt.
- Szóval szakítani sem szakítottak - ráncoltam össze a homlokomat.
   Summerrel szenvedve néztünk egymásra, az óra hátralevő felében Lana "halk" kuncogását, és vinnyogását kellett hallgatnunk. A csengetéskor én menekültem ki először. Már fordultam volna be, amikor valaki a derekamnál fogva visszahúzott.
- Ne most, Ashton! - próbáltam elindulni, de nem nagyon akaródzott elengedni.
- Dühösnek tűnsz - piszkálódott vigyorogva.
- Inkább vagyok ideges és frusztrált, mintsem dühös - fújtam ki a levegőt. Ashton mellém állt, átkarolta a derekamat.
- Szóval...
- Idegesít, gyűlölöm, és legszívesebben megfojtanám! Egyáltalán mi a fenének jött vissza az utolsó két óránkra?! Azért, hogy bosszantson? Mert sikerült neki! - Ashton végig vigyorogva figyelte az arcomat. - És ez, - mutattam rá. - még idegesebbé tesz. - megrázta a fejét, majd arcon puszilt.
- Ashton! - szólt utánunk Luke. Gondoltam kibújok az öleléséből, és eliszkolok amint megláttam Lanát. Ledöbbenve nézett rám és Ashtonra. - Szóval, mivel így "egybegyűltünk" mi lenne ha elmennénk mondjuk... duplarandira? Nem vagyok híve az ilyeneknek, de egy próbát megér.
- Hemmings! - szólt oda Luke egyik csapattársa. Luke odament hozzá.
- Azt hittem legalább ízlésed van, Ashton. És nem egy olyan mellett kötsz ki, mint... Ő.
- Szállj le rólunk! Lett volna okom kirtizálni, hogy Luke egy hisztis lotyót választott maga mellé, még sem tettem. Pedig hidd el, szóvá tettem volna. De nyugodj meg, nem miattad. - mondtam, mire Ashton felnevetett. Egy puszit adtam az arcára, és elindultam, majd egy pár lépés után megfordultam. - Oh, és egy jó tanács: foglalkozz a magad baba... khmm... problémájával! - vigyorogtam rá, majd kimentem az udvarra. Leültem a bejárattal szembeni padra és vártam, hogy valaki csatlakozzon hozzám. Alex és pár haverja majdnem egy vonalban ültek a padommal, ez pedig azt jelentette, hogy Alex vagy milliószor felém nézett. Ashton kijött az épületből, és elindult felém, de Alexander magához hívta. Pár szó után leült hozzájuk. Calum ült le mellém, csodák csodájára egyedül. Általában Michael és Ő mindig együtt lófrálnak.
- Na? - kérdezte felém fordulva. Felemeltem a fejemet és Ashtonra néztem, aki elmosolyodott.
- Mi na? - néztem rá.Szélesen elmosolyodott és hátradőlt, majd Ashton felé biccentett.
- Te és Ash? - kérdezte szemöldökét emelgetve. Zavaromban rádőltem a magamhoz szorított firkálós füzetemre. Calum felnevetett. - Szóval ez hivatalos!
- Nem! Mi még... szóval, még nem beszéltünk róla. Szóval, mielőtt elszólnád magad, várd meg, még beszélünk. - Calum arcáról akkor sem fagyott le a vigyor.
- A lányok ki lesznek akadva miattatok - felé pillantottam. - Ashtonnak az iskolából a négy év alatt soha, de soha nem volt jó senki. Te vagy az első sulink béli csaj. - összehúztam a szemöldökömet. - Így igaz - biccentett felém. - És itt a megfelelő alkalom. - mutatott Ashtonra, akit éppen akkor hagytak ott Alexék. - Mentem! - pattant fel és elsétált. Ashton körülnézett, majd elindult felém. Helyet foglalt mellettem, majd egy ideig csendben ültünk egymás mellett.
- Szóval... - szólaltam meg. - ...akkor mi most... tudod, együtt vagyunk?
- Nem tudom, mondd meg te! - az állam alá nyúlt, maga felé fordította a fejemet és megcsókolt.

6.fejezet - Fontos személy

 *Carly Szemszöge*
 Egy hét. Ennyi telt el a prezentációm óta. Senkihez nem szóltam, feketében jártam nap mint nap. És új "szenvedélyt" találtam. A cigit.
  Reggel a táskámba dobtam egy dobozzal és egy öngyújtót és indultam is az iskolába. A fülhallgatómból erőteljes zenék szóltak, a számban a cigi füstölgött, miközben egyszer-egyszer beleszívtam. A cigi papírja egyenlő lett velem. Folyton fogyadozó. Persze én nem fogytam egy dekát sem, de a belső világom annál inkább. Calumék hajtottak el mellettem. Michael a lehúzott ablakon kihajolt, mint minden áldott reggel. Meredten bámultam előre, a lábaimat pedig ösztönösen rakosgattam egymás után.
  A tesicuccomban melegítettem, hiszen elkezdődött az év első szezonja. Nem, nem foci, vagy bármi más sportág. Egyszerűen csak... futás. Mindenki más különféle menő sportágakban szerepel, én pedig csak futok. Egy részt azért, mert ha csapatban kellene lennem, megőrülnék, hiszen sosem bírtam a csapatmunkát. Sem azt, ha főnökösködnek! Mégis miért kellene valaki alá állnom, aki semmivel sem különb nálam? A másik ok pedig a stressz levezetése. Bár itt is egy "csapatként" szerepelünk, nem függünk a másiktól, semmi közünk nincs a másikhoz, azon kívül, hogy egy iskolából jöttünk.
   Mackenzie szúrósan méregetett. Amint beléptem a futókhoz, szerinte elhappoltam mindent előle a képességeimmel. Mert jó vagyok abban amit csinálok. Ugyanolyan pillantással néztem felé.
- Vigyázz! - kiabálta Mr.Fich. - Kész? Rajt! - elrugaszkodtam és nekiiramodtam. Mackenzie büszkén tört előre, míg én tartogattam az erőmet. A világ lassan homályossá vált körülöttem, a látóköröm leszűkült. A lábaim vittek előre, minnél gyorsabban. Úgy éreztem, mintha szállnék a széllel. Akár egy falevél, aki ide-oda repked. A gondjaim megszűntek, nem agyaltam Luke-on, Ashtonon, vagy bármi máson. Átléptem a célvonalat és alig bírtam megállni. A látásom kitisztult, az emberek visszatértek körém. Mackenzie utánam ért be, egy nagyobb hosszal. Csalódott és dühös volt rám. A szeme villódzott, szinte szikrákat lövellt. Mr.Fich tapsolva indult meg felém.
- Tökéletes mint mindig! - állt meg előttem. - Sokra vihetnéd.
- Futással? Ugyan kérem! - ráztam meg a fejemet és lesétáltam a pályáról.
   Egy padnál ültem felhúzott térdekkel, kapucnival a fejemen. A gyújtómmal játszottam. Meg akartam tanulni a trükköt, hogy nem éget meg a lángja, de persze a tenyerem bánta. Apró hólyagok és első fokú égési sebek tömkelege díszítette a jobb tenyeremet. Fájni fájt, de volt ennél nagyobb gondom és fájdalmam. Akik ismernek, azok tudják, hogy bármennyire is úgy teszek, mintha nem érdekelne, közben minden percben, minden órában arra gondolok, hogy én basztam-e el?  Valaki kikapta a kezemből és elhajította. Nem törődtem vele, csak néztem előre akár az élőholtak.
- Ez nem mehet így tovább! - húzta ki a fülemből a fülhallgatót. A falaim leomlottak amint elhalt a zene, de próbáltam ugyanúgy viselkedni. Calum lehúzta a fejemről a kapucnit. Elővettem egy másik gyújtót és egy újabb szálat. - Ha még egyet elszívsz, az iskola lánymosdójának wc keféjével nyúlok le a torkodon, és sikálom makulátlanra a tüdődet! - fenyegetőzött. Nem törődtem vele, de azért eltettem a dobozt és a gyújtót. Körülnéztem. Luke egy félreeső helyen ült, egymagában. Ashton ugyanígy csak a másik irányba. Ashton a térdeire támasztotta kezét és felállt. Felém indult, még Luke ugyanígy tett, csak felé indult. Én is felálltam, de egyenesen az iskola épületéhez vettem az irányt. Summer állt elém, mire kikerültem, de megfogta a karom és visszahúzott.
- É-én, sajnálom. - kirántottam a kezemet.
- Sajnálod? Csak ennyit tudsz mondani? - kínomban felnevettem. - Tönkre tetted az életemet! Az enyémet, nem a sajátodat! Tudod milyen érzés avval a kínnal és gondolattal ébredni, hogy még egy napot kell úgy eltöltened, hogy a bűntudat felemészt?! Egyáltalán tudod mi az?! Mikor legszívesebben megfojtanád magad a saját kezeiddel csak ne kelljen többé érezned?! Persze, hogy nem! Csak hagyj békén a bűntudatommal együtt és húzz a francba!!
- Cars, kérlek hallgass meg! - könyörgött.
- Csak a barátaim hívhatnak így. Szóval senki - fordultam el.
- Mi a barátaid vagyunk! - kapcsolódott be Calum. Megráztam a fejemet és visszafordultam.
- Nincs szükségem barátokra.
- Támogatásra mindenkinek szüksége van! - szólalt fel Michael is.
- Ez nem támogatás! Minden csak az nem.
- Figyelj - lépett felém Ashton.
- Neked végképp csendben kellene maradnod, Ashton! - kifújta a levegőt és a hajába túrt.
- Nem! - tiltakozott. - Addig nem, amíg meg nem hallgatsz!
- Akkor sokáig kell majd beszélned - fordultam el.
- Az sem érdekel! Ez nem te vagy Carly!
- Honnan is tudnád ki vagyok én, Ashton?! Egy hetet töltöttünk együtt, az pedig semmi sem!
- De romantikus... - morogta cinikusan Luke. Egy hete szavát sem hallottam, még órákon sem. Ha felszólították nem válaszolt, csak firkálgatott és úgy tett, mintha meg sem hallaná. Volt vele valami.. Az iskolában az a hír járt, hogy Luke azért szakított Lanával, mert felcsinálta a csajt.
- Talán Ő nem ismer annyira, de én igen. És igaza van! - védte Summer Ashtont, én pedig faképnél hagytam őket és bementem. A szekrényemnek dőltem és becsuktam a szememet. Valaki megragadta a karomat. Már kezdtem volna kiabálni, mert azt hittem Summer az, de Meghan állt ott.
- Carly! Ezt látnod kell! - az ebédlő felé húzott. Tömeg állt körül egy asztalt. Meghan egyenesen a tömeg közepébe vetette magát velem együtt, de én ott is maradtam, nem mentem előrébb. Meghan elengedte a kezemet és arrébb sétált. Luke körülnézett, majd felállt az asztalra, ennek következtében egy kicsit megremegett szegény bútor. Nem szólt egy szót sem, csak állt és nézegetett körbe. Ket kar telepedett a vállamra. Megismertem a kezek tulajdonosát. Michael... Luke ránézett és bólintott. Leraztam a kezeit magamról. - Szóval... Uhmm... Oké. Van itt egy személy.. Pontosabban egy lány. - a hajába túrt és nagy levegőt vett. - És, ez a lány nagyon fontos számomra, de az utóbbi időben elhanyagoltam. Nagyon. Pedig nála jobb legjobb lány barátot kívánni sem tudnék és keresve sem találnék. Pont róla feledkeztem meg, pedig lassan tíz hosszú éve ismerem. Ő volt az egyetlen aki ennyi időn keresztül mellettem volt, bárki is voltam. Tudom, hogy ennyi közel sem elég ahhoz, hogy megbocsájtson, de remélem, hogy kezdtenek ennyi elég lesz. - Luke várakozóan tekintett rám. - Tudom, hogy egy sajnálom és egy iszonyúan nyálas szöveg nálad semmit sem jelent, de nem tudom mit tehetnék még, Carly - az eszem és a szívem hirtelen csatázni kezdett. A szívem megtelt különféle érzelmekkel. Leugrott az asztalról és egyenesen felém indult. Michael nem engedett elmenni, csak akkor engedett el és állt tovább, amikor már csak pár lépésre volt tőlem. - Nem tudom mit mondhatnék még, hogy ne haragudj rám.
- Azt, hogy nem próbálkozol még egyszer összehozni valami ilyet. - mosolyodtam el, majd átöleltem. Egy megkönnyebbült sóhaj szakadt ki belőle és magához szorított. - Utálom, hogy nem tudok haragudni rád - morogtam.
- Túl szeretni való vagyok!
- Hiányoztál, Luke - motyogtam a vállába.
- Te is nekem - adott egy puszit az arcomra. A tömeg még nézett minket, majd szétszéledtek, de mi ugyanúgy öleltük egymást. Luke feljebb emelte a fejét. - Ohh, és... ne haragudj a srácokra, és Summerre. Neked akartak jót - kicsit elfordítottam a fejemet, és a szemem sarkából láttam, hogy mind a négyen ott állnak az ajtóban.
- Ne kérj lehetetlent - mondtam végszóra. A csengő szólt, én pedig a vállamra emeltem a táskát. - Majd jössz - biccentettem, mire csalódottan bólintott. Utat törtem magamnak Calumék között és elsiettem.
  *Luke Szemszöge*
- Sajnálom srácok - álltam melléjük. - Én megpróbáltam. De idővel megbékél. Mindig ezt csinálja, de sosem tud haragot tartani.
- Veled szemben - jegyezte meg Summer.
- Féltékeny - vetettem oda és elindultam matekra Carly után. Summer is elindult utánam. Lehupptantam Carly mellé, bár ezt a helyet Summer már rég kinézte magának.
  *Carly Szemszöge*
Képes lettem volna elaludni Luke-on. A barátságunknak eme oldalát csodáltam. Képesek voltunk eltekinteni a veszekedések felett, és úgy tettünk, mintha ezek meg sem történtek volna. Képesek voltunk úgy folytatni, mintha a veszekedés előtt lennénk, és onnan, ahol befejeztük.
   Lukenak megbeszélése volt, így a negyedik szünetben egyedül ácsorogtam a szekrénynél. Megígértem neki, hogy megvárom. Ashtonra figyeltem fel a folyosón. Határozott és kimért léptekkel célzott meg engem. Kihúztam magamat határozottságomat megvillantva. Egy pillanatra megtorpant, majd ismét elindult felém.
- Ne is próbálkozz! - emeltem magam elé a kezem. Megragadta a csuklómat, majd a testemhez szorította és megcsókolt.

5.fejezet - Fogadás

*Luke Szemszöge*
 - Oké, szóval... ha az udvarról kiválasztok egyetlen egy lányt, és meghívom a hétvégi bulimra, és sikerül megfektetnem te veszel meg mindent a következő bulira! Benne vagy? - nyújtotta James Kyle felé a kezét. Kyle gondolkodott egy kicsit, majd megrázta. - Jó, akkor... - tekintetével többször is végig pásztázta az udvart. - Meg is van! - csapta össze a tenyereit. - Carly! - teljesen lesokkolódtam, egy hang nem jött ki a torkomon. Carly felállt, és kíváncsi tekintettel indult meg felénk. Megrökönyödve ültem és figyeltem ahogy közeledik. Már majdnem előttünk volt, amikor is észbekaptam és felpattantam.
- Nem! - fordultam James irányába. - Biztos, hogy nem!
- Miért ne? - kérdezte. - Szeretem a kihívásokat, és... valljuk be, Carly elég jó csaj, na meg bevállalós!
- Fogd vissza magad, oké? Nem egy...
- Higgadj le! - vágott a szavamba. - Egy ilyen lánynak mint Ő, semmiség!
- Haver, tényleg állj le! Nem egy utcasarki ribanc...
- Ki mondta, hogy az? - szakított félbe ismét. - Nem kell annak lennie, hogy belemenjen.
  *Carly Szemszöge*
Már csak pár méterre voltam, amikor Luke elkapta James pólóját és lerántotta Őt a kőasztalról. Megszaporáztam a lépteimet, még mielőtt megtörténne az első ütés. Egy gyors mozdulattal átbújtam Luke karja alatt, és a vállára tettem a kezemet. Próbáltam hátratolni, de nem sikerült.
- Fejezd be, nem kell a balhé! - néztem fel rá. Lenézett rám, pár pillanatig még figyelte az arcomat, de tekintete azonnal lejjebb siklott, amikor James kezeit a csípőmre tette. Luke egy pillanatra kibillent az egyensúlyából, így hátra tudtam tolni, és azt hittem James leveszi rólam a kezeit, de nem. Jött utánunk. Luke szemében felcsillant a düh, és a mérhetetlen harag. Sosem láttam őt annyira dühösnek, mint amennyire akkor.  Valaki megfogta a kezemet és kihúzott a két srác közül. Pár pillanatra magához szorított, megismertem a szürke trikót. James rám nézett, egy vigyor kíséretében, Luke ütött, és betalált. Nagy lendületet vettem és mivel Ashton nem akart beavatkozni, ellöktem magam tőle, Luke mellkasának rohantam, átöleltem és hátrataszítottam. Elengedte Jamest, aki megtántorodott.
- Ne csinálj hülyeséget, kérlek - suttogtam. Éreztem, ahogy szívverése még akkor is iszonyatosan gyorsan vert, de nagy levegővételekkel próbálta lenyugtatni magát. Kezeit a hátamra tette, nem engedett el. Hiába voltam nagyon dühös rá, akkor minden dühöm elszállt. Még a prezentációt is megbántam, és elhatároztam, beszélek Mr.Dannisszel.
- Csak ennyit tudsz?! - ingerelte James. Éreztem, ahogy megmoccan, én pedig szorosabban öleltem Őt. - Mutasd mit tudsz! Gyerünk! Ennél egy lány is nagyobbat üt! Beijedtél, Hemmings?! - éreztem, ahogy valakik mellénk állnak.
- Ashton! - hallottam meg egy kicsit messzebbről Alex hangját. Nem mertem elengedni Luke-ot, és nem is akartam. A többiek is eltávolodtak.
- Levegőt - szólalt meg Luke. A hangján hallottam, ahogy mosolyog. Lazábbra vettem az ölelést.
- Ha elengedlek, megígéred, hogy nem mész oda? - kérdeztem.
- Megígérem - fokozatosan engedtem el, majd hátra léptem egy kicsit. Megfordultam. James-nek és a csapat néhány tagjának már hűlt helye volt.
- Mit akart? - utaltam Jamesre. Luke elpillantott, majd vissza rám.
- Nem lényeges. Hülyeség az egész - rázta meg a fejét. Más esetben faggatni kezdtem volna, de akkor nem akartam tudni róla. Inkább nem. - Te sírtál? - kérdezte egy kis mosollyal.
- Nem! A parfümöd a hibás! Legközelebb használhatnál kevesebbet! - tényleg sírtam volna? Magam sem tudtam megmondani.
- Aha, persze! - mosolya vigyorrá alakult. - Én is ezt mondanám - karolta át a nyakamat, és elindultunk befelé. Ashtonék is leléptek.
- Lana? - kérdeztem, mintha érdekelne.
- Elkapott valami hülye betegséget - vont vállat.
- Már értem miért nem rohantál még el... - mondtam halkan.
- Ezt hogy érted? - még így is túl hangosnak bizonyultam.
- Hagyjuk - húztam el a számat. Luke felsóhajtott, de nem firtatta a témát. Már megint közel engedtem magamhoz... Megint meg fog történni, amint Lana visszatér a suliba. Féltem az érzéstől, attól, hogy megint otthagy. A legjobb barátokból érdekbarátokká váltunk. Elhatároztam, hogy nem fogom lemondani a prezentációt. Felolvasom, bűntudatot okozok neki, megharagszik rám, és nem kell mégegyszer elviselnem azt a fájdalmat. Igen, így kell lennie: el kell marnom magam mellől, hogy abbahagyjuk ezt az egész körforgást. De nem volt szívem ahhoz. Örültem, hogy most ismét együtt vagyunk, mint legjobb barátok. És éreztem, hogy nem vagyok rá képes, nagyon nem...
   Steve, Angie és én ott álltunk a kivetítő ponyva mellett, én voltam az utolsó. Luke egy bíztató mosolyt küldött felém, én pedig lehajtottam a fejemet, majd lassan Ashtonékra néztem.
- Minden rendben lesz. - tátogta, mire megráztam a fejemet. Mire feleszméltem Angie már a lezáró mondatát szavalta, én pedig szédülni kezdtem. Megtapsolták, majd a tanárúr felkonferált engem. El akartam tűnni a föld színéről.
   Pár sor után már könnyek szöktek a szemembe,  és miattuk a látásom is elhomályosult. Félre olvasott szavakat hagytak maguk után... Egy két kósza könny lecseppent a lapra. Felnéztem. Luke idegesen vizslatott. Legszívesebben kitrappolt volna az ebdélőből, de nem tette. Kíváncsi volt mit tartogattam még. Ashtonra néztem, nagy levegőt vettem és folytattam. A következő mondatoknál már meg-meg remegett a hangom, néha el is csuklott. Végül nem bírtam tovább, egy húr elpattant én pedig belezokogtam a mikrofonba, elengedtem ami puffanással és fülsüketítő sípolással ért földet. A lapjaim keringve szálltak a földre. Sírva iramodtam neki a jobb oldai kijáratnak, még Luke sietősen és dühösen indult a másik kijárat felé. Kifutottam, majd leültem a földre és hisztérikus sírásba kezdtem. Úgy éreztem, mintha vége lett volna a világnak. Az én világomnak, ami pár óra erejéig tökéletes volt. De csak volt... Percekkel később két kart éreztem meg. Magahoz ölelt, én pedig visszaöleltem. A fejemet a vállára döntöttem.
- Mindent elrontottam, Ashton - sírtam.
- Nyugodj meg... Minden rendben lesz. Ennek így kellett lennie... - fura volt nekem ez az egész. Ő és Summer ugyanannyira pártolták ezt az egészet. Summer és Ő beszélt rá erre az egészre. Eltoltam.
- Tudtad, hogy mi lesz, igaz? - kérdeztem. - Rábeszéltél erre az egészre, miközben tudtam mi lesz ezek után!
- Carly...
- Válaszolj! - egy szót sem szólt, csak beletúrt barna hajába. - Utállak! Egy önző szemétláda vagy, Ashton Irwin!! - ordibáltam.
- Csak dühös vagy - rázta a fejét.
- Egy mocskos hazug vagy, érted?! - torkom szakadtából üvöltöttem vele.
 * Luke Szemszöge*
Az udvar másik végébe "menekültem". A hajamba túrtam és fel alá járkáltam, bár nem sokáig voltam egyedül. Calum és Michael tartott felém.
- Luke, meg kell értened - szólalt meg hosszú csend után. - Tettél rossz dolgokat, Őt mégis bántotta ez az egész, az előző szünetben pedig csak a bűntudatra tudott gondolni - megráztam a fejem.
- Az egész iskola előtt számolt be a magánéletemről, a magánéletünkről! Te mit tennél a helyemben?! - kérdeztem széttárva a karjaimat. Carly hangja csak úgy süvített ahogy kiabált.
- Hallod ezt? Saját magát törte össze, nincs szüksége arra, hogy te is összetörd - Carly rohant el előttünk, nyomában Ashton sietős léptekkel követte.
- Carly, kérlek! - kiabált utána, de rá sem hederített.
- Legyek kegyes hozzá, miközben Ő kitálalt az egész iskola előtt? Nem. Ne is álmodj róla!
- Luke, a francba is, te hányszor okoztál neki fájdalmat?! Hányszor sírt miattad?! És kinek kellett végig néznie mindezt?! Hát nekünk!
- Nem fogsz meghatni - válaszoltam ridegen és továbbálltam.

4.fejezet - Ölelés

  Anya meglepetten nézett rám amikor berontottam a házba.
- Hát te? - pislogott szaporán.
- Csak... semmi! - vetettem oda miközben a lépcsőn rohantam felfelé, becsuktam az ajtót és leültem a laptopom elé.
   Végül elvetettem a mélypont öteletét. Tudtam volna mit  írni, de nem akartam személyeskedni, így új címet kerestem.
   Amilyen gyorsan jött az ihlet olyan gyorsan is ment tova. Ültem a laptop fölött. Csak a cím díszelgett cirádás betűkkel: A senkitől a valakiig. Tudtam, hogy ez Luke-nál kiveri majd a biztosítékot, de neki is kijárt már ebből.
   Még órákig ültem a laptop felett, és dolgoztam. Talán tizenegykor fejeztem be a prezetációt. A bal oldalamra néztem. Az egész vacsorához hozzá sem nyúltam.
- Mivel nem jöttél le - tette le Alex az asztalra a vacsorámat.
- Köszi - pillantottam felé egy pillanatra. A szöveg kidolgozása volt a legnehezebb.
- A média órára? - kérdezte, majd leguggolt a szék mellé. - Mi a témád? - érdeklődött.
- A senkitől a valakiig... - egy másodpercre az égnek emeltem a tekintetemet. - Még sok munkám van vele, szóval... Nem akarlak elküldeni, de hagynál dolgozni? - próbáltam tapintatos lenni vele.
- Persze - bólintott, majd egy mosollyal távozott.
Ettem belőle pár falatot, majd elmentem zuhanyozni és már ágyban is voltam. Bár tudtam volna aludni. Féltem... Féltem mi lesz holnap az ebédszünetben, amikor is a 15 főből kiválaszt hármat a tanár, majd ez a három személy bemutatja az egész iskola előtt. Egy órán keresztül vergődtem, majd ezt megunva lementem a konyhába egy pohár vízért.
- Nem tudsz aludni? - kérdezte anya. Megráztam a fejemet. - Tudod, te és Luke régóta barátok vagytok. Mindketten változtok, és változtatok. Régen minden időtöket együtt töltöttétek, de ma már gimnazisták vagytok. A tanulás mellett nehéz időt keríteni egymásra.
- Süket duma - öntöttem ki a maradék vizemet. - És egyébként sem érdekel - a poharamat a mosogatóba tettem, majd elindultam felfelé.
- Carly - szólt utánam anya, mire megfordultam. - Az bocsájt meg előbb, akiben nagyobb a szeretet. Ne feledd!
- Akkor bennem egyáltalán nincs szeretet... - morogtam, majd tovább mentem. Becsuktam a szobám ajtaját, majd ledőltem az ágyra. - Ahjj... - nyögtem. Miért forog mindig minden körülötte? Miért hiszi mindig mindenki azt, hogy Ő a bajom?! 
   Reggel még indulás előtt betettem a laptopomat a táskámba, és a kinyomtatott anyagot is eltettem. Mivel korábban mentem be, így Ashtonék nélkül kellett megtennem az utat. Bár az iskola fele már bent volt, Summeren kívül senki sem volt ott, akivel beszélhettem volna.
- Carly! Blackwell! - kiabált utánam Steve. Steve a média csoport elnöke, a tanárok kedvence. Minden tanár szerint Ő a legjobb, a legtökéletesebb. Minden versenyre benevez, ami a tanulmányokhoz köthethő, már nem mintha féltékeny lennék. Nem érdekel ez a poszt...
- Igen? - fordultam meg.
- Mr. Dannis összehívta a média csoportot, már csak te hiányzol! - karon ragadott, majd elkezdett befelé húzni. A sötét Nissan akkor ért a parkolóba. Köszönésképp intettem Michaeléknek, akik meglepődve, de visszaintettek. A terem előtt elengedett, majd bekopogott, és benyitott. - Meghoztam! - jelentette, majd besétált. Leültem a szokásos helyemre, leghátulra.
- Carly, ideadnád a munkádat? Meg szeretném nézni - bólintottam, majd elővettem a laptopot és a kinyomtatott szöveget is. - Mi a témád?
- A senkitől a valakiig - letettem az asztalára a dolgaimat.
- Érdekes. Remélem ugyanannyira érdekfeszítő, mint a címe! - mosolygott rám, én pedig szó nélkül visszasétáltam a helyemre. - Köszönöm, gyerekek, mehettek! - ez most komoly, két perc?! Két hülye percért kellett bejönnöm? Dühömben a vállamra kaptam a táskámat, és én voltam az első, aki kiért a teremből.
- Az Isten szól hozzád! - lökte el magát Ashton a faltól.
- Csak szeretnéd! - nevettem, majd a vállammal meglöktem egy kicsit.
- Nem csak szeretném, az is vagyok! - mondta, majd megfogta a pólója alját és felemelte, a fejére tette, a kezeit pedig széttárta. A lányok sikítozni kezdtek.
- Te jó ég! - nevettem. - Húzd le a pólódat!
- Csak szeretnéd! - vágott vissza. Odaléptem hozzá, megfogtam a pólóját, és lehúztam. Érdekesen nézhettünk ki, mert ahogy leért a póló úgy tűnt, mintha átöleltem volna. - Na ki az Isten? - nevetett. A kínos érzésem elmúlt. Hangzavar kerekedett mögöttünk. Megfordultam, még mindig ugyanabban a pózban. A kosárcsapat... Luke meredten nézett ránk. Nem zavartattam magamat, lassan engedtem el Ashtont. Luke tovább engedte a többieket, mondani akart valamit. Kinyitotta a száját, de becsukta, és tovább ment. - Ez... gáz volt.
- Nem érdekel, mit gondol! Tőlem fel is fordulhat.. - forgattam meg a szememet. A lányok még mindig félig sokkban voltak. Ashton kinevette a dühömet, mint minden mást is.
- Ne légy méregzsák! Csak próbálj meg úgy tenni, mintha...
- Carly! - hallottam meg Mr.Dannis hangját. Megfordultunk. - Carly! Nagyon tetszett a beadandód! - hogy a fenébe olvas ilyen gyorsan?! - Az egyik legkiemelkedőbb munkád az eddigi évek során! Remélem, örülsz, mert a prezentációd bekerült a három legjobb beadandói közé, szóval készülj az ebédszünetre! - ledermedtem.
- K-köszönöm - nyögtem ki. Mr. Dannis elment én pedig még mindig lesokkolódva álltam.
- Miről írtál?
- Lukeról - pislogtam szaporán. - Én azt fel nem olvasom! Nem! - nekiindultam Mr.Dannis után, de Ashton karon ragadott és visszahúzott.
- Ne! Ha ilyen jól megírtad megérdemled a figyelmet! Luke pedig a bűntudatot - mutatta be egy másik szemszögből a dolgokat.
- Nem vagyok biztos benne, hogy kibírom - ráztam a fejemet.
- Az mindegy. Ő tudni fogja, hogy neki szántad? - bólintottam. - Ne aggódj!
- Könnyű azt mondani! - morogtam, majd elindultam.
- Ne utálj, ha nem muszáj! - kiabált utánam Ash nevetve, mire megfordultam és bemutattam neki.
   Lehuppantam Summer mellé, és mereven néztem magam elé. Hosszú percek után szólaltam csak meg.
- Mr. Dannis beválasztotta a prezentációm - mondtam önkívületi állapotban.
- Ez tök jó! - lökött meg örömködve, de én még akkor sem mozdultam. - Vagy nem? Határozottan nem. Miért?
- Lukeról írtam. Arról, hogy az embereket mennyire megváltoztatja a hírnév, és, hogy faragatlan tuskók lesznek. Pöcsfejek, akiket nem érdekel más csak az, hogy egyre híresebbek legyenek.. - Summer elhúzta a száját.
- Ez végülis... nem annyira rossz. Talán magába néz egy kicsit - nézett rám.
- Mindenki jó dolognak állítja be, de ez nem így van! A barátodról ilyeneket írni nem fair! - csattantam fel.
- Már rég nem a barátod, Carly. Ezek után még a barátodnak mondanád? Nem bocsájthatsz meg neki újból és újból - rázta meg a fejét, majd hátradőlt.
- Megöleltem Ashtont - Summer egyből előre dőlt és kitágult szemekkel nézett rám. - Vagyis nem úgy! Hülyéskedtünk, erre felhúzta a pólóját a lányoknak, azok sikítottak, én lehúztam a pólóját, és olyan volt mintha megöleltem volna, és akkor jött Luke, és mondani akart valamit, de tovább ment - hadartam egy szuszra.
- Te aztán felpörögtél! - nevetett. - Ez végülis olyan, min amikor Luke és te ölelkeztetek. Mint a barátok. Ebben semmi rossz nincs, hiszen elvégre barátok vagytok - realista. Talán ez a legmegfelelőbb szó Summer gondolkodására.
- De ez annyira kínos volt! - rejtettem tenyereimbe az arcomat. - Nagyon - dünnyögtem. Summer nem szólt, én pedig elővettem a vizemet, és nagyokat kortyoltam belőle.
- Pedig... édes pár lennétek - szólalt meg, mire - mint a focipályán a locsolók - az összes vizet ami a számban volt kiköptem. Köhögtem párat.
- Remélem ezt viccnek szántad - néztem rá szúrósan.
- Nem, ez halál komoly volt. Tök menő lehetnél, ha egy végzőssel járnál! Én lépnék a helyedben - állt fel, majd vállára vette a táskáját. - És egyébként... Ashton jól néz ki - kacsintott, majd elindult.
- Akkor járj vele te! - kiáltottam utána, de nem törődött vele, mások annál inkább.
- Nem tudod hol van Ashton? - kérdezte Calum, miközben Michael és Ő leültek mellém.
- Nem. Tudnom kéne? - vontam fel a szemöldökömet, és a táskámba dugtam a füzetemet.
- Te ölelkeztél vele a folyosón - emelte fel védekezőn kezeit Cal.
- Calum! - rivalltam rá. - Egyébként is, csak lehúztam a pólóját.
- A suliban nem ezt mondják - nevetett Michael.
- Teszek rá mit mondanak a többiek. Ashton ugyanannyira a barátom mint Summer, vagy ti. Régen Luke és én is ölelkeztünk, mégsem voltunk együtt.

Sziasztook!^^

Először is: BOLDOG SZÜLINAPOT LUKE! <3  És remélem tetszett ez a rész is! Köszönöm a 11 feliratkozót erre az 5 fejezetre, és a 700+ oldalmegjelenítést! Fantasztikusak vagytok, srácok! <3 
P.S.: Iratkozzatok fel és kommenteljetek!
P.P.S: Kép nincs, válság van! :'D
                                                                                                              Love y'all, Elizabeth M. Stowe

3. fejezet - Nehéz nőcske...

Azon kívül, hogy ültem a pálya szélén és figyeltem ahogy Alexék játszanak, mást nem csináltam. A lelki erőtlenségem a fizikaira is kihatott.

- Nem ér annyit, hogy ennyire elkenődj miatta - foglalt helyet mellettem Calum.

- Hiszen ő a legjobb barátom volt... Nehéz elfelejteni tíz évet! - felálltam. - És bocs, hogy nem vagyok annyira érzéketlen, hogy leszarjam! - óriási léptekkel indultam meg az út felé.

   Örültem, hogy nem jött utánam senki. Egyedül akartam lenni, annyira, mint még soha. Mikor még a lázadó kamasz koromat éltem, imádtam egyedül lenni. Elhúzódni az iskola egy csendes zugába, és zenét hallgatni. Most is ez volt minden vágyam. Éreztem, ahogy a lázadó tini énem visszatér belém. Rombolni, törni-zúzni akartam, mindenki képébe vágni mennyire is utálom őket. Vajon tényleg ez lennék, vagy ez a második fázis, az egész napos sírás után? Ahogy a ház elé értem, még bekukucskáltam a ház mellé. A fotók még mindig ott hevertek, én pedig odamentem és erőteljesen tapostam végig a maradványokat, majd mintha semmi sem történt volna bementem a házba, és bezárkóztam. A telefonomat csatlakoztattam az egyik hangfalhoz, majd a lehető legkeményebb rock számaimat betéve hangosra vettem.

   Az éjjel semmit sem aludtam. És valószínűleg anyáék és a szomszédok sem. Reggel jutott eszembe a média órára elkészítendő prezentáció diavetítéssel meg mindennel. Érdekes téma, ami megfogja az embert... Egy fekete cicanadrágot és egy comközépig érő fekete-piros kockás inget vettem fel, fekete vászoncipővel. Bedobáltam a könyveim a táskámba, elkészültem, majd lementem.

- Jó reggelt! - köszönt Alexander.

- Nagyon jó... - morogtam.

- Bocs, hogy megszólaltam! - csattant fel, majd magamra hagyott. Elvettem egy pirítóst, és a pultnak támaszkodva reggeliztem. Még felsiettem a táskámért és indultam az iskolába. Ismét félúton jöttek Ashtonék.

- Elvigyünk? - kérdezték.

- Kösz, de kihagyom! - dugtam vissza a fülhallgatómat a fülembe. Az autó még mindig mellettem araszolt, én pedig próbáltam megfeledkezni róla, és a prezentációmra gondolni. Lehetetlen! Utálom ezt a hülye feladatot!

   Summer és a srácok is próbáltak megnyugtatni, beszélni hozzám, de az összeset elküldtem a francba. Nem lehetett megmaradni mellettem...

- Ezt be kell fejezned, de gyorsan! - ült le mellém Ashton.

- Mit érdekel az téged? - kérdeztem kirántva a fülemből a fülhallgatót. Felszisszentem.

- Nem akarom végignézni, ahogy tönkre teszed magad. És mert, a barátod vagyok, és a barátoknak az a dolguk, hogy kihúzzák a másikat a mélypontból.

- Három napja, ha rendszeresen beszélünk! - forgattam meg a szememet.

- Próbálkozhatsz, de nehéz elküldeni engem. Mindig visszamegyek, ne feledd! - állt fel és elindult. Pár lépés után felém fordult. - Fel a fejjel! Lesz ez még így se! - mosolygott. Próbált viccelődni. Valaki ismét leült mellém. Oda sem fordultam, már a parfümjének az illatáról tudtam, hogy Luke ül mellettem. Ashton visszanézett, majd biccentett, hogy hagyjam ott. Nélküle is tudom kezelni!

- Szia! - köszönt, mire visszadugtam a fülhallgatót, majd felálltam és elsétáltam. Ashton messziről még rám mosolygott, majd eltűnt a tömegben.

   A nagyszünetben az udvarra indultam Summerrel az oldalamon. Leültem a szokásos helyünkre, ami egy régi, kicsit korhadt pad volt egy fa mellett. Mindenféléről beszélgettünk, bár jobb lett volna, ha Sum nem hozza fel annyit ezt a Luke-témát... Kinyújtóztam és felálltam.

- Elmegyek a büfébe - elindultam és nagy léptekkel szeltem át az udvart, majd az ajtóba érkezve nekiütköztem valakinek.

- Én sajnálom, hogy tegnap...

- Húzz előlem! - rá sem néztem, csak bámultam előre kifejezéstelen arccal.

- Carly...

- Húzz előlem, most! - egyre idegesebb lettem, és csak egy pillanat választott el attől, hogy képentöröljem, amikor két kéz a vállamnál fogva elvasutazott velem.

- Majd bemegyünk elöl - mondta Calum, majd elengedett. - Megütötted volna?

- Meg én! - vágtam rá. - Ha öt másodperccel később érkezel már rég felpofoztam volna... - mondtam halkan.

- Szerencsénk van! - biccentett. - Vagy mégsem... - odanéztem ahová Ő is. Ashton és Luke beszélgettek. Luke gesztikulált, mint az idióták, Ashton pedig hitetlenkedve rázta meg a fejét. Luke vállára csapott - barátian - , majd indult volna, de Luke hangja az egész büfében visszhangzott.

- Miért próbáljátok ellenem fordítani?! - valami nagyot csattant. - Elhúzni tőlem?! - Ashton kinevette őt.

- Mi? - jót mulatott Luke hülyeségén. - Ezt csak magadnak köszönheted! - lépett hozzá közelebb minden szóval. - Ne próbálj ránk kenni mindent, ez a te sarad! - Calumra néztem, Ő pedig vette az adást.

- Megyek, ne aggódj! - eresztett felém egy kedves mosolyt, majd megindult feléjük. Megállt majdnem kettejük között, így olyan alakzatban álltak mint egy háromszög. Calum magyarázott valamit, tekintete a két fiú között cikázott, majd felém biccentett. Mindketten rám néztek, majd vissza Calumra. Luke valamin nagyon kiakadt, széttárta karjait, majd otthagyta őket, és elindult felém. Calumra néztem, aki épp visszatartotta Ashtont, majd elvitte onnan. Én is menekültem volna, de ahogy nyitódott volna az ajtó, úgy csukódott is, mivel Luke keze visszanyomta.

- Ne járjuk a felesleges köröket, rohadtul nem érdekel a sajnálatod, a bocsánatkérésed. Mondd mit akarsz, és menj oda ahonnan jöttél! - hadartam el. Luke csapattársai jót szórakoztak rajtunk.

- Nem egy könnyű nőcske, Hemmings! - kacsintott felém James.

- Jobban tennéd, ha befognád a pofádat! - kiabáltam oda. Átbújtam Luke keze alatt, aki próbált utánam kapni, de nem sikerült. - Azt hiszed jobb vagy itt valakinél? Elég rosszul hiszed! Te is csak egy műmacsó vagy, aki teszi az agyát, közben pedig sehol semmi! Kosarazol, és leszel valaki? - megfordultam. - Ez rád is vonatkozik, Hemmings! - visszafordultam James-hez. - Nem! Te senki sem vagy itt! - felállt és elindult felém, de Alex útját állta.

- Megütnél egy lányt? Ne süllyedj idáig, de ha arra vágysz segíthetek! - rám nézett a válla felett. - Még egy szó a húgomhoz, és áshatod a saját sírodat, fogtad?

- Ja... - morogta. Alex megvárta, még odaérek.

- És te is visszavehetnél magadból, Luke! Még én nem veszek vissza belőled! - Luke becsapta maga után az ajtót.

- Egyedül is megoldottam volna - néztem fel rá. Elmosolyodott.

- Képzeletben. Ha nem muszáj ne törődj velük! Csak engedd el a füled mellett! - Ashton felé nézett. - Jössz? Tesink van!

- Aha! - bólintott. Megvártuk, míg odaér. - Nálad tökösebb csajt, még nem láttam! - nevetett. - Lyukas órád van? - bólogattam. - Gyere le velünk tesire! A tanár úgyis csak fociztatni fog! - beleegyeztem, majd Ashton átkarolta a nyakamat és elindultunk.

   És igaza volt. Mr.Fich szétosztotta az osztályt két csoportra, és szívesen fogadott engem is. A többi tizenkettedikes lány csak külső szemlélő volt, és legeltették a szemüket a srácokon. Summer is ott ült a pálya szélén és drukkolt. Az utolsó percben szerzett góllal nyertük meg az osztálymeccset, amit én rúgtam. Ashton a vállára ültetett. Oldalra néztem. Luke az egyik korlátra támasztotta alkarját, és mosolygott. Rám...

- Látod? Mondtam, hogy kisegítelek a mélypontból! - mosolygott rám Ashton is. Elgondolkodtam. Mélypont! Ez az!! Leugrottam Ashton válláról.

- Mélypont! - ismételtem. - Köszönöm! Egy Isten vagy! - elrohantam a pálya szélére, felkaptam a táskámat, majd futni kezdtem haza.

Sziasztok!:)

Végre túlestem azon a ponton, ahol fogalmam sem volt, mit írjak, de átestem a holtponton és most megint itt vagyok! Woohoo! Remélem eddig mindenkinek jól telik a nyara, nekem eddig olyan... nem is tudom. Vannak iszonyatosan jó emlékeim, például a hétvégén találkoztam először az egyik legjobb barátnőmmel, akivel több mint egy éven keresztül csak Skype-on és Facebookon beszéltem. Annyira hihetetlen volt! Mindegy is, remélem tetszett a rész, iratkozzatok fel, kommenteljetek és/vagy tegyétek meg mindkettőt! ;)

P.S.: A múlthéten találtam egy viccet amit nagyon régen Luke mesélt el a fanoknak. Azt hiszem... Bár nem vagyok biztos benne :'D Szóval: - Are you a tower baby? 'Cause Eiffel for you! XDDD Remélem páran azért értik majd! :'D

P.P.S.: I fuckin' love this pic about Luke!*--*

                                                         Love ya'll <3 xx. 

2.fejezet - Csalódás

  A nagy eszemnek köszönhetően csak egy rövid ujjú pólóban mentem el, aminek következtében majdnem ketté fagytam. Fél óra után, Ashton a kezembe nyomta a pulóverét, azzal a címszóval, hogy ha megfázok agyonüt. Kezdtem jobban érezni magam velük, mint Luke-kal.
   Két csapatra oszlottunk, és lejátszottunk egy kétszer 15 perces villámkapusos meccset. Calummal voltam egy csapatban, Michael pedig Ashtonnal. Amikor lejátszottuk a meccset, lihegve dőltünk a nedves gyepre.
- Menjünk? - kérdezte Calum.
- Tőlem. - ültem fel, majd haza indultunk. Út közben minden témáról beszélgettünk. Mögöttünk egy fiú és egy lány sétált, én pedig vagy milliószor hátrafordultam. A többieknek ez feltűnt, így ők is hátra fordultak.
- Nem felejtettél el valamit? - kiáltott oda Calum.
- Bocs.. - válaszolt egyszerűen Luke, majd beértek minket. Luke rám bámult pár pillanatig, majd elfordult.
- Legközelebb kibaszottul ne ígérj meg semmit sem! - förmedt rá Michael.
- Ismerős helyzet... - morogtam halkan, mire Luke ismét felém fordult.
- Ashtonnak is ilyen pulcsija van - jegyezte meg, meghúzva a pulcsi alját.
- Az enyém - közölte vele Ashton. Kínosan éreztem magamat, nagyon... Luke tekintete az arcomra vándorolt.
- Csak egy pulcsi, nem értelek! - ráztam hihetetlenül a fejemet. Elengedte a pulcsit.
- Féltékeny vagy? - kérdezte Calum Ashtonra biccentve.
- Rá? Több tíz pulóverem volt már Carly-n, nincs mire - nevetett fel.
- Mégis úgy nézel ki - folytatta Cal.
- Még egy szó, és te is úgy fogsz kinézni! - kezdtek elfajulni a dolgok, közbe kellett lépnem.
- Befejeznétek?! - emeltem fel a hangomat. Az üres utcán visszhangzott a hangom. A srácok elcsendesedtek, egyikük sem szólt a másikhoz.
- Bocs.. - mondták egyszerre.
- Hogy telt az estétek? - kérdeztem egy szemernyi undor nélkül a hangomban.
- Jól - biccentett Luke. - A tiétek? - kérdezett rá Ő is. Pontosan tudta, hogy jól éreztük magunkat, nélküle. Az arckifejezését látva ez zavarta, nagyon.
- Jól, nagyon jól! Holnap is eljöhetnénk, talán szólnék Alexnek is. Ashton úgyis az évfolyamtársa! - mondtam egy kis lelkesedéssel. Lana időközben levállt tőlünk, a házuk pont útba esett.
- Keresünk még egy embert és meglesz a 3-3-as felállás! - értett egyet Calum.
- Élvezitek, igaz? - kérdezte Luke, mire értetlenül néztem rá.
- Jól éreztük magunkat. Ez miért zavar? Elvileg ti is jól éreztétek magatokat - Pár sarokkal később Ashtonék is elváltak tőlünk. Ketten sétáltunk tovább néma csendben. Ashton pulcsijának zsebébe rejtettem hideg kezeimet. Ahogy a házunkhoz értem, már futottam is volna be.
- Carly, sajnálom, ezt az egész hülyeséget! Lanával összevesztünk, és...
- Ne! - állítottam le. - Nem érdekel a magánéleted, Luke! - hagytam ismét faképnél, ma már sokadjára. Ahogy halkan felmentem az első utam az erkélyre vezetett. Leültem a földre és a falnak döntöttem a fejemet. Ashton pulcsija kellő meleg nyújtott a hűvösben. Pár perccel később Luke ajtaja is kinyílt. Idegesen túrt a hajába, tényleg ideges volt. De nem! Nem vagyok kíváncsi rá és Lanára, nem érdekel mi van velük, tőlem le is feküdhetnek, meg is halhatnak együtt, nem érdekel! Az eget kémleltem. Telihold volt, de most valahogy nagyobbnak tűnt, mint máskor... Az erkélye fakorlátjához sétált.
- Csak ne haragudj rám... - kérte halkan. Utáltam, hogy ennyire hamar meglágyulok , ha róla van szó, utálom, hogy bármit el tudok neki felejteni, minden marhaságát...
- Én nem... nem haragszom - fújtam ki a levegőt. Közelebb ültem, az erkély szélén foglaltam helyet. Ő is letelepedett, majd beszélgetni kezdtünk.
   - Megértem, hogy fontos neked, de ránk is szakíthatnál időt! - elpillantottam. Olyan éjfél körül már kezdett elnyomni az álom, majd idővel elaludtam.
   - Gyerünk Blackwell, ébredj! - bökdösött Luke valamivel. Próbáltam az oldalamra fordulni, de eldőltem és találkoztam a padlóval. Luke hangos nevetésbe kezdett.
- Kapd be, Hemmings! - morogtam, majd felültem.
- Igenis, kapitány! De ha megengeded, akkor most kihagynám! - viccelődött. Nehezen feltápászkodtam. A partvist fogta a kezében, valószínű avval bökdösött.
   Mire kiértem a házból Luke kocsija már nem állt a bejárón, így sétálva vágtam neki. Féluton járhattam amikor egy fekete autó lassított le mellettem.
- Kell egy fuvar? - kérdezte Calum letekerve az ablakot. Mosolyogva bólintottam, majd bekászálódtam Michael mellé hátulra. - Luke?
- Nekem arról tudnom kéne? - Luke éppen akkor húzott el mellettünk, két csapattársával, Lanával és két szurkolólánnyal. - Itt van. Megnyugodtál? - dőltem hátra halkan puffogva. Ashton a visszapillantóból nézett rám az úton, legalább háromszor. Luke-ék az egyik asztalnál ültek az udvaron amikor a parkolóba értünk. Meglepetten nézett rám, ahogy kiszálltam Ashton autójából a többiekkel együtt.
- Tanítás után haza vigyünk? - szegődött mellém Ashton. Karja az enyémet súrolta.
- Azt megköszönném! - mosolyogtam fel rá hálásan.
- Nincs mit köszönnöd, nem mindenki olyan paraszt, mint egyesek.. - mondta Luke-ra utalva, miközben bementünk az épületbe. Tekintetek tömkelege tapadt ránk, és éreztem, hogy a nap végére mi leszünk a téma..
   Luke egész nap nem nézett felém, ismét. Csak remélni tudtam, hogy áll még a délután. Ahogy Ashton megállt a ház előtt, még egyszer megköszöntem, és megígértem, amint haza érek a délután felhívom őket, és megint elmegyünk a pályára egy jó kis meccsre. Nem készülődtem sokat, mert hát, minek? Elsétáltam a parkba és leültem egy padra.
  Eltelt egy óra, majd még egy, még egy, és még egy... Négy órán keresztül ültem ott. Felültetett. Ennyit számít neki a barátságunk, én... Egyszerre éreztem dühöt, magányt, szomorúságot, és még megannyi érzést. A szívem őrülten dobogott, mintha ki akarna szakadni a helyéről, közben pedig iszonyatosan mart, és fájt, mintha ezer meg egy kést döftek volna a mellkasomba. Amit akkor éreztem, azt a világfájdalmat, azt a lelki sérelmet sokáig nem lehetett felülmúlni. Legördült egy könnycsepp. Megpróbáltam felhívni.
- Valószínűleg edzésen vagyok, később felhívlak! - ismertem ezt a hangot. Üzenetrögzítő... Nem zokogtam, csak hagytam, hogy a könnycseppek végigszántsák az arcom. Hazasiettem, és amint becsaptam az ajtót anya jött velem szembe.
- Milyen volt a... nem ment el, ugye? - kérdezte csalódottan.
- Nem - ráztam a lehajtott fejemet. Éreztem, ahogy anya szorosan átölel. Visszaöleltem és a vállára tettem az állam. - Én annyira utálom Őt... Gyűlölöm... - sírtam. És tényleg nem éreztem mást, csak utálatot iránta. A szememben megszűnt a barátságunk, csak egy szomszéddá vált számomra.
- Sshh... - suttogta. Alex dugta ki a fejét az emeletről.
- Itt meg mi történt? - kérdezte. Ahogy el akartam mondani, csak még jobban sírtam. - Luke?!
- Ne is törődj vele! - húzódtam el anyától és a szemeimet törölgettem.
- Én mondtam, hogy ne higgy neki! - simított végig a hátamon. Jól esett a törődése. Nála jobb fiútestvért nem is kívánhattam volna. Mint a filmekben, mikor a nagytestvér védi a húgát.
- Én inkább felmegyek! - mondtam halkan, majd lassú léptekkel mentem fel. Becsuktam az ajtót és neki dőltem. Ismét sírni kezdtem, amint megpillantottam a közös képeinket. Erőt vetem magamon, és dühös léptekkel közelítettem meg a falat. Lerántottam az összes képet, majd kirántottam az erkélyajtómat és minden erőmet beleadva vágtam a több méterrel lévő földhöz. Majd ismét összetörtem, akár csak a képek üveglapja. Lassan csúsztam le a földre, és zokogni kezdtem. Legszívesebben a fotók után vetettem volna magam, de nem tettem. Szerettem volna visszakapni azt a 15 éves srácot, aki akkor még híres zenész, és nem kosárlabdás akart lenni. Szerettem volna látni, ahogy még mindig játszik a gitárján, ahogy lelkesedéssel tölti fel videóit az internetre. A fiút, aki akkor még csak engem és Ashtonékat hívta legjobb barátjának, amikor még ő is egy árnyék volt, egy senki a suli menői előtt... Amikor Ő volt a vézna kissrác, aki senkinek sem számított. Miért nem lehet minden a régi?
- Miért? - suttogtam sírva. Felidéződtek az emlékeim. Ketten, elvonulva a gólyatáborban, elhülyéskedtünk ketten. Aztán az első nap az iskolában, és a kosár csapat válogatása. Az első meccse, ahol én szurkoltam neki a legjobban. Ahol megismerkedett Lanával, ahol a suli menői közé került. Amikor lett valaki. Engem pedig eldobott, engem, aki még akkor is mellette volt, amikor senki sem ismerte, amikor még senki sem volt. Az esti sötétség a szívem sötétségével lett egyenlő. Egy kietlen pusztasággá vált, ahol semmi nincs. Miatta. Kopogást hallottam a bejárati ajtónál, de úgy tűnt senki sem akarja kinyitni a vendégnek. Pusmogást hallottam, majd lépteket és üveg csörgést. Csendben akartam maradni, de véletlen hüppögtem egyet.
- Carly? - hallottam meg a nevemet. Calumék...
- M-most semmihez nincs kedvem s-srácok! - szóltam le, a sírástól reszketve. Csend, majd léptek hangja az ajtóm mögül. Beszéd. Alex és Ashton. Ajtónyitódás, majd csukódás... Ashton leguggolt mellém.
- Minden rendben? - kérdezte.
- Elegem van, érted? Elegem van abból, hogy azt hiszi, mindent megtehet, pedig nem! Nagyon nem! Elegem van, hogy semmibe vesz tíz évet! Én... Mi mellete voltunk amikor még csak egy kissrác volt, amikor egy nagy senki volt! Mikor azt sem tudták, hogy a francba hívják! - felpattantam, majd bementem, és az első dolgot ami a kezembe akadt kivittem és be akartam dobni az ablakát, de Ashton hátulról elkapott, és kivette a kezemből a tárgyat.
- Nyugodj meg... - mondta halkan. Nem engedett el, mintha egy érzelmileg labilis, diliházból szökött ember lennék, aki bármelyik pillanatban felrobbanhat, és megbolondulhat... - Kiszellőzteted a fejedet, és minden jobb lesz. Mondjuk - húzott be a szobába. - Elmegyünk a pályára, mind az öten, és megnyugszol. Oké? - ránéztem.
- Mondhatom, hogy nem?
- Nem.
- Gondoltam...

Sziasztook!:)

  Woah, máris 8 feliratkozóval gazdagodott a blog, pedig - a prológussal együtt - két rész van fent! Az oldalmegjelenítés is már a 400 felé közelít! 
  Egy lány kérte, hogy csináljak ennek a blognak is csináljak csoportot, amivel még egy kicsit várni szeretnék, de mindenképpen szeretnék a WILAY-nek is egy csoportot!:) 
   Remélem tetszett a rész, ne feledjetek feliratkozni és/vagy kommentelni!;) 
                                                     Elizabeth M. Stowe

1.fejezet - Two years later

  *Két évvel később*
   *Carly Szemszöge*
  Summerrel az egyik félreeső asztalnál ültünk az ebédlőben. Régóta így megy ez. Gyakorlatilag azóta, mióta Luke iskolai kosárlabda "karrierje" belendült, meccs meccs hátán. Az edzések és Lana teszi ki minden idejét. Nem tagadom, hogy rosszul érint, hiszen tíz éve barátok vagyunk... Tíz év hosszú idő, és elég ahhoz, hogy eltávolodjunk egymástól. Pontosabban Ő tőlem..
- Már megint nem vagy itt! - rázta meg a karomat Summer.
- Bocs, elkalandoztam. Egy kicsit fáradt vagyok... - pillantottam a földre.
- Egy hete ezt csinálod! Neked is szükséged van pihenésre, ember vagy!
- Könnyű azt mondani... - morogtam halkan. Az való igaz, hogy egész este nem alszom, de nem Luke miatt.
- Kémiám lesz, mennem kell! - mondta a csengővel párhuzamban. - Jó törit! - mosolygott rám utoljára, majd elhagyta az étkezőt. Valaki olyan hirtelen huppant le mellém, hogy azt hittem menten leesem a székemről.
- Szia! - köszönt egy mosollyal.
- Bocs, törim lesz! - álltam fel. A vállamra kaptam a táskámat, és el akartam volna indulni, de Luke keze visszatartott.
- Kerülsz. - állapította meg. Megfordultam.
- Nem, én nem kerüllek! Te vagy túl elfoglalt hozzám. Végül is... ki ne lenne az, ha az iskola szuper kosarasa, és Lana barátja lenne? Megértem. - elengedte a karomat, én pedig eliszkoltam.
   Az ablakban ültem és próbáltam a fejembe szuszakolni a hülye matek egyenleteket. Nehéz volt, mióta Luke elhanyagolt engem és azt, hogy segítsen matekból... Valami koppant az ablakomon, majd egy percen belül még három. Elhúztam a függönyömet. Luke állt az ablak előtt, kezében apró kavicsok. Felmutattam a füzetemet, majd visszahúztam a vékony anyagot. Még egy kavics, majd még egy és még egy. Ismét elhúztam. Egy papírral a kezében állt: Séta? A szívem bólintott volna, de az eszem nem hagyta, hogy igent mondjak. Nem adhatom be ennyire könnyen a derekamat, ha már lassan egy hónapja felém se néz. Megráztam a fejemet. Jobbra mutatott, azt akarta, hogy beszéljek vele. Meghallgatni, meg lehet, nem de? Sóhajtottam, majd feltápászkodtam és kimentem az erkélyre. Luke már ott állt.
- Még hogy nem kerülsz..
- Képes voltál ezért kihívni? - ráztam hihetetlenül a fejemet.
- Csak beszélgetni akartam veled. És bocsánatot kérni az utóbbi hetek miatt. - nem válaszoltam, semmit sem csináltam, csak álltam ott.
- Ez mind szép és jó, de tanulnom kell! - hagytam faképnél. Becsuktam az erkélyajtót, és elhúztam az ablakom függönyét, egy kis rést kivéve, ahol figyeltem mit csinál. Ő is bement, majd eltűnt. A füzet fölé hajolva próbáltam értelmesnek találni azt, amit a füzetbe firkálgattam le. Csak bámultam, és bámultam, és bámultam...
- Carly! - kiabált fel anya. Sóhajtottam, félredobtam a füzetet és lehúztam a kétszer akkora pulcsim ujját. A fejem búbjára toltam a szemüvegemet, majd letrappoltam.
- Hmm? - néztem volna anya irányába, de helyette csak Luke-ot láttam, a falnak támaszkodva, karbatett kézzel és óriási vigyorral.
- Minek vagy itt? - kérdeztem modortalanul.
- Hozzád jöttem. - vont vállat. - Tanulni. - idézőjelet rajzolt a levegőbe. - A matek puska nem segít! - vigyorogva lépett elém és húzta fel  pulcsim ujját, ahol ugyancsak matek képletek díszelegnek. - Túl jól ismerlek!
- Sajnos... - morogtam.
- Nem sajnálod annyira. Nem is haragszol rám igazán. Akkor már rég elküldtél volna melegebb éghajlatra.
- Úgysem mentél volna. - forgattam meg a szemeimet. - Tíz év mégis csak tíz év.
- Nem, még nem tíz év! - javított ki. - Huszonhetedikén lesz tíz éve.
- Mintha nem tudtam volna... - mit sem törődve azzal, mit mondtam neki a nyakamba karolt és felfelé vezetett az emeletre. Becsukta az ajtót, elengedett, majd leült az egyik székre lovagló ülésben. Állát a támla tetejére helyezte és figyelt.
- Hallgatlak! - fontam össze karjaimat.
- Tudod, hogy fontos nekem ez az egész. A csapat, Lana és te is. - várta, hogy megerősítésképp bólintsak, de csak álltam ott mereven. - Carly, meg kell értened.
- Én megértettelek téged, az első héten. Akkor még úgy gondoltam, legalább lesz miről beszélnünk a külön töltött hét után. Ezután jött a második hét. Itt már kezdtem neheztelni rád, amiért felém sem nézel. És elkezdődött a harmadik hét. Ekkor már elég dühös voltam. És most, a negyedik héten, már nem is érdekel mi van veled, a barátságunkkal. Gondolom, ennyi elég ahhoz, hogy hazamenj. Remélem...
- Nem! Addig egy tapodtat sem mozdulok, még azt nem mondod, hogy nem haragszol!
- Akkor egy darabig ücsöröghetsz itt. - vontam vállat, majd visszaültem az ablakhoz és magam elé vettem a füzetemet. A szemüveget visszatoltam az orromra. Percekkel később éreztem, ahogy a vállam felett lesi a füzetet. Felé fordítottam a fejemet.
- Valamit nekem is kell tudnom holnapra. - nézett rám. Elfordítottam a fejemet, és tovább néztem a füzetet.
  Negyed órával később, még mindig a vállam felett nézte a füzetet.
- Luke, ez kibaszott idegesítő! - csaptam össze a füzetemet.
- Mondd, hogy nem haragszol! - hajolt el tőlem.
- Nem!
- Akkor én sem! - vágott vissza. Sóhajtottam majd felálltam. - És ha lemondom a holnapi edzést, és elmegyünk valahová? Mint régen.
- Ez még mindig nem ilyen egyszerű...
- Carly! - kiabált fel anya. Szó nélkül ott hagytam Lukeot, aki a lehető leggyorsabban jött utánam, és végig a nyomomban volt. Anya meglepetten nézett Lukera.
- Még haragszik.. - tájékoztatta magát, mire anya mosolygott, majd rám nézett.
- Szóval, Diana, az unokanővéred, férjhez megy, és szeretné, ha mindannyian ott lennénk. Oh, és emlékszel amikor kiskorotokban Diana odavolt Lukeért? - nem értettem mi köze van egy nyolc évvel ezelőtti emléknek ehhez a témához. Aztán leesett...
- Nem, nem, nem! Nem! - tiltakoztam a lehető leghevesebben.
- Szeretné, ha Luke is velünk jönne! - hagyta figyelmen kívül a tiltakozásomat.
- Ezer örömmel! - vigyorgott rám Luke, én pedig falnak mentem volna. Morogtam még egy-két dolgot, majd feltrappoltam. Leültem az ágyra, Luke pedig ismét a széken foglalt helyet.
- Ha azt mondom nem haragszom, akkor hazamész végre?
- Attól függ. Csak, ha tényleg nem haragszol azután. - gondolkodtam, majd sóhajtottam.
- Legyen. Nem haragszom! - forgattam meg a szemeimet. Luke felállt és elém állt.
- Biztos?
- Biztos.
- Tényleg?
- Igen, csak hagyd már abba! - dőltem hátra az ágyon.
- És az ölelés? - kérdezte, mire felsóhajtottam. Felhúzott az ágyról, majd szorosan az ölelésébe vont. - Mondtam, hogy nem haragszol rám igazán! - nevetett.
- Haragudtam rád, viszont nem tudok sokáig haragudni valakire... - ez az egy hónap latt annyi minden változott rajta. Más lett belülről.. Arrogánsabb lett, mint volt. Volt? Nem, sohasem volt az...
- Uhmm... Szóval, izé... Nekem most mennem kellene. Megígértem Lanának, hogy ma elmegyünk valahová.
- Menj csak nyugodtan! - míg kívül nyugodtságot sugalltam belül felrobbantam. Háromezerszer. Lana melett. Csak azért, hogy ő is felrobbanjon. Puszta jóindulatból.
- Akkor holnap délután?
- Persze! Hol?
- A parkban. - mosolygott, egy puszit adott az arcomra, majd lelépett. Megint... Égnek emeltem a tekintetemet, majd leültem a földre, a szoba közepére. Utálom ezt! Utálom a hülye csapatot, és Lanát is!... A tükör felé fordultam.
- Megint lepattintottak? - vigyorgott önelégülten a tükörképem. A fejemben...
- Mintha neked annyira jól esne... - vágtam vissza. Magamban beszélek, egyre jobb és jobb...
- Hogy tudsz megbocsájtani neki ezek után? Hiszen egyfolytában a második helyre taszít! Ilyenek a legjobb barátok? - elegem lett, magamból? Ja, azt hiszem...
- Menj a fenébe! -  korholtam le a tükröt.
- Egyek vagyunk, te idióta! - felálltam és kimentem az erkélyre. Calumék éppen akkor próbáltak bekopogni.
- Kár próbálkozni! - szóltam le. - Lanával van.. - tettem hozzá.
- Ennyit az esti fociról.. - morogta Calum.
- Ismerős helyzet. - nevettem fel keserűen. Egy olyan tizedikes srác, mint Luke simán menő lehetne Ashtonnal - aki most járja végzős évét -, és Calummal meg Michaellel, akik tizenegyedikesek, neki mégis egy hülye kosárcsapat kell. - Focizni mentetek volna? - kérdeztem.
- Ja, hárman élvezet lesz. - jegyezte meg Ashton. - Jössz? - emelte meg a labdát.
- Persze! - vágtam rá. - Egy pillanat, és megyek! - bementem a szobámba, felfogtam a hajamat és lekocogtam. - Focizni mentem! Majd jövök!
- Luke-kal? - dugta ki a fejét anya a konyhából.
- Ashtonékkal. Luke Lanával van... - mondtam, majd elhagytam a házat.

Sziasztok!:)

Tudom, hogy nagyon-nagyon sokat késtem, de próbálok dűlőre jutni a másik blogommal kapcsolatban, valószínű nem lesz meg a 100 rész...
   Remélem, hogy tetszett az 1.fejezet, és továbbra is olvasni fogjátok a blogot!:) Kommentelni és feliratkozni ér!;) 
                                        Elizabeth M. Stowe

Prológus - What I like, about you

   A meccsig kb. fél perc volt hátra, de Luke és Lana még mindig ott enyelegtek, én meg mellettük állva vártam, hogy sok sikert kívánhassak Lukenak.

- Húsz másodperc... - morogtam miközben az órámra pillantottam. Lana végre leszállt Luke ajkairól. - Vedd ki a percingedet, mielőtt az eddző szóvá tenné!

- Szerintem bent maradhat. - válaszolt Luke helyett Lana. Én úgy, de úgy utálom!...

- Tizenöt. - tájékoztattam. Lana csalódottan lépett hátra és elhagyta az öltözőt.

- Ne légy ennyire mérges. - karolta át a nyakamat. - Csak egy meccs. - megvonta a vállát, majd egy kézzel próbálta kiügyeskedni a piercinget az alsó ajkából.

- Engem nem a meccs érdekel. Tudod, hogy mennyire durvák! - bújtam ki a karja alól. Végre kiszedte a szájából, majd kinyitotta a szekrényét és betette a cuccaihoz.

- Nem ez lesz az első sérülésem. - sosem érdekelte különösebben mi lesz vele, velem ellentétben. Több mint tíz éve ismerem, és mindig az a kissrác volt, aki bárhonnan leesett, bármiben elesett és egyebek. Egyszóval: önveszélyes, mégis az egyik legdurvább labdajátékot kellett választania. Persze támogattam, hiszen tudtam mennyire is szeret kosarazni, de rossz volt nézni ahogy fellökik. - Nyugi Carly, vigyázok! - ígérte meg. Rá néztem, bármennyire is próbált bűnbánó lenni szemében ott csillogott az adrenalin.

- Hemmings, pályára! - jött be az eddző. Intettem Lukenak, majd egy másik irányban kisurrantam a nézőtérre. Az egész csarnok megtelt, és sajnos csak Lana mellett maradt hely. Odakullogtam és lehuppantam mellé.

- Szia Carly! - köszönt.

- Szia. - dünnyögtem, majd csend lett kettőnk között. Máskor már rég elkezdett volna fecsegni róla és Lukeról, hogy mindenki szerint mennyire összepasszolnak, meg álompár és ilyenek. Evvel a témájával fel tudott idegesíteni. Nem, nem azért mert nekem tetszett Luke, vagy szerettem. Egyszerűen nem voltam rá kíváncsi.

- Tudod, édes, hogy próbálod lecsapni őt a kezemről. - jegyezte meg. Felé sandítottam, majd felnevettem.

- Nem próbálom lecsapni a kezedről. Luke mintha a testvérem lenne.

- Ezt próbáld meg másnak bemesélni. - mosolygott, a "mindjárt megtéplek" mosolyával.

- Hirtelen üldözési mániás lettél? Higgadj le, nekem egyáltalán nem tetszik Luke.armennyire is vonzó és sármos lett számomra mindig is az a kissrác marad az iskola első osztályából. - felálltam és evvel egy időben Luke is felénk pillantott. Ahogy felvettem a táskámat a székről csalódottan pillantott rám. Mindig is arra vágyott, hogy a legjobb barátja és a csaja jóban legyenek, de én képtelen voltam ennyinél többre Lanával. Megráztam a fejemet és a terem másik végébe sétáltam. Luke elbambulva nézett rám, mire ráordibált az eddző. A sarokba álltam és a falnak dőlve néztem tovább a meccset.

   Végül elvesztettük a meccset 93:77-re. Lana lerohant a lelátóról és átölelte Lukeot, vígasztalni akarta.

- Carly! - kiabált oda. Kifújtam a levegőt, majd apró lépésekkel odasétáltam hozzájuk. - Várj meg kint, egy perc és megyünk! - mondta Lanának, majd egy puszit adott a szája sarkából. Megvárta míg Lana arrébb megy, csak azután kezdett bele. - Nincs kedved valamihez? Elmehetnénk valahová pizzázni, vagy ilyesmi. Te, én és Lana.

- Kedves ötlet, de ne próbálkozz közelebb hozni minket. Eddig sem bírtam, és most sem fogom, Luke. Később beszélünk, jó? - bólintott egy aprót. - Ne csüggedj, jók voltatok! - vetettem még oda. Egy hamis félmosolyt erőltetett magára, én pedig elhagytam a tornatermet.

Sziasztok!:)

Szóval... A prológus egy két évvel ezelőtti történést mutatott be, ez lesz a történet alapja. Szerelmi szálat nem nagyon akarok az elején fűzni Carly és Luke között, maximum a 15-20. résznél, remélem ez senkit sem zavar. Számomra már unalmas és sablon, ha a 3. résznél már együtt vannak meg minden. De kinek a pap, kinek a paplan.

  Remélem tetszett a prológus!:) Fogalmam sincs mikorra várható az 1. rész, de próbálok minél hamarabb részt hozni. Remélem kapok pár kommentet, és feliratkozót is!:) Bízom benne, hogy legalább fle annyira sikere lesz ez a blogom, mint a másik!:)