7.fejezet - Barátok?Örökre.

Lesokkolódtam. Egy pár pillanatig mozdulni sem bírtam, majd az agyam mintha bekkattant volna heves elemzésbe kezdett. Végül is, Ashton sokat segített nekem. Az utóbbi időben Ő támogatott, bátorított, és fogta a kezem, ha szükségem volt rá. Egy kedves, odaadó és - valljuk be - helyes fiú. Bár az az incidens eléggé dühítő és óriási nagyot csalódtam benne, miattam tette. Nem akarta látni, hogy szenvedek, Luke miatt. Ez az egész végigsuhant az agyamban, majd óvatosan kicsúsztattam a kezemet az övéből, a nyaka köré kulcsoltam és visszacsókoltam. Néhány pillanat múlva elhúzódtunk, de szemünkkel még mindig a másikat pásztáztuk. Láttam a szemem sarkából ahogy a srácok ott állnak és minket néznek. Feléjük fordítottam a fejemet. Luke a falnak dőlve, karba tett kezekkel vigyorgott, Calum az Ő vállára tette az egyik kezét, hasonlóan nagy vigyorral, Calum mellett kicsit rá támaszkodva pedig Michael állt, szintén karba tett kézzel, ugyancsak nagy mosollyal. Egy kicsit távolabb Summer állt, ledöbbenve. Próbált rám mosolyogni, de nem sikerült neki, így csak biccentett és elsétált. Michael kikukucskált az egyik folyosóra, majd biccentett Ashtonnak.
- Alex - tátogta Michael. Ösztönösen elengedtem Ashton nyakát és kinyitottam a szekrényemet. Calum és Michael próbáltak feltűnésmentesen távozni a helyről. Ashton odahajolt, arca egy vonalba került az enyémmel. Felé fordultam.
- Tégy úgy mintha haragudnál - mosolygott egy aprót.
- Én... Én haragszom! - néztem rá. Játékosan megforgatta a szemeit, én pedig szinte belebújtam a szekrénybe.
- Csak hallgass meg! - kezdett bele a szerepébe, amint Alexander feltűnt a folyosón.
- Nem, Ashton! Nem érdekel a mondandód, sem most, sem máskor! - csaptam be a szekrényem ajtaját.
- Csak adj egy percet, - szünetet tartott a hatásosságért. - kérlek. - Alex megállt mellette.
- Baj van? - nézett rám, majd Ashtonra, és ismét rám.
- Nincs. Ashton épp menni készült, igaz? - idegességet színlelve kifújta a levegőt, a combjaira csapott, majd elment. Alex Luke felé fordult, aki még mindig ott állt, ugyanabban a pózban, vigyorogva.
- Te mit vigyorogsz? - kérdezte félretéve a modorát és minden kedvességét.
- Én? - nyújtotta el a szót. - Semmit. - rázta meg a fejét, majd elindult a töri terem felé. Alex kérdőn felém fordult.
- Nekem, mennem kell. Mindjárt csengetnek, és tudod milyen Mrs. Hollbrook! Otthon találkozunk, szia! - mondtam sietősen és megindultam a terem felé.
- Ez meleg volt! - termett mellettem Luke nevetve.
- Ne is emlegesd. - fújtam ki a levegőt.
- Szóval, ez olyan The Vampire Diaries-es cucc lesz? Mert akkor én vagyok Caroline, és végignézem, ahogy Stefan és Elena összejönnek! - egy furcsa pillantással jutalmaztam a kijelentését.
- Idióták vesznek körül.. Uhmm, menj előre, mindjárt utánad megyek. - Luke bólintott, én pedig elindultam Summer felé. - Beszélhetnénk? - kérdeztem megállva mellette.
- Persze - bólintott.
- Szóval... - kezdtem bele, de nem tudtam folytatni. Csendben álltam ott és néztem.
- Neki megbocsájtottál, de nekem miért nem? Együtt gondoltuk ki,de úgy tűnik én mégsem vagyok annyira fontos neked, hogy elnyerjem a bocsánatodat
- Erről akarok beszélni veled. Tudom, hogy miattam csinálta. Mert zavarta, hogy engem ennyire összezúz ez az egész Luke ügy. Ő csókolt meg, én pedig vissza. Azt hiszem ez volt a megbocsájtásom. - az egyes szám csalódottá tette Summert. - De ez érdekes lenne a részünkről, szóval elfogadsz egy megbocsájtok ölelést? - kérdeztem kissé bátortalanul. Summer arca felderült, és szorosan húzott ölelésébe. - Barátok?
- Örökre. - a csengő ismét közbeszólt. Summerrel együtt sétáltunk be a terembe. Luke felfigyelt ránk és egy halvány mosolyt intézett felém. Úgy gondoltuk leülünk majd hozzá, az előtte lévő padba, de a kosarasokkal ült, mi pedig nem szívesen mentünk oda, így az ajtó melletti első padsorba ültünk le.
   Summerrel hébe-hóba váltottunk egy két szót, az egyik társalgásunkat az ajtó kopogása zavarta meg.
- Szabad! - kiabált ki Mr.Widdow. Az ajtó kinyílt, Summerrel pedig elámultunk
- Nem úgy volt, hogy Ő terhes? - suttogta alig hallhatóan, mire bólintottam.
- Mrs.Lewis! Örülök, hogy itt van! Foglaljon helyet valahol! - Lana kedvesen bólintott, majd lenézően pillantott ránk. A lábamat kitoltam, hátha elgáncsolhatom, de Summer visszahúzta a lábam és megrázta a fejét. Luke mosolyogva intette maga mellé a lányt.
- Szóval szakítani sem szakítottak - ráncoltam össze a homlokomat.
   Summerrel szenvedve néztünk egymásra, az óra hátralevő felében Lana "halk" kuncogását, és vinnyogását kellett hallgatnunk. A csengetéskor én menekültem ki először. Már fordultam volna be, amikor valaki a derekamnál fogva visszahúzott.
- Ne most, Ashton! - próbáltam elindulni, de nem nagyon akaródzott elengedni.
- Dühösnek tűnsz - piszkálódott vigyorogva.
- Inkább vagyok ideges és frusztrált, mintsem dühös - fújtam ki a levegőt. Ashton mellém állt, átkarolta a derekamat.
- Szóval...
- Idegesít, gyűlölöm, és legszívesebben megfojtanám! Egyáltalán mi a fenének jött vissza az utolsó két óránkra?! Azért, hogy bosszantson? Mert sikerült neki! - Ashton végig vigyorogva figyelte az arcomat. - És ez, - mutattam rá. - még idegesebbé tesz. - megrázta a fejét, majd arcon puszilt.
- Ashton! - szólt utánunk Luke. Gondoltam kibújok az öleléséből, és eliszkolok amint megláttam Lanát. Ledöbbenve nézett rám és Ashtonra. - Szóval, mivel így "egybegyűltünk" mi lenne ha elmennénk mondjuk... duplarandira? Nem vagyok híve az ilyeneknek, de egy próbát megér.
- Hemmings! - szólt oda Luke egyik csapattársa. Luke odament hozzá.
- Azt hittem legalább ízlésed van, Ashton. És nem egy olyan mellett kötsz ki, mint... Ő.
- Szállj le rólunk! Lett volna okom kirtizálni, hogy Luke egy hisztis lotyót választott maga mellé, még sem tettem. Pedig hidd el, szóvá tettem volna. De nyugodj meg, nem miattad. - mondtam, mire Ashton felnevetett. Egy puszit adtam az arcára, és elindultam, majd egy pár lépés után megfordultam. - Oh, és egy jó tanács: foglalkozz a magad baba... khmm... problémájával! - vigyorogtam rá, majd kimentem az udvarra. Leültem a bejárattal szembeni padra és vártam, hogy valaki csatlakozzon hozzám. Alex és pár haverja majdnem egy vonalban ültek a padommal, ez pedig azt jelentette, hogy Alex vagy milliószor felém nézett. Ashton kijött az épületből, és elindult felém, de Alexander magához hívta. Pár szó után leült hozzájuk. Calum ült le mellém, csodák csodájára egyedül. Általában Michael és Ő mindig együtt lófrálnak.
- Na? - kérdezte felém fordulva. Felemeltem a fejemet és Ashtonra néztem, aki elmosolyodott.
- Mi na? - néztem rá.Szélesen elmosolyodott és hátradőlt, majd Ashton felé biccentett.
- Te és Ash? - kérdezte szemöldökét emelgetve. Zavaromban rádőltem a magamhoz szorított firkálós füzetemre. Calum felnevetett. - Szóval ez hivatalos!
- Nem! Mi még... szóval, még nem beszéltünk róla. Szóval, mielőtt elszólnád magad, várd meg, még beszélünk. - Calum arcáról akkor sem fagyott le a vigyor.
- A lányok ki lesznek akadva miattatok - felé pillantottam. - Ashtonnak az iskolából a négy év alatt soha, de soha nem volt jó senki. Te vagy az első sulink béli csaj. - összehúztam a szemöldökömet. - Így igaz - biccentett felém. - És itt a megfelelő alkalom. - mutatott Ashtonra, akit éppen akkor hagytak ott Alexék. - Mentem! - pattant fel és elsétált. Ashton körülnézett, majd elindult felém. Helyet foglalt mellettem, majd egy ideig csendben ültünk egymás mellett.
- Szóval... - szólaltam meg. - ...akkor mi most... tudod, együtt vagyunk?
- Nem tudom, mondd meg te! - az állam alá nyúlt, maga felé fordította a fejemet és megcsókolt.