2015. július 29., szerda
2015. július 27., hétfő
7.fejezet - Barátok?Örökre.
Lesokkolódtam. Egy pár pillanatig mozdulni sem bírtam, majd az agyam mintha bekkattant volna heves elemzésbe kezdett. Végül is, Ashton sokat segített nekem. Az utóbbi időben Ő támogatott, bátorított, és fogta a kezem, ha szükségem volt rá. Egy kedves, odaadó és - valljuk be - helyes fiú. Bár az az incidens eléggé dühítő és óriási nagyot csalódtam benne, miattam tette. Nem akarta látni, hogy szenvedek, Luke miatt. Ez az egész végigsuhant az agyamban, majd óvatosan kicsúsztattam a kezemet az övéből, a nyaka köré kulcsoltam és visszacsókoltam. Néhány pillanat múlva elhúzódtunk, de szemünkkel még mindig a másikat pásztáztuk. Láttam a szemem sarkából ahogy a srácok ott állnak és minket néznek. Feléjük fordítottam a fejemet. Luke a falnak dőlve, karba tett kezekkel vigyorgott, Calum az Ő vállára tette az egyik kezét, hasonlóan nagy vigyorral, Calum mellett kicsit rá támaszkodva pedig Michael állt, szintén karba tett kézzel, ugyancsak nagy mosollyal. Egy kicsit távolabb Summer állt, ledöbbenve. Próbált rám mosolyogni, de nem sikerült neki, így csak biccentett és elsétált. Michael kikukucskált az egyik folyosóra, majd biccentett Ashtonnak.
- Alex - tátogta Michael. Ösztönösen elengedtem Ashton nyakát és kinyitottam a szekrényemet. Calum és Michael próbáltak feltűnésmentesen távozni a helyről. Ashton odahajolt, arca egy vonalba került az enyémmel. Felé fordultam.
- Tégy úgy mintha haragudnál - mosolygott egy aprót.
- Én... Én haragszom! - néztem rá. Játékosan megforgatta a szemeit, én pedig szinte belebújtam a szekrénybe.
- Csak hallgass meg! - kezdett bele a szerepébe, amint Alexander feltűnt a folyosón.
- Nem, Ashton! Nem érdekel a mondandód, sem most, sem máskor! - csaptam be a szekrényem ajtaját.
- Csak adj egy percet, - szünetet tartott a hatásosságért. - kérlek. - Alex megállt mellette.
- Baj van? - nézett rám, majd Ashtonra, és ismét rám.
- Nincs. Ashton épp menni készült, igaz? - idegességet színlelve kifújta a levegőt, a combjaira csapott, majd elment. Alex Luke felé fordult, aki még mindig ott állt, ugyanabban a pózban, vigyorogva.
- Te mit vigyorogsz? - kérdezte félretéve a modorát és minden kedvességét.
- Én? - nyújtotta el a szót. - Semmit. - rázta meg a fejét, majd elindult a töri terem felé. Alex kérdőn felém fordult.
- Nekem, mennem kell. Mindjárt csengetnek, és tudod milyen Mrs. Hollbrook! Otthon találkozunk, szia! - mondtam sietősen és megindultam a terem felé.
- Ez meleg volt! - termett mellettem Luke nevetve.
- Ne is emlegesd. - fújtam ki a levegőt.
- Szóval, ez olyan The Vampire Diaries-es cucc lesz? Mert akkor én vagyok Caroline, és végignézem, ahogy Stefan és Elena összejönnek! - egy furcsa pillantással jutalmaztam a kijelentését.
- Idióták vesznek körül.. Uhmm, menj előre, mindjárt utánad megyek. - Luke bólintott, én pedig elindultam Summer felé. - Beszélhetnénk? - kérdeztem megállva mellette.
- Persze - bólintott.
- Szóval... - kezdtem bele, de nem tudtam folytatni. Csendben álltam ott és néztem.
- Neki megbocsájtottál, de nekem miért nem? Együtt gondoltuk ki,de úgy tűnik én mégsem vagyok annyira fontos neked, hogy elnyerjem a bocsánatodat
- Erről akarok beszélni veled. Tudom, hogy miattam csinálta. Mert zavarta, hogy engem ennyire összezúz ez az egész Luke ügy. Ő csókolt meg, én pedig vissza. Azt hiszem ez volt a megbocsájtásom. - az egyes szám csalódottá tette Summert. - De ez érdekes lenne a részünkről, szóval elfogadsz egy megbocsájtok ölelést? - kérdeztem kissé bátortalanul. Summer arca felderült, és szorosan húzott ölelésébe. - Barátok?
- Örökre. - a csengő ismét közbeszólt. Summerrel együtt sétáltunk be a terembe. Luke felfigyelt ránk és egy halvány mosolyt intézett felém. Úgy gondoltuk leülünk majd hozzá, az előtte lévő padba, de a kosarasokkal ült, mi pedig nem szívesen mentünk oda, így az ajtó melletti első padsorba ültünk le.
Summerrel hébe-hóba váltottunk egy két szót, az egyik társalgásunkat az ajtó kopogása zavarta meg.
- Szabad! - kiabált ki Mr.Widdow. Az ajtó kinyílt, Summerrel pedig elámultunk
- Nem úgy volt, hogy Ő terhes? - suttogta alig hallhatóan, mire bólintottam.
- Mrs.Lewis! Örülök, hogy itt van! Foglaljon helyet valahol! - Lana kedvesen bólintott, majd lenézően pillantott ránk. A lábamat kitoltam, hátha elgáncsolhatom, de Summer visszahúzta a lábam és megrázta a fejét. Luke mosolyogva intette maga mellé a lányt.
- Szóval szakítani sem szakítottak - ráncoltam össze a homlokomat.
Summerrel szenvedve néztünk egymásra, az óra hátralevő felében Lana "halk" kuncogását, és vinnyogását kellett hallgatnunk. A csengetéskor én menekültem ki először. Már fordultam volna be, amikor valaki a derekamnál fogva visszahúzott.
- Ne most, Ashton! - próbáltam elindulni, de nem nagyon akaródzott elengedni.
- Dühösnek tűnsz - piszkálódott vigyorogva.
- Inkább vagyok ideges és frusztrált, mintsem dühös - fújtam ki a levegőt. Ashton mellém állt, átkarolta a derekamat.
- Szóval...
- Idegesít, gyűlölöm, és legszívesebben megfojtanám! Egyáltalán mi a fenének jött vissza az utolsó két óránkra?! Azért, hogy bosszantson? Mert sikerült neki! - Ashton végig vigyorogva figyelte az arcomat. - És ez, - mutattam rá. - még idegesebbé tesz. - megrázta a fejét, majd arcon puszilt.
- Ashton! - szólt utánunk Luke. Gondoltam kibújok az öleléséből, és eliszkolok amint megláttam Lanát. Ledöbbenve nézett rám és Ashtonra. - Szóval, mivel így "egybegyűltünk" mi lenne ha elmennénk mondjuk... duplarandira? Nem vagyok híve az ilyeneknek, de egy próbát megér.
- Hemmings! - szólt oda Luke egyik csapattársa. Luke odament hozzá.
- Azt hittem legalább ízlésed van, Ashton. És nem egy olyan mellett kötsz ki, mint... Ő.
- Szállj le rólunk! Lett volna okom kirtizálni, hogy Luke egy hisztis lotyót választott maga mellé, még sem tettem. Pedig hidd el, szóvá tettem volna. De nyugodj meg, nem miattad. - mondtam, mire Ashton felnevetett. Egy puszit adtam az arcára, és elindultam, majd egy pár lépés után megfordultam. - Oh, és egy jó tanács: foglalkozz a magad baba... khmm... problémájával! - vigyorogtam rá, majd kimentem az udvarra. Leültem a bejárattal szembeni padra és vártam, hogy valaki csatlakozzon hozzám. Alex és pár haverja majdnem egy vonalban ültek a padommal, ez pedig azt jelentette, hogy Alex vagy milliószor felém nézett. Ashton kijött az épületből, és elindult felém, de Alexander magához hívta. Pár szó után leült hozzájuk. Calum ült le mellém, csodák csodájára egyedül. Általában Michael és Ő mindig együtt lófrálnak.
- Na? - kérdezte felém fordulva. Felemeltem a fejemet és Ashtonra néztem, aki elmosolyodott.
- Mi na? - néztem rá.Szélesen elmosolyodott és hátradőlt, majd Ashton felé biccentett.
- Te és Ash? - kérdezte szemöldökét emelgetve. Zavaromban rádőltem a magamhoz szorított firkálós füzetemre. Calum felnevetett. - Szóval ez hivatalos!
- Nem! Mi még... szóval, még nem beszéltünk róla. Szóval, mielőtt elszólnád magad, várd meg, még beszélünk. - Calum arcáról akkor sem fagyott le a vigyor.
- A lányok ki lesznek akadva miattatok - felé pillantottam. - Ashtonnak az iskolából a négy év alatt soha, de soha nem volt jó senki. Te vagy az első sulink béli csaj. - összehúztam a szemöldökömet. - Így igaz - biccentett felém. - És itt a megfelelő alkalom. - mutatott Ashtonra, akit éppen akkor hagytak ott Alexék. - Mentem! - pattant fel és elsétált. Ashton körülnézett, majd elindult felém. Helyet foglalt mellettem, majd egy ideig csendben ültünk egymás mellett.
- Szóval... - szólaltam meg. - ...akkor mi most... tudod, együtt vagyunk?
- Nem tudom, mondd meg te! - az állam alá nyúlt, maga felé fordította a fejemet és megcsókolt.
- Alex - tátogta Michael. Ösztönösen elengedtem Ashton nyakát és kinyitottam a szekrényemet. Calum és Michael próbáltak feltűnésmentesen távozni a helyről. Ashton odahajolt, arca egy vonalba került az enyémmel. Felé fordultam.
- Tégy úgy mintha haragudnál - mosolygott egy aprót.
- Én... Én haragszom! - néztem rá. Játékosan megforgatta a szemeit, én pedig szinte belebújtam a szekrénybe.
- Csak hallgass meg! - kezdett bele a szerepébe, amint Alexander feltűnt a folyosón.
- Nem, Ashton! Nem érdekel a mondandód, sem most, sem máskor! - csaptam be a szekrényem ajtaját.
- Csak adj egy percet, - szünetet tartott a hatásosságért. - kérlek. - Alex megállt mellette.
- Baj van? - nézett rám, majd Ashtonra, és ismét rám.
- Nincs. Ashton épp menni készült, igaz? - idegességet színlelve kifújta a levegőt, a combjaira csapott, majd elment. Alex Luke felé fordult, aki még mindig ott állt, ugyanabban a pózban, vigyorogva.
- Te mit vigyorogsz? - kérdezte félretéve a modorát és minden kedvességét.
- Én? - nyújtotta el a szót. - Semmit. - rázta meg a fejét, majd elindult a töri terem felé. Alex kérdőn felém fordult.
- Nekem, mennem kell. Mindjárt csengetnek, és tudod milyen Mrs. Hollbrook! Otthon találkozunk, szia! - mondtam sietősen és megindultam a terem felé.
- Ez meleg volt! - termett mellettem Luke nevetve.
- Ne is emlegesd. - fújtam ki a levegőt.
- Szóval, ez olyan The Vampire Diaries-es cucc lesz? Mert akkor én vagyok Caroline, és végignézem, ahogy Stefan és Elena összejönnek! - egy furcsa pillantással jutalmaztam a kijelentését.
- Idióták vesznek körül.. Uhmm, menj előre, mindjárt utánad megyek. - Luke bólintott, én pedig elindultam Summer felé. - Beszélhetnénk? - kérdeztem megállva mellette.
- Persze - bólintott.
- Szóval... - kezdtem bele, de nem tudtam folytatni. Csendben álltam ott és néztem.
- Neki megbocsájtottál, de nekem miért nem? Együtt gondoltuk ki,de úgy tűnik én mégsem vagyok annyira fontos neked, hogy elnyerjem a bocsánatodat
- Erről akarok beszélni veled. Tudom, hogy miattam csinálta. Mert zavarta, hogy engem ennyire összezúz ez az egész Luke ügy. Ő csókolt meg, én pedig vissza. Azt hiszem ez volt a megbocsájtásom. - az egyes szám csalódottá tette Summert. - De ez érdekes lenne a részünkről, szóval elfogadsz egy megbocsájtok ölelést? - kérdeztem kissé bátortalanul. Summer arca felderült, és szorosan húzott ölelésébe. - Barátok?
- Örökre. - a csengő ismét közbeszólt. Summerrel együtt sétáltunk be a terembe. Luke felfigyelt ránk és egy halvány mosolyt intézett felém. Úgy gondoltuk leülünk majd hozzá, az előtte lévő padba, de a kosarasokkal ült, mi pedig nem szívesen mentünk oda, így az ajtó melletti első padsorba ültünk le.
Summerrel hébe-hóba váltottunk egy két szót, az egyik társalgásunkat az ajtó kopogása zavarta meg.
- Szabad! - kiabált ki Mr.Widdow. Az ajtó kinyílt, Summerrel pedig elámultunk
- Nem úgy volt, hogy Ő terhes? - suttogta alig hallhatóan, mire bólintottam.
- Mrs.Lewis! Örülök, hogy itt van! Foglaljon helyet valahol! - Lana kedvesen bólintott, majd lenézően pillantott ránk. A lábamat kitoltam, hátha elgáncsolhatom, de Summer visszahúzta a lábam és megrázta a fejét. Luke mosolyogva intette maga mellé a lányt.
- Szóval szakítani sem szakítottak - ráncoltam össze a homlokomat.
Summerrel szenvedve néztünk egymásra, az óra hátralevő felében Lana "halk" kuncogását, és vinnyogását kellett hallgatnunk. A csengetéskor én menekültem ki először. Már fordultam volna be, amikor valaki a derekamnál fogva visszahúzott.
- Ne most, Ashton! - próbáltam elindulni, de nem nagyon akaródzott elengedni.
- Dühösnek tűnsz - piszkálódott vigyorogva.
- Inkább vagyok ideges és frusztrált, mintsem dühös - fújtam ki a levegőt. Ashton mellém állt, átkarolta a derekamat.
- Szóval...
- Idegesít, gyűlölöm, és legszívesebben megfojtanám! Egyáltalán mi a fenének jött vissza az utolsó két óránkra?! Azért, hogy bosszantson? Mert sikerült neki! - Ashton végig vigyorogva figyelte az arcomat. - És ez, - mutattam rá. - még idegesebbé tesz. - megrázta a fejét, majd arcon puszilt.
- Ashton! - szólt utánunk Luke. Gondoltam kibújok az öleléséből, és eliszkolok amint megláttam Lanát. Ledöbbenve nézett rám és Ashtonra. - Szóval, mivel így "egybegyűltünk" mi lenne ha elmennénk mondjuk... duplarandira? Nem vagyok híve az ilyeneknek, de egy próbát megér.
- Hemmings! - szólt oda Luke egyik csapattársa. Luke odament hozzá.
- Azt hittem legalább ízlésed van, Ashton. És nem egy olyan mellett kötsz ki, mint... Ő.
- Szállj le rólunk! Lett volna okom kirtizálni, hogy Luke egy hisztis lotyót választott maga mellé, még sem tettem. Pedig hidd el, szóvá tettem volna. De nyugodj meg, nem miattad. - mondtam, mire Ashton felnevetett. Egy puszit adtam az arcára, és elindultam, majd egy pár lépés után megfordultam. - Oh, és egy jó tanács: foglalkozz a magad baba... khmm... problémájával! - vigyorogtam rá, majd kimentem az udvarra. Leültem a bejárattal szembeni padra és vártam, hogy valaki csatlakozzon hozzám. Alex és pár haverja majdnem egy vonalban ültek a padommal, ez pedig azt jelentette, hogy Alex vagy milliószor felém nézett. Ashton kijött az épületből, és elindult felém, de Alexander magához hívta. Pár szó után leült hozzájuk. Calum ült le mellém, csodák csodájára egyedül. Általában Michael és Ő mindig együtt lófrálnak.
- Na? - kérdezte felém fordulva. Felemeltem a fejemet és Ashtonra néztem, aki elmosolyodott.
- Mi na? - néztem rá.Szélesen elmosolyodott és hátradőlt, majd Ashton felé biccentett.
- Te és Ash? - kérdezte szemöldökét emelgetve. Zavaromban rádőltem a magamhoz szorított firkálós füzetemre. Calum felnevetett. - Szóval ez hivatalos!
- Nem! Mi még... szóval, még nem beszéltünk róla. Szóval, mielőtt elszólnád magad, várd meg, még beszélünk. - Calum arcáról akkor sem fagyott le a vigyor.
- A lányok ki lesznek akadva miattatok - felé pillantottam. - Ashtonnak az iskolából a négy év alatt soha, de soha nem volt jó senki. Te vagy az első sulink béli csaj. - összehúztam a szemöldökömet. - Így igaz - biccentett felém. - És itt a megfelelő alkalom. - mutatott Ashtonra, akit éppen akkor hagytak ott Alexék. - Mentem! - pattant fel és elsétált. Ashton körülnézett, majd elindult felém. Helyet foglalt mellettem, majd egy ideig csendben ültünk egymás mellett.
- Szóval... - szólaltam meg. - ...akkor mi most... tudod, együtt vagyunk?
- Nem tudom, mondd meg te! - az állam alá nyúlt, maga felé fordította a fejemet és megcsókolt.
2015. július 24., péntek
6.fejezet - Fontos személy
*Carly Szemszöge*
Egy hét. Ennyi telt el a prezentációm óta. Senkihez nem szóltam, feketében jártam nap mint nap. És új "szenvedélyt" találtam. A cigit.
Reggel a táskámba dobtam egy dobozzal és egy öngyújtót és indultam is az iskolába. A fülhallgatómból erőteljes zenék szóltak, a számban a cigi füstölgött, miközben egyszer-egyszer beleszívtam. A cigi papírja egyenlő lett velem. Folyton fogyadozó. Persze én nem fogytam egy dekát sem, de a belső világom annál inkább. Calumék hajtottak el mellettem. Michael a lehúzott ablakon kihajolt, mint minden áldott reggel. Meredten bámultam előre, a lábaimat pedig ösztönösen rakosgattam egymás után.
A tesicuccomban melegítettem, hiszen elkezdődött az év első szezonja. Nem, nem foci, vagy bármi más sportág. Egyszerűen csak... futás. Mindenki más különféle menő sportágakban szerepel, én pedig csak futok. Egy részt azért, mert ha csapatban kellene lennem, megőrülnék, hiszen sosem bírtam a csapatmunkát. Sem azt, ha főnökösködnek! Mégis miért kellene valaki alá állnom, aki semmivel sem különb nálam? A másik ok pedig a stressz levezetése. Bár itt is egy "csapatként" szerepelünk, nem függünk a másiktól, semmi közünk nincs a másikhoz, azon kívül, hogy egy iskolából jöttünk.
Mackenzie szúrósan méregetett. Amint beléptem a futókhoz, szerinte elhappoltam mindent előle a képességeimmel. Mert jó vagyok abban amit csinálok. Ugyanolyan pillantással néztem felé.
- Vigyázz! - kiabálta Mr.Fich. - Kész? Rajt! - elrugaszkodtam és nekiiramodtam. Mackenzie büszkén tört előre, míg én tartogattam az erőmet. A világ lassan homályossá vált körülöttem, a látóköröm leszűkült. A lábaim vittek előre, minnél gyorsabban. Úgy éreztem, mintha szállnék a széllel. Akár egy falevél, aki ide-oda repked. A gondjaim megszűntek, nem agyaltam Luke-on, Ashtonon, vagy bármi máson. Átléptem a célvonalat és alig bírtam megállni. A látásom kitisztult, az emberek visszatértek körém. Mackenzie utánam ért be, egy nagyobb hosszal. Csalódott és dühös volt rám. A szeme villódzott, szinte szikrákat lövellt. Mr.Fich tapsolva indult meg felém.
- Tökéletes mint mindig! - állt meg előttem. - Sokra vihetnéd.
- Futással? Ugyan kérem! - ráztam meg a fejemet és lesétáltam a pályáról.
Egy padnál ültem felhúzott térdekkel, kapucnival a fejemen. A gyújtómmal játszottam. Meg akartam tanulni a trükköt, hogy nem éget meg a lángja, de persze a tenyerem bánta. Apró hólyagok és első fokú égési sebek tömkelege díszítette a jobb tenyeremet. Fájni fájt, de volt ennél nagyobb gondom és fájdalmam. Akik ismernek, azok tudják, hogy bármennyire is úgy teszek, mintha nem érdekelne, közben minden percben, minden órában arra gondolok, hogy én basztam-e el? Valaki kikapta a kezemből és elhajította. Nem törődtem vele, csak néztem előre akár az élőholtak.
- Ez nem mehet így tovább! - húzta ki a fülemből a fülhallgatót. A falaim leomlottak amint elhalt a zene, de próbáltam ugyanúgy viselkedni. Calum lehúzta a fejemről a kapucnit. Elővettem egy másik gyújtót és egy újabb szálat. - Ha még egyet elszívsz, az iskola lánymosdójának wc keféjével nyúlok le a torkodon, és sikálom makulátlanra a tüdődet! - fenyegetőzött. Nem törődtem vele, de azért eltettem a dobozt és a gyújtót. Körülnéztem. Luke egy félreeső helyen ült, egymagában. Ashton ugyanígy csak a másik irányba. Ashton a térdeire támasztotta kezét és felállt. Felém indult, még Luke ugyanígy tett, csak felé indult. Én is felálltam, de egyenesen az iskola épületéhez vettem az irányt. Summer állt elém, mire kikerültem, de megfogta a karom és visszahúzott.
- É-én, sajnálom. - kirántottam a kezemet.
- Sajnálod? Csak ennyit tudsz mondani? - kínomban felnevettem. - Tönkre tetted az életemet! Az enyémet, nem a sajátodat! Tudod milyen érzés avval a kínnal és gondolattal ébredni, hogy még egy napot kell úgy eltöltened, hogy a bűntudat felemészt?! Egyáltalán tudod mi az?! Mikor legszívesebben megfojtanád magad a saját kezeiddel csak ne kelljen többé érezned?! Persze, hogy nem! Csak hagyj békén a bűntudatommal együtt és húzz a francba!!
- Cars, kérlek hallgass meg! - könyörgött.
- Csak a barátaim hívhatnak így. Szóval senki - fordultam el.
- Mi a barátaid vagyunk! - kapcsolódott be Calum. Megráztam a fejemet és visszafordultam.
- Nincs szükségem barátokra.
- Támogatásra mindenkinek szüksége van! - szólalt fel Michael is.
- Ez nem támogatás! Minden csak az nem.
- Figyelj - lépett felém Ashton.
- Neked végképp csendben kellene maradnod, Ashton! - kifújta a levegőt és a hajába túrt.
- Nem! - tiltakozott. - Addig nem, amíg meg nem hallgatsz!
- Akkor sokáig kell majd beszélned - fordultam el.
- Az sem érdekel! Ez nem te vagy Carly!
- Honnan is tudnád ki vagyok én, Ashton?! Egy hetet töltöttünk együtt, az pedig semmi sem!
- De romantikus... - morogta cinikusan Luke. Egy hete szavát sem hallottam, még órákon sem. Ha felszólították nem válaszolt, csak firkálgatott és úgy tett, mintha meg sem hallaná. Volt vele valami.. Az iskolában az a hír járt, hogy Luke azért szakított Lanával, mert felcsinálta a csajt.
- Talán Ő nem ismer annyira, de én igen. És igaza van! - védte Summer Ashtont, én pedig faképnél hagytam őket és bementem. A szekrényemnek dőltem és becsuktam a szememet. Valaki megragadta a karomat. Már kezdtem volna kiabálni, mert azt hittem Summer az, de Meghan állt ott.
- Carly! Ezt látnod kell! - az ebédlő felé húzott. Tömeg állt körül egy asztalt. Meghan egyenesen a tömeg közepébe vetette magát velem együtt, de én ott is maradtam, nem mentem előrébb. Meghan elengedte a kezemet és arrébb sétált. Luke körülnézett, majd felállt az asztalra, ennek következtében egy kicsit megremegett szegény bútor. Nem szólt egy szót sem, csak állt és nézegetett körbe. Ket kar telepedett a vállamra. Megismertem a kezek tulajdonosát. Michael... Luke ránézett és bólintott. Leraztam a kezeit magamról. - Szóval... Uhmm... Oké. Van itt egy személy.. Pontosabban egy lány. - a hajába túrt és nagy levegőt vett. - És, ez a lány nagyon fontos számomra, de az utóbbi időben elhanyagoltam. Nagyon. Pedig nála jobb legjobb lány barátot kívánni sem tudnék és keresve sem találnék. Pont róla feledkeztem meg, pedig lassan tíz hosszú éve ismerem. Ő volt az egyetlen aki ennyi időn keresztül mellettem volt, bárki is voltam. Tudom, hogy ennyi közel sem elég ahhoz, hogy megbocsájtson, de remélem, hogy kezdtenek ennyi elég lesz. - Luke várakozóan tekintett rám. - Tudom, hogy egy sajnálom és egy iszonyúan nyálas szöveg nálad semmit sem jelent, de nem tudom mit tehetnék még, Carly - az eszem és a szívem hirtelen csatázni kezdett. A szívem megtelt különféle érzelmekkel. Leugrott az asztalról és egyenesen felém indult. Michael nem engedett elmenni, csak akkor engedett el és állt tovább, amikor már csak pár lépésre volt tőlem. - Nem tudom mit mondhatnék még, hogy ne haragudj rám.
- Azt, hogy nem próbálkozol még egyszer összehozni valami ilyet. - mosolyodtam el, majd átöleltem. Egy megkönnyebbült sóhaj szakadt ki belőle és magához szorított. - Utálom, hogy nem tudok haragudni rád - morogtam.
- Túl szeretni való vagyok!
- Hiányoztál, Luke - motyogtam a vállába.
- Te is nekem - adott egy puszit az arcomra. A tömeg még nézett minket, majd szétszéledtek, de mi ugyanúgy öleltük egymást. Luke feljebb emelte a fejét. - Ohh, és... ne haragudj a srácokra, és Summerre. Neked akartak jót - kicsit elfordítottam a fejemet, és a szemem sarkából láttam, hogy mind a négyen ott állnak az ajtóban.
- Ne kérj lehetetlent - mondtam végszóra. A csengő szólt, én pedig a vállamra emeltem a táskát. - Majd jössz - biccentettem, mire csalódottan bólintott. Utat törtem magamnak Calumék között és elsiettem.
*Luke Szemszöge*
- Sajnálom srácok - álltam melléjük. - Én megpróbáltam. De idővel megbékél. Mindig ezt csinálja, de sosem tud haragot tartani.
- Veled szemben - jegyezte meg Summer.
- Féltékeny - vetettem oda és elindultam matekra Carly után. Summer is elindult utánam. Lehupptantam Carly mellé, bár ezt a helyet Summer már rég kinézte magának.
*Carly Szemszöge*
Képes lettem volna elaludni Luke-on. A barátságunknak eme oldalát csodáltam. Képesek voltunk eltekinteni a veszekedések felett, és úgy tettünk, mintha ezek meg sem történtek volna. Képesek voltunk úgy folytatni, mintha a veszekedés előtt lennénk, és onnan, ahol befejeztük.
Lukenak megbeszélése volt, így a negyedik szünetben egyedül ácsorogtam a szekrénynél. Megígértem neki, hogy megvárom. Ashtonra figyeltem fel a folyosón. Határozott és kimért léptekkel célzott meg engem. Kihúztam magamat határozottságomat megvillantva. Egy pillanatra megtorpant, majd ismét elindult felém.
- Ne is próbálkozz! - emeltem magam elé a kezem. Megragadta a csuklómat, majd a testemhez szorította és megcsókolt.
Egy hét. Ennyi telt el a prezentációm óta. Senkihez nem szóltam, feketében jártam nap mint nap. És új "szenvedélyt" találtam. A cigit.
Reggel a táskámba dobtam egy dobozzal és egy öngyújtót és indultam is az iskolába. A fülhallgatómból erőteljes zenék szóltak, a számban a cigi füstölgött, miközben egyszer-egyszer beleszívtam. A cigi papírja egyenlő lett velem. Folyton fogyadozó. Persze én nem fogytam egy dekát sem, de a belső világom annál inkább. Calumék hajtottak el mellettem. Michael a lehúzott ablakon kihajolt, mint minden áldott reggel. Meredten bámultam előre, a lábaimat pedig ösztönösen rakosgattam egymás után.
A tesicuccomban melegítettem, hiszen elkezdődött az év első szezonja. Nem, nem foci, vagy bármi más sportág. Egyszerűen csak... futás. Mindenki más különféle menő sportágakban szerepel, én pedig csak futok. Egy részt azért, mert ha csapatban kellene lennem, megőrülnék, hiszen sosem bírtam a csapatmunkát. Sem azt, ha főnökösködnek! Mégis miért kellene valaki alá állnom, aki semmivel sem különb nálam? A másik ok pedig a stressz levezetése. Bár itt is egy "csapatként" szerepelünk, nem függünk a másiktól, semmi közünk nincs a másikhoz, azon kívül, hogy egy iskolából jöttünk.
Mackenzie szúrósan méregetett. Amint beléptem a futókhoz, szerinte elhappoltam mindent előle a képességeimmel. Mert jó vagyok abban amit csinálok. Ugyanolyan pillantással néztem felé.
- Vigyázz! - kiabálta Mr.Fich. - Kész? Rajt! - elrugaszkodtam és nekiiramodtam. Mackenzie büszkén tört előre, míg én tartogattam az erőmet. A világ lassan homályossá vált körülöttem, a látóköröm leszűkült. A lábaim vittek előre, minnél gyorsabban. Úgy éreztem, mintha szállnék a széllel. Akár egy falevél, aki ide-oda repked. A gondjaim megszűntek, nem agyaltam Luke-on, Ashtonon, vagy bármi máson. Átléptem a célvonalat és alig bírtam megállni. A látásom kitisztult, az emberek visszatértek körém. Mackenzie utánam ért be, egy nagyobb hosszal. Csalódott és dühös volt rám. A szeme villódzott, szinte szikrákat lövellt. Mr.Fich tapsolva indult meg felém.
- Tökéletes mint mindig! - állt meg előttem. - Sokra vihetnéd.
- Futással? Ugyan kérem! - ráztam meg a fejemet és lesétáltam a pályáról.
Egy padnál ültem felhúzott térdekkel, kapucnival a fejemen. A gyújtómmal játszottam. Meg akartam tanulni a trükköt, hogy nem éget meg a lángja, de persze a tenyerem bánta. Apró hólyagok és első fokú égési sebek tömkelege díszítette a jobb tenyeremet. Fájni fájt, de volt ennél nagyobb gondom és fájdalmam. Akik ismernek, azok tudják, hogy bármennyire is úgy teszek, mintha nem érdekelne, közben minden percben, minden órában arra gondolok, hogy én basztam-e el? Valaki kikapta a kezemből és elhajította. Nem törődtem vele, csak néztem előre akár az élőholtak.
- Ez nem mehet így tovább! - húzta ki a fülemből a fülhallgatót. A falaim leomlottak amint elhalt a zene, de próbáltam ugyanúgy viselkedni. Calum lehúzta a fejemről a kapucnit. Elővettem egy másik gyújtót és egy újabb szálat. - Ha még egyet elszívsz, az iskola lánymosdójának wc keféjével nyúlok le a torkodon, és sikálom makulátlanra a tüdődet! - fenyegetőzött. Nem törődtem vele, de azért eltettem a dobozt és a gyújtót. Körülnéztem. Luke egy félreeső helyen ült, egymagában. Ashton ugyanígy csak a másik irányba. Ashton a térdeire támasztotta kezét és felállt. Felém indult, még Luke ugyanígy tett, csak felé indult. Én is felálltam, de egyenesen az iskola épületéhez vettem az irányt. Summer állt elém, mire kikerültem, de megfogta a karom és visszahúzott.
- É-én, sajnálom. - kirántottam a kezemet.
- Sajnálod? Csak ennyit tudsz mondani? - kínomban felnevettem. - Tönkre tetted az életemet! Az enyémet, nem a sajátodat! Tudod milyen érzés avval a kínnal és gondolattal ébredni, hogy még egy napot kell úgy eltöltened, hogy a bűntudat felemészt?! Egyáltalán tudod mi az?! Mikor legszívesebben megfojtanád magad a saját kezeiddel csak ne kelljen többé érezned?! Persze, hogy nem! Csak hagyj békén a bűntudatommal együtt és húzz a francba!!
- Cars, kérlek hallgass meg! - könyörgött.
- Csak a barátaim hívhatnak így. Szóval senki - fordultam el.
- Mi a barátaid vagyunk! - kapcsolódott be Calum. Megráztam a fejemet és visszafordultam.
- Nincs szükségem barátokra.
- Támogatásra mindenkinek szüksége van! - szólalt fel Michael is.
- Ez nem támogatás! Minden csak az nem.
- Figyelj - lépett felém Ashton.
- Neked végképp csendben kellene maradnod, Ashton! - kifújta a levegőt és a hajába túrt.
- Nem! - tiltakozott. - Addig nem, amíg meg nem hallgatsz!
- Akkor sokáig kell majd beszélned - fordultam el.
- Az sem érdekel! Ez nem te vagy Carly!
- Honnan is tudnád ki vagyok én, Ashton?! Egy hetet töltöttünk együtt, az pedig semmi sem!
- De romantikus... - morogta cinikusan Luke. Egy hete szavát sem hallottam, még órákon sem. Ha felszólították nem válaszolt, csak firkálgatott és úgy tett, mintha meg sem hallaná. Volt vele valami.. Az iskolában az a hír járt, hogy Luke azért szakított Lanával, mert felcsinálta a csajt.
- Talán Ő nem ismer annyira, de én igen. És igaza van! - védte Summer Ashtont, én pedig faképnél hagytam őket és bementem. A szekrényemnek dőltem és becsuktam a szememet. Valaki megragadta a karomat. Már kezdtem volna kiabálni, mert azt hittem Summer az, de Meghan állt ott.
- Carly! Ezt látnod kell! - az ebédlő felé húzott. Tömeg állt körül egy asztalt. Meghan egyenesen a tömeg közepébe vetette magát velem együtt, de én ott is maradtam, nem mentem előrébb. Meghan elengedte a kezemet és arrébb sétált. Luke körülnézett, majd felállt az asztalra, ennek következtében egy kicsit megremegett szegény bútor. Nem szólt egy szót sem, csak állt és nézegetett körbe. Ket kar telepedett a vállamra. Megismertem a kezek tulajdonosát. Michael... Luke ránézett és bólintott. Leraztam a kezeit magamról. - Szóval... Uhmm... Oké. Van itt egy személy.. Pontosabban egy lány. - a hajába túrt és nagy levegőt vett. - És, ez a lány nagyon fontos számomra, de az utóbbi időben elhanyagoltam. Nagyon. Pedig nála jobb legjobb lány barátot kívánni sem tudnék és keresve sem találnék. Pont róla feledkeztem meg, pedig lassan tíz hosszú éve ismerem. Ő volt az egyetlen aki ennyi időn keresztül mellettem volt, bárki is voltam. Tudom, hogy ennyi közel sem elég ahhoz, hogy megbocsájtson, de remélem, hogy kezdtenek ennyi elég lesz. - Luke várakozóan tekintett rám. - Tudom, hogy egy sajnálom és egy iszonyúan nyálas szöveg nálad semmit sem jelent, de nem tudom mit tehetnék még, Carly - az eszem és a szívem hirtelen csatázni kezdett. A szívem megtelt különféle érzelmekkel. Leugrott az asztalról és egyenesen felém indult. Michael nem engedett elmenni, csak akkor engedett el és állt tovább, amikor már csak pár lépésre volt tőlem. - Nem tudom mit mondhatnék még, hogy ne haragudj rám.
- Azt, hogy nem próbálkozol még egyszer összehozni valami ilyet. - mosolyodtam el, majd átöleltem. Egy megkönnyebbült sóhaj szakadt ki belőle és magához szorított. - Utálom, hogy nem tudok haragudni rád - morogtam.
- Túl szeretni való vagyok!
- Hiányoztál, Luke - motyogtam a vállába.
- Te is nekem - adott egy puszit az arcomra. A tömeg még nézett minket, majd szétszéledtek, de mi ugyanúgy öleltük egymást. Luke feljebb emelte a fejét. - Ohh, és... ne haragudj a srácokra, és Summerre. Neked akartak jót - kicsit elfordítottam a fejemet, és a szemem sarkából láttam, hogy mind a négyen ott állnak az ajtóban.
- Ne kérj lehetetlent - mondtam végszóra. A csengő szólt, én pedig a vállamra emeltem a táskát. - Majd jössz - biccentettem, mire csalódottan bólintott. Utat törtem magamnak Calumék között és elsiettem.
*Luke Szemszöge*
- Sajnálom srácok - álltam melléjük. - Én megpróbáltam. De idővel megbékél. Mindig ezt csinálja, de sosem tud haragot tartani.
- Veled szemben - jegyezte meg Summer.
- Féltékeny - vetettem oda és elindultam matekra Carly után. Summer is elindult utánam. Lehupptantam Carly mellé, bár ezt a helyet Summer már rég kinézte magának.
*Carly Szemszöge*
Képes lettem volna elaludni Luke-on. A barátságunknak eme oldalát csodáltam. Képesek voltunk eltekinteni a veszekedések felett, és úgy tettünk, mintha ezek meg sem történtek volna. Képesek voltunk úgy folytatni, mintha a veszekedés előtt lennénk, és onnan, ahol befejeztük.
Lukenak megbeszélése volt, így a negyedik szünetben egyedül ácsorogtam a szekrénynél. Megígértem neki, hogy megvárom. Ashtonra figyeltem fel a folyosón. Határozott és kimért léptekkel célzott meg engem. Kihúztam magamat határozottságomat megvillantva. Egy pillanatra megtorpant, majd ismét elindult felém.
- Ne is próbálkozz! - emeltem magam elé a kezem. Megragadta a csuklómat, majd a testemhez szorította és megcsókolt.
2015. július 18., szombat
5.fejezet - Fogadás
*Luke Szemszöge*
- Oké, szóval... ha az udvarról kiválasztok egyetlen egy lányt, és meghívom a hétvégi bulimra, és sikerül megfektetnem te veszel meg mindent a következő bulira! Benne vagy? - nyújtotta James Kyle felé a kezét. Kyle gondolkodott egy kicsit, majd megrázta. - Jó, akkor... - tekintetével többször is végig pásztázta az udvart. - Meg is van! - csapta össze a tenyereit. - Carly! - teljesen lesokkolódtam, egy hang nem jött ki a torkomon. Carly felállt, és kíváncsi tekintettel indult meg felénk. Megrökönyödve ültem és figyeltem ahogy közeledik. Már majdnem előttünk volt, amikor is észbekaptam és felpattantam.
- Nem! - fordultam James irányába. - Biztos, hogy nem!
- Miért ne? - kérdezte. - Szeretem a kihívásokat, és... valljuk be, Carly elég jó csaj, na meg bevállalós!
- Fogd vissza magad, oké? Nem egy...
- Higgadj le! - vágott a szavamba. - Egy ilyen lánynak mint Ő, semmiség!
- Haver, tényleg állj le! Nem egy utcasarki ribanc...
- Ki mondta, hogy az? - szakított félbe ismét. - Nem kell annak lennie, hogy belemenjen.
*Carly Szemszöge*
Már csak pár méterre voltam, amikor Luke elkapta James pólóját és lerántotta Őt a kőasztalról. Megszaporáztam a lépteimet, még mielőtt megtörténne az első ütés. Egy gyors mozdulattal átbújtam Luke karja alatt, és a vállára tettem a kezemet. Próbáltam hátratolni, de nem sikerült.
- Fejezd be, nem kell a balhé! - néztem fel rá. Lenézett rám, pár pillanatig még figyelte az arcomat, de tekintete azonnal lejjebb siklott, amikor James kezeit a csípőmre tette. Luke egy pillanatra kibillent az egyensúlyából, így hátra tudtam tolni, és azt hittem James leveszi rólam a kezeit, de nem. Jött utánunk. Luke szemében felcsillant a düh, és a mérhetetlen harag. Sosem láttam őt annyira dühösnek, mint amennyire akkor. Valaki megfogta a kezemet és kihúzott a két srác közül. Pár pillanatra magához szorított, megismertem a szürke trikót. James rám nézett, egy vigyor kíséretében, Luke ütött, és betalált. Nagy lendületet vettem és mivel Ashton nem akart beavatkozni, ellöktem magam tőle, Luke mellkasának rohantam, átöleltem és hátrataszítottam. Elengedte Jamest, aki megtántorodott.
- Ne csinálj hülyeséget, kérlek - suttogtam. Éreztem, ahogy szívverése még akkor is iszonyatosan gyorsan vert, de nagy levegővételekkel próbálta lenyugtatni magát. Kezeit a hátamra tette, nem engedett el. Hiába voltam nagyon dühös rá, akkor minden dühöm elszállt. Még a prezentációt is megbántam, és elhatároztam, beszélek Mr.Dannisszel.
- Csak ennyit tudsz?! - ingerelte James. Éreztem, ahogy megmoccan, én pedig szorosabban öleltem Őt. - Mutasd mit tudsz! Gyerünk! Ennél egy lány is nagyobbat üt! Beijedtél, Hemmings?! - éreztem, ahogy valakik mellénk állnak.
- Ashton! - hallottam meg egy kicsit messzebbről Alex hangját. Nem mertem elengedni Luke-ot, és nem is akartam. A többiek is eltávolodtak.
- Levegőt - szólalt meg Luke. A hangján hallottam, ahogy mosolyog. Lazábbra vettem az ölelést.
- Ha elengedlek, megígéred, hogy nem mész oda? - kérdeztem.
- Megígérem - fokozatosan engedtem el, majd hátra léptem egy kicsit. Megfordultam. James-nek és a csapat néhány tagjának már hűlt helye volt.
- Mit akart? - utaltam Jamesre. Luke elpillantott, majd vissza rám.
- Nem lényeges. Hülyeség az egész - rázta meg a fejét. Más esetben faggatni kezdtem volna, de akkor nem akartam tudni róla. Inkább nem. - Te sírtál? - kérdezte egy kis mosollyal.
- Nem! A parfümöd a hibás! Legközelebb használhatnál kevesebbet! - tényleg sírtam volna? Magam sem tudtam megmondani.
- Aha, persze! - mosolya vigyorrá alakult. - Én is ezt mondanám - karolta át a nyakamat, és elindultunk befelé. Ashtonék is leléptek.
- Lana? - kérdeztem, mintha érdekelne.
- Elkapott valami hülye betegséget - vont vállat.
- Már értem miért nem rohantál még el... - mondtam halkan.
- Ezt hogy érted? - még így is túl hangosnak bizonyultam.
- Hagyjuk - húztam el a számat. Luke felsóhajtott, de nem firtatta a témát. Már megint közel engedtem magamhoz... Megint meg fog történni, amint Lana visszatér a suliba. Féltem az érzéstől, attól, hogy megint otthagy. A legjobb barátokból érdekbarátokká váltunk. Elhatároztam, hogy nem fogom lemondani a prezentációt. Felolvasom, bűntudatot okozok neki, megharagszik rám, és nem kell mégegyszer elviselnem azt a fájdalmat. Igen, így kell lennie: el kell marnom magam mellől, hogy abbahagyjuk ezt az egész körforgást. De nem volt szívem ahhoz. Örültem, hogy most ismét együtt vagyunk, mint legjobb barátok. És éreztem, hogy nem vagyok rá képes, nagyon nem...
Steve, Angie és én ott álltunk a kivetítő ponyva mellett, én voltam az utolsó. Luke egy bíztató mosolyt küldött felém, én pedig lehajtottam a fejemet, majd lassan Ashtonékra néztem.
- Minden rendben lesz. - tátogta, mire megráztam a fejemet. Mire feleszméltem Angie már a lezáró mondatát szavalta, én pedig szédülni kezdtem. Megtapsolták, majd a tanárúr felkonferált engem. El akartam tűnni a föld színéről.
Pár sor után már könnyek szöktek a szemembe, és miattuk a látásom is elhomályosult. Félre olvasott szavakat hagytak maguk után... Egy két kósza könny lecseppent a lapra. Felnéztem. Luke idegesen vizslatott. Legszívesebben kitrappolt volna az ebdélőből, de nem tette. Kíváncsi volt mit tartogattam még. Ashtonra néztem, nagy levegőt vettem és folytattam. A következő mondatoknál már meg-meg remegett a hangom, néha el is csuklott. Végül nem bírtam tovább, egy húr elpattant én pedig belezokogtam a mikrofonba, elengedtem ami puffanással és fülsüketítő sípolással ért földet. A lapjaim keringve szálltak a földre. Sírva iramodtam neki a jobb oldai kijáratnak, még Luke sietősen és dühösen indult a másik kijárat felé. Kifutottam, majd leültem a földre és hisztérikus sírásba kezdtem. Úgy éreztem, mintha vége lett volna a világnak. Az én világomnak, ami pár óra erejéig tökéletes volt. De csak volt... Percekkel később két kart éreztem meg. Magahoz ölelt, én pedig visszaöleltem. A fejemet a vállára döntöttem.
- Mindent elrontottam, Ashton - sírtam.
- Nyugodj meg... Minden rendben lesz. Ennek így kellett lennie... - fura volt nekem ez az egész. Ő és Summer ugyanannyira pártolták ezt az egészet. Summer és Ő beszélt rá erre az egészre. Eltoltam.
- Tudtad, hogy mi lesz, igaz? - kérdeztem. - Rábeszéltél erre az egészre, miközben tudtam mi lesz ezek után!
- Carly...
- Válaszolj! - egy szót sem szólt, csak beletúrt barna hajába. - Utállak! Egy önző szemétláda vagy, Ashton Irwin!! - ordibáltam.
- Csak dühös vagy - rázta a fejét.
- Egy mocskos hazug vagy, érted?! - torkom szakadtából üvöltöttem vele.
* Luke Szemszöge*
Az udvar másik végébe "menekültem". A hajamba túrtam és fel alá járkáltam, bár nem sokáig voltam egyedül. Calum és Michael tartott felém.
- Luke, meg kell értened - szólalt meg hosszú csend után. - Tettél rossz dolgokat, Őt mégis bántotta ez az egész, az előző szünetben pedig csak a bűntudatra tudott gondolni - megráztam a fejem.
- Az egész iskola előtt számolt be a magánéletemről, a magánéletünkről! Te mit tennél a helyemben?! - kérdeztem széttárva a karjaimat. Carly hangja csak úgy süvített ahogy kiabált.
- Hallod ezt? Saját magát törte össze, nincs szüksége arra, hogy te is összetörd - Carly rohant el előttünk, nyomában Ashton sietős léptekkel követte.
- Carly, kérlek! - kiabált utána, de rá sem hederített.
- Legyek kegyes hozzá, miközben Ő kitálalt az egész iskola előtt? Nem. Ne is álmodj róla!
- Luke, a francba is, te hányszor okoztál neki fájdalmat?! Hányszor sírt miattad?! És kinek kellett végig néznie mindezt?! Hát nekünk!
- Nem fogsz meghatni - válaszoltam ridegen és továbbálltam.
- Oké, szóval... ha az udvarról kiválasztok egyetlen egy lányt, és meghívom a hétvégi bulimra, és sikerül megfektetnem te veszel meg mindent a következő bulira! Benne vagy? - nyújtotta James Kyle felé a kezét. Kyle gondolkodott egy kicsit, majd megrázta. - Jó, akkor... - tekintetével többször is végig pásztázta az udvart. - Meg is van! - csapta össze a tenyereit. - Carly! - teljesen lesokkolódtam, egy hang nem jött ki a torkomon. Carly felállt, és kíváncsi tekintettel indult meg felénk. Megrökönyödve ültem és figyeltem ahogy közeledik. Már majdnem előttünk volt, amikor is észbekaptam és felpattantam.
- Nem! - fordultam James irányába. - Biztos, hogy nem!
- Miért ne? - kérdezte. - Szeretem a kihívásokat, és... valljuk be, Carly elég jó csaj, na meg bevállalós!
- Fogd vissza magad, oké? Nem egy...
- Higgadj le! - vágott a szavamba. - Egy ilyen lánynak mint Ő, semmiség!
- Haver, tényleg állj le! Nem egy utcasarki ribanc...
- Ki mondta, hogy az? - szakított félbe ismét. - Nem kell annak lennie, hogy belemenjen.
*Carly Szemszöge*
Már csak pár méterre voltam, amikor Luke elkapta James pólóját és lerántotta Őt a kőasztalról. Megszaporáztam a lépteimet, még mielőtt megtörténne az első ütés. Egy gyors mozdulattal átbújtam Luke karja alatt, és a vállára tettem a kezemet. Próbáltam hátratolni, de nem sikerült.
- Fejezd be, nem kell a balhé! - néztem fel rá. Lenézett rám, pár pillanatig még figyelte az arcomat, de tekintete azonnal lejjebb siklott, amikor James kezeit a csípőmre tette. Luke egy pillanatra kibillent az egyensúlyából, így hátra tudtam tolni, és azt hittem James leveszi rólam a kezeit, de nem. Jött utánunk. Luke szemében felcsillant a düh, és a mérhetetlen harag. Sosem láttam őt annyira dühösnek, mint amennyire akkor. Valaki megfogta a kezemet és kihúzott a két srác közül. Pár pillanatra magához szorított, megismertem a szürke trikót. James rám nézett, egy vigyor kíséretében, Luke ütött, és betalált. Nagy lendületet vettem és mivel Ashton nem akart beavatkozni, ellöktem magam tőle, Luke mellkasának rohantam, átöleltem és hátrataszítottam. Elengedte Jamest, aki megtántorodott.
- Ne csinálj hülyeséget, kérlek - suttogtam. Éreztem, ahogy szívverése még akkor is iszonyatosan gyorsan vert, de nagy levegővételekkel próbálta lenyugtatni magát. Kezeit a hátamra tette, nem engedett el. Hiába voltam nagyon dühös rá, akkor minden dühöm elszállt. Még a prezentációt is megbántam, és elhatároztam, beszélek Mr.Dannisszel.
- Csak ennyit tudsz?! - ingerelte James. Éreztem, ahogy megmoccan, én pedig szorosabban öleltem Őt. - Mutasd mit tudsz! Gyerünk! Ennél egy lány is nagyobbat üt! Beijedtél, Hemmings?! - éreztem, ahogy valakik mellénk állnak.
- Ashton! - hallottam meg egy kicsit messzebbről Alex hangját. Nem mertem elengedni Luke-ot, és nem is akartam. A többiek is eltávolodtak.
- Levegőt - szólalt meg Luke. A hangján hallottam, ahogy mosolyog. Lazábbra vettem az ölelést.
- Ha elengedlek, megígéred, hogy nem mész oda? - kérdeztem.
- Megígérem - fokozatosan engedtem el, majd hátra léptem egy kicsit. Megfordultam. James-nek és a csapat néhány tagjának már hűlt helye volt.
- Mit akart? - utaltam Jamesre. Luke elpillantott, majd vissza rám.
- Nem lényeges. Hülyeség az egész - rázta meg a fejét. Más esetben faggatni kezdtem volna, de akkor nem akartam tudni róla. Inkább nem. - Te sírtál? - kérdezte egy kis mosollyal.
- Nem! A parfümöd a hibás! Legközelebb használhatnál kevesebbet! - tényleg sírtam volna? Magam sem tudtam megmondani.
- Aha, persze! - mosolya vigyorrá alakult. - Én is ezt mondanám - karolta át a nyakamat, és elindultunk befelé. Ashtonék is leléptek.
- Lana? - kérdeztem, mintha érdekelne.
- Elkapott valami hülye betegséget - vont vállat.
- Már értem miért nem rohantál még el... - mondtam halkan.
- Ezt hogy érted? - még így is túl hangosnak bizonyultam.
- Hagyjuk - húztam el a számat. Luke felsóhajtott, de nem firtatta a témát. Már megint közel engedtem magamhoz... Megint meg fog történni, amint Lana visszatér a suliba. Féltem az érzéstől, attól, hogy megint otthagy. A legjobb barátokból érdekbarátokká váltunk. Elhatároztam, hogy nem fogom lemondani a prezentációt. Felolvasom, bűntudatot okozok neki, megharagszik rám, és nem kell mégegyszer elviselnem azt a fájdalmat. Igen, így kell lennie: el kell marnom magam mellől, hogy abbahagyjuk ezt az egész körforgást. De nem volt szívem ahhoz. Örültem, hogy most ismét együtt vagyunk, mint legjobb barátok. És éreztem, hogy nem vagyok rá képes, nagyon nem...
Steve, Angie és én ott álltunk a kivetítő ponyva mellett, én voltam az utolsó. Luke egy bíztató mosolyt küldött felém, én pedig lehajtottam a fejemet, majd lassan Ashtonékra néztem.
- Minden rendben lesz. - tátogta, mire megráztam a fejemet. Mire feleszméltem Angie már a lezáró mondatát szavalta, én pedig szédülni kezdtem. Megtapsolták, majd a tanárúr felkonferált engem. El akartam tűnni a föld színéről.
Pár sor után már könnyek szöktek a szemembe, és miattuk a látásom is elhomályosult. Félre olvasott szavakat hagytak maguk után... Egy két kósza könny lecseppent a lapra. Felnéztem. Luke idegesen vizslatott. Legszívesebben kitrappolt volna az ebdélőből, de nem tette. Kíváncsi volt mit tartogattam még. Ashtonra néztem, nagy levegőt vettem és folytattam. A következő mondatoknál már meg-meg remegett a hangom, néha el is csuklott. Végül nem bírtam tovább, egy húr elpattant én pedig belezokogtam a mikrofonba, elengedtem ami puffanással és fülsüketítő sípolással ért földet. A lapjaim keringve szálltak a földre. Sírva iramodtam neki a jobb oldai kijáratnak, még Luke sietősen és dühösen indult a másik kijárat felé. Kifutottam, majd leültem a földre és hisztérikus sírásba kezdtem. Úgy éreztem, mintha vége lett volna a világnak. Az én világomnak, ami pár óra erejéig tökéletes volt. De csak volt... Percekkel később két kart éreztem meg. Magahoz ölelt, én pedig visszaöleltem. A fejemet a vállára döntöttem.
- Mindent elrontottam, Ashton - sírtam.
- Nyugodj meg... Minden rendben lesz. Ennek így kellett lennie... - fura volt nekem ez az egész. Ő és Summer ugyanannyira pártolták ezt az egészet. Summer és Ő beszélt rá erre az egészre. Eltoltam.
- Tudtad, hogy mi lesz, igaz? - kérdeztem. - Rábeszéltél erre az egészre, miközben tudtam mi lesz ezek után!
- Carly...
- Válaszolj! - egy szót sem szólt, csak beletúrt barna hajába. - Utállak! Egy önző szemétláda vagy, Ashton Irwin!! - ordibáltam.
- Csak dühös vagy - rázta a fejét.
- Egy mocskos hazug vagy, érted?! - torkom szakadtából üvöltöttem vele.
* Luke Szemszöge*
Az udvar másik végébe "menekültem". A hajamba túrtam és fel alá járkáltam, bár nem sokáig voltam egyedül. Calum és Michael tartott felém.
- Luke, meg kell értened - szólalt meg hosszú csend után. - Tettél rossz dolgokat, Őt mégis bántotta ez az egész, az előző szünetben pedig csak a bűntudatra tudott gondolni - megráztam a fejem.
- Az egész iskola előtt számolt be a magánéletemről, a magánéletünkről! Te mit tennél a helyemben?! - kérdeztem széttárva a karjaimat. Carly hangja csak úgy süvített ahogy kiabált.
- Hallod ezt? Saját magát törte össze, nincs szüksége arra, hogy te is összetörd - Carly rohant el előttünk, nyomában Ashton sietős léptekkel követte.
- Carly, kérlek! - kiabált utána, de rá sem hederített.
- Legyek kegyes hozzá, miközben Ő kitálalt az egész iskola előtt? Nem. Ne is álmodj róla!
- Luke, a francba is, te hányszor okoztál neki fájdalmat?! Hányszor sírt miattad?! És kinek kellett végig néznie mindezt?! Hát nekünk!
- Nem fogsz meghatni - válaszoltam ridegen és továbbálltam.
2015. július 16., csütörtök
4.fejezet - Ölelés
Anya meglepetten nézett rám amikor berontottam a házba.
- Hát te? - pislogott szaporán.
- Csak... semmi! - vetettem oda miközben a lépcsőn rohantam felfelé, becsuktam az ajtót és leültem a laptopom elé.
Végül elvetettem a mélypont öteletét. Tudtam volna mit írni, de nem akartam személyeskedni, így új címet kerestem.
Amilyen gyorsan jött az ihlet olyan gyorsan is ment tova. Ültem a laptop fölött. Csak a cím díszelgett cirádás betűkkel: A senkitől a valakiig. Tudtam, hogy ez Luke-nál kiveri majd a biztosítékot, de neki is kijárt már ebből.
Még órákig ültem a laptop felett, és dolgoztam. Talán tizenegykor fejeztem be a prezetációt. A bal oldalamra néztem. Az egész vacsorához hozzá sem nyúltam.
- Mivel nem jöttél le - tette le Alex az asztalra a vacsorámat.
- Köszi - pillantottam felé egy pillanatra. A szöveg kidolgozása volt a legnehezebb.
- A média órára? - kérdezte, majd leguggolt a szék mellé. - Mi a témád? - érdeklődött.
- A senkitől a valakiig... - egy másodpercre az égnek emeltem a tekintetemet. - Még sok munkám van vele, szóval... Nem akarlak elküldeni, de hagynál dolgozni? - próbáltam tapintatos lenni vele.
- Persze - bólintott, majd egy mosollyal távozott.
Ettem belőle pár falatot, majd elmentem zuhanyozni és már ágyban is voltam. Bár tudtam volna aludni. Féltem... Féltem mi lesz holnap az ebédszünetben, amikor is a 15 főből kiválaszt hármat a tanár, majd ez a három személy bemutatja az egész iskola előtt. Egy órán keresztül vergődtem, majd ezt megunva lementem a konyhába egy pohár vízért.
- Nem tudsz aludni? - kérdezte anya. Megráztam a fejemet. - Tudod, te és Luke régóta barátok vagytok. Mindketten változtok, és változtatok. Régen minden időtöket együtt töltöttétek, de ma már gimnazisták vagytok. A tanulás mellett nehéz időt keríteni egymásra.
- Süket duma - öntöttem ki a maradék vizemet. - És egyébként sem érdekel - a poharamat a mosogatóba tettem, majd elindultam felfelé.
- Carly - szólt utánam anya, mire megfordultam. - Az bocsájt meg előbb, akiben nagyobb a szeretet. Ne feledd!
- Akkor bennem egyáltalán nincs szeretet... - morogtam, majd tovább mentem. Becsuktam a szobám ajtaját, majd ledőltem az ágyra. - Ahjj... - nyögtem. Miért forog mindig minden körülötte? Miért hiszi mindig mindenki azt, hogy Ő a bajom?!
Reggel még indulás előtt betettem a laptopomat a táskámba, és a kinyomtatott anyagot is eltettem. Mivel korábban mentem be, így Ashtonék nélkül kellett megtennem az utat. Bár az iskola fele már bent volt, Summeren kívül senki sem volt ott, akivel beszélhettem volna.
- Carly! Blackwell! - kiabált utánam Steve. Steve a média csoport elnöke, a tanárok kedvence. Minden tanár szerint Ő a legjobb, a legtökéletesebb. Minden versenyre benevez, ami a tanulmányokhoz köthethő, már nem mintha féltékeny lennék. Nem érdekel ez a poszt...
- Igen? - fordultam meg.
- Mr. Dannis összehívta a média csoportot, már csak te hiányzol! - karon ragadott, majd elkezdett befelé húzni. A sötét Nissan akkor ért a parkolóba. Köszönésképp intettem Michaeléknek, akik meglepődve, de visszaintettek. A terem előtt elengedett, majd bekopogott, és benyitott. - Meghoztam! - jelentette, majd besétált. Leültem a szokásos helyemre, leghátulra.
- Carly, ideadnád a munkádat? Meg szeretném nézni - bólintottam, majd elővettem a laptopot és a kinyomtatott szöveget is. - Mi a témád?
- A senkitől a valakiig - letettem az asztalára a dolgaimat.
- Érdekes. Remélem ugyanannyira érdekfeszítő, mint a címe! - mosolygott rám, én pedig szó nélkül visszasétáltam a helyemre. - Köszönöm, gyerekek, mehettek! - ez most komoly, két perc?! Két hülye percért kellett bejönnöm? Dühömben a vállamra kaptam a táskámat, és én voltam az első, aki kiért a teremből.
- Az Isten szól hozzád! - lökte el magát Ashton a faltól.
- Csak szeretnéd! - nevettem, majd a vállammal meglöktem egy kicsit.
- Nem csak szeretném, az is vagyok! - mondta, majd megfogta a pólója alját és felemelte, a fejére tette, a kezeit pedig széttárta. A lányok sikítozni kezdtek.
- Te jó ég! - nevettem. - Húzd le a pólódat!
- Csak szeretnéd! - vágott vissza. Odaléptem hozzá, megfogtam a pólóját, és lehúztam. Érdekesen nézhettünk ki, mert ahogy leért a póló úgy tűnt, mintha átöleltem volna. - Na ki az Isten? - nevetett. A kínos érzésem elmúlt. Hangzavar kerekedett mögöttünk. Megfordultam, még mindig ugyanabban a pózban. A kosárcsapat... Luke meredten nézett ránk. Nem zavartattam magamat, lassan engedtem el Ashtont. Luke tovább engedte a többieket, mondani akart valamit. Kinyitotta a száját, de becsukta, és tovább ment. - Ez... gáz volt.
- Nem érdekel, mit gondol! Tőlem fel is fordulhat.. - forgattam meg a szememet. A lányok még mindig félig sokkban voltak. Ashton kinevette a dühömet, mint minden mást is.
- Ne légy méregzsák! Csak próbálj meg úgy tenni, mintha...
- Carly! - hallottam meg Mr.Dannis hangját. Megfordultunk. - Carly! Nagyon tetszett a beadandód! - hogy a fenébe olvas ilyen gyorsan?! - Az egyik legkiemelkedőbb munkád az eddigi évek során! Remélem, örülsz, mert a prezentációd bekerült a három legjobb beadandói közé, szóval készülj az ebédszünetre! - ledermedtem.
- K-köszönöm - nyögtem ki. Mr. Dannis elment én pedig még mindig lesokkolódva álltam.
- Miről írtál?
- Lukeról - pislogtam szaporán. - Én azt fel nem olvasom! Nem! - nekiindultam Mr.Dannis után, de Ashton karon ragadott és visszahúzott.
- Ne! Ha ilyen jól megírtad megérdemled a figyelmet! Luke pedig a bűntudatot - mutatta be egy másik szemszögből a dolgokat.
- Nem vagyok biztos benne, hogy kibírom - ráztam a fejemet.
- Az mindegy. Ő tudni fogja, hogy neki szántad? - bólintottam. - Ne aggódj!
- Könnyű azt mondani! - morogtam, majd elindultam.
- Ne utálj, ha nem muszáj! - kiabált utánam Ash nevetve, mire megfordultam és bemutattam neki.
Lehuppantam Summer mellé, és mereven néztem magam elé. Hosszú percek után szólaltam csak meg.
- Mr. Dannis beválasztotta a prezentációm - mondtam önkívületi állapotban.
- Ez tök jó! - lökött meg örömködve, de én még akkor sem mozdultam. - Vagy nem? Határozottan nem. Miért?
- Lukeról írtam. Arról, hogy az embereket mennyire megváltoztatja a hírnév, és, hogy faragatlan tuskók lesznek. Pöcsfejek, akiket nem érdekel más csak az, hogy egyre híresebbek legyenek.. - Summer elhúzta a száját.
- Ez végülis... nem annyira rossz. Talán magába néz egy kicsit - nézett rám.
- Mindenki jó dolognak állítja be, de ez nem így van! A barátodról ilyeneket írni nem fair! - csattantam fel.
- Már rég nem a barátod, Carly. Ezek után még a barátodnak mondanád? Nem bocsájthatsz meg neki újból és újból - rázta meg a fejét, majd hátradőlt.
- Megöleltem Ashtont - Summer egyből előre dőlt és kitágult szemekkel nézett rám. - Vagyis nem úgy! Hülyéskedtünk, erre felhúzta a pólóját a lányoknak, azok sikítottak, én lehúztam a pólóját, és olyan volt mintha megöleltem volna, és akkor jött Luke, és mondani akart valamit, de tovább ment - hadartam egy szuszra.
- Te aztán felpörögtél! - nevetett. - Ez végülis olyan, min amikor Luke és te ölelkeztetek. Mint a barátok. Ebben semmi rossz nincs, hiszen elvégre barátok vagytok - realista. Talán ez a legmegfelelőbb szó Summer gondolkodására.
- De ez annyira kínos volt! - rejtettem tenyereimbe az arcomat. - Nagyon - dünnyögtem. Summer nem szólt, én pedig elővettem a vizemet, és nagyokat kortyoltam belőle.
- Pedig... édes pár lennétek - szólalt meg, mire - mint a focipályán a locsolók - az összes vizet ami a számban volt kiköptem. Köhögtem párat.
- Remélem ezt viccnek szántad - néztem rá szúrósan.
- Nem, ez halál komoly volt. Tök menő lehetnél, ha egy végzőssel járnál! Én lépnék a helyedben - állt fel, majd vállára vette a táskáját. - És egyébként... Ashton jól néz ki - kacsintott, majd elindult.
- Akkor járj vele te! - kiáltottam utána, de nem törődött vele, mások annál inkább.
- Nem tudod hol van Ashton? - kérdezte Calum, miközben Michael és Ő leültek mellém.
- Nem. Tudnom kéne? - vontam fel a szemöldökömet, és a táskámba dugtam a füzetemet.
- Te ölelkeztél vele a folyosón - emelte fel védekezőn kezeit Cal.
- Calum! - rivalltam rá. - Egyébként is, csak lehúztam a pólóját.
- A suliban nem ezt mondják - nevetett Michael.
- Teszek rá mit mondanak a többiek. Ashton ugyanannyira a barátom mint Summer, vagy ti. Régen Luke és én is ölelkeztünk, mégsem voltunk együtt.
Sziasztook!^^
Először is: BOLDOG SZÜLINAPOT LUKE! <3 És remélem tetszett ez a rész is! Köszönöm a 11 feliratkozót erre az 5 fejezetre, és a 700+ oldalmegjelenítést! Fantasztikusak vagytok, srácok! <3
P.S.: Iratkozzatok fel és kommenteljetek!
P.P.S: Kép nincs, válság van! :'D
Love y'all, Elizabeth M. Stowe
- Hát te? - pislogott szaporán.
- Csak... semmi! - vetettem oda miközben a lépcsőn rohantam felfelé, becsuktam az ajtót és leültem a laptopom elé.
Végül elvetettem a mélypont öteletét. Tudtam volna mit írni, de nem akartam személyeskedni, így új címet kerestem.
Amilyen gyorsan jött az ihlet olyan gyorsan is ment tova. Ültem a laptop fölött. Csak a cím díszelgett cirádás betűkkel: A senkitől a valakiig. Tudtam, hogy ez Luke-nál kiveri majd a biztosítékot, de neki is kijárt már ebből.
Még órákig ültem a laptop felett, és dolgoztam. Talán tizenegykor fejeztem be a prezetációt. A bal oldalamra néztem. Az egész vacsorához hozzá sem nyúltam.
- Mivel nem jöttél le - tette le Alex az asztalra a vacsorámat.
- Köszi - pillantottam felé egy pillanatra. A szöveg kidolgozása volt a legnehezebb.
- A média órára? - kérdezte, majd leguggolt a szék mellé. - Mi a témád? - érdeklődött.
- A senkitől a valakiig... - egy másodpercre az égnek emeltem a tekintetemet. - Még sok munkám van vele, szóval... Nem akarlak elküldeni, de hagynál dolgozni? - próbáltam tapintatos lenni vele.
- Persze - bólintott, majd egy mosollyal távozott.
Ettem belőle pár falatot, majd elmentem zuhanyozni és már ágyban is voltam. Bár tudtam volna aludni. Féltem... Féltem mi lesz holnap az ebédszünetben, amikor is a 15 főből kiválaszt hármat a tanár, majd ez a három személy bemutatja az egész iskola előtt. Egy órán keresztül vergődtem, majd ezt megunva lementem a konyhába egy pohár vízért.
- Nem tudsz aludni? - kérdezte anya. Megráztam a fejemet. - Tudod, te és Luke régóta barátok vagytok. Mindketten változtok, és változtatok. Régen minden időtöket együtt töltöttétek, de ma már gimnazisták vagytok. A tanulás mellett nehéz időt keríteni egymásra.
- Süket duma - öntöttem ki a maradék vizemet. - És egyébként sem érdekel - a poharamat a mosogatóba tettem, majd elindultam felfelé.
- Carly - szólt utánam anya, mire megfordultam. - Az bocsájt meg előbb, akiben nagyobb a szeretet. Ne feledd!
- Akkor bennem egyáltalán nincs szeretet... - morogtam, majd tovább mentem. Becsuktam a szobám ajtaját, majd ledőltem az ágyra. - Ahjj... - nyögtem. Miért forog mindig minden körülötte? Miért hiszi mindig mindenki azt, hogy Ő a bajom?!
Reggel még indulás előtt betettem a laptopomat a táskámba, és a kinyomtatott anyagot is eltettem. Mivel korábban mentem be, így Ashtonék nélkül kellett megtennem az utat. Bár az iskola fele már bent volt, Summeren kívül senki sem volt ott, akivel beszélhettem volna.
- Carly! Blackwell! - kiabált utánam Steve. Steve a média csoport elnöke, a tanárok kedvence. Minden tanár szerint Ő a legjobb, a legtökéletesebb. Minden versenyre benevez, ami a tanulmányokhoz köthethő, már nem mintha féltékeny lennék. Nem érdekel ez a poszt...
- Igen? - fordultam meg.
- Mr. Dannis összehívta a média csoportot, már csak te hiányzol! - karon ragadott, majd elkezdett befelé húzni. A sötét Nissan akkor ért a parkolóba. Köszönésképp intettem Michaeléknek, akik meglepődve, de visszaintettek. A terem előtt elengedett, majd bekopogott, és benyitott. - Meghoztam! - jelentette, majd besétált. Leültem a szokásos helyemre, leghátulra.
- Carly, ideadnád a munkádat? Meg szeretném nézni - bólintottam, majd elővettem a laptopot és a kinyomtatott szöveget is. - Mi a témád?
- A senkitől a valakiig - letettem az asztalára a dolgaimat.
- Érdekes. Remélem ugyanannyira érdekfeszítő, mint a címe! - mosolygott rám, én pedig szó nélkül visszasétáltam a helyemre. - Köszönöm, gyerekek, mehettek! - ez most komoly, két perc?! Két hülye percért kellett bejönnöm? Dühömben a vállamra kaptam a táskámat, és én voltam az első, aki kiért a teremből.
- Az Isten szól hozzád! - lökte el magát Ashton a faltól.
- Csak szeretnéd! - nevettem, majd a vállammal meglöktem egy kicsit.
- Nem csak szeretném, az is vagyok! - mondta, majd megfogta a pólója alját és felemelte, a fejére tette, a kezeit pedig széttárta. A lányok sikítozni kezdtek.
- Te jó ég! - nevettem. - Húzd le a pólódat!
- Csak szeretnéd! - vágott vissza. Odaléptem hozzá, megfogtam a pólóját, és lehúztam. Érdekesen nézhettünk ki, mert ahogy leért a póló úgy tűnt, mintha átöleltem volna. - Na ki az Isten? - nevetett. A kínos érzésem elmúlt. Hangzavar kerekedett mögöttünk. Megfordultam, még mindig ugyanabban a pózban. A kosárcsapat... Luke meredten nézett ránk. Nem zavartattam magamat, lassan engedtem el Ashtont. Luke tovább engedte a többieket, mondani akart valamit. Kinyitotta a száját, de becsukta, és tovább ment. - Ez... gáz volt.
- Nem érdekel, mit gondol! Tőlem fel is fordulhat.. - forgattam meg a szememet. A lányok még mindig félig sokkban voltak. Ashton kinevette a dühömet, mint minden mást is.
- Ne légy méregzsák! Csak próbálj meg úgy tenni, mintha...
- Carly! - hallottam meg Mr.Dannis hangját. Megfordultunk. - Carly! Nagyon tetszett a beadandód! - hogy a fenébe olvas ilyen gyorsan?! - Az egyik legkiemelkedőbb munkád az eddigi évek során! Remélem, örülsz, mert a prezentációd bekerült a három legjobb beadandói közé, szóval készülj az ebédszünetre! - ledermedtem.
- K-köszönöm - nyögtem ki. Mr. Dannis elment én pedig még mindig lesokkolódva álltam.
- Miről írtál?
- Lukeról - pislogtam szaporán. - Én azt fel nem olvasom! Nem! - nekiindultam Mr.Dannis után, de Ashton karon ragadott és visszahúzott.
- Ne! Ha ilyen jól megírtad megérdemled a figyelmet! Luke pedig a bűntudatot - mutatta be egy másik szemszögből a dolgokat.
- Nem vagyok biztos benne, hogy kibírom - ráztam a fejemet.
- Az mindegy. Ő tudni fogja, hogy neki szántad? - bólintottam. - Ne aggódj!
- Könnyű azt mondani! - morogtam, majd elindultam.
- Ne utálj, ha nem muszáj! - kiabált utánam Ash nevetve, mire megfordultam és bemutattam neki.
Lehuppantam Summer mellé, és mereven néztem magam elé. Hosszú percek után szólaltam csak meg.
- Mr. Dannis beválasztotta a prezentációm - mondtam önkívületi állapotban.
- Ez tök jó! - lökött meg örömködve, de én még akkor sem mozdultam. - Vagy nem? Határozottan nem. Miért?
- Lukeról írtam. Arról, hogy az embereket mennyire megváltoztatja a hírnév, és, hogy faragatlan tuskók lesznek. Pöcsfejek, akiket nem érdekel más csak az, hogy egyre híresebbek legyenek.. - Summer elhúzta a száját.
- Ez végülis... nem annyira rossz. Talán magába néz egy kicsit - nézett rám.
- Mindenki jó dolognak állítja be, de ez nem így van! A barátodról ilyeneket írni nem fair! - csattantam fel.
- Már rég nem a barátod, Carly. Ezek után még a barátodnak mondanád? Nem bocsájthatsz meg neki újból és újból - rázta meg a fejét, majd hátradőlt.
- Megöleltem Ashtont - Summer egyből előre dőlt és kitágult szemekkel nézett rám. - Vagyis nem úgy! Hülyéskedtünk, erre felhúzta a pólóját a lányoknak, azok sikítottak, én lehúztam a pólóját, és olyan volt mintha megöleltem volna, és akkor jött Luke, és mondani akart valamit, de tovább ment - hadartam egy szuszra.
- Te aztán felpörögtél! - nevetett. - Ez végülis olyan, min amikor Luke és te ölelkeztetek. Mint a barátok. Ebben semmi rossz nincs, hiszen elvégre barátok vagytok - realista. Talán ez a legmegfelelőbb szó Summer gondolkodására.
- De ez annyira kínos volt! - rejtettem tenyereimbe az arcomat. - Nagyon - dünnyögtem. Summer nem szólt, én pedig elővettem a vizemet, és nagyokat kortyoltam belőle.
- Pedig... édes pár lennétek - szólalt meg, mire - mint a focipályán a locsolók - az összes vizet ami a számban volt kiköptem. Köhögtem párat.
- Remélem ezt viccnek szántad - néztem rá szúrósan.
- Nem, ez halál komoly volt. Tök menő lehetnél, ha egy végzőssel járnál! Én lépnék a helyedben - állt fel, majd vállára vette a táskáját. - És egyébként... Ashton jól néz ki - kacsintott, majd elindult.
- Akkor járj vele te! - kiáltottam utána, de nem törődött vele, mások annál inkább.
- Nem tudod hol van Ashton? - kérdezte Calum, miközben Michael és Ő leültek mellém.
- Nem. Tudnom kéne? - vontam fel a szemöldökömet, és a táskámba dugtam a füzetemet.
- Te ölelkeztél vele a folyosón - emelte fel védekezőn kezeit Cal.
- Calum! - rivalltam rá. - Egyébként is, csak lehúztam a pólóját.
- A suliban nem ezt mondják - nevetett Michael.
- Teszek rá mit mondanak a többiek. Ashton ugyanannyira a barátom mint Summer, vagy ti. Régen Luke és én is ölelkeztünk, mégsem voltunk együtt.
Sziasztook!^^
Először is: BOLDOG SZÜLINAPOT LUKE! <3 És remélem tetszett ez a rész is! Köszönöm a 11 feliratkozót erre az 5 fejezetre, és a 700+ oldalmegjelenítést! Fantasztikusak vagytok, srácok! <3
P.S.: Iratkozzatok fel és kommenteljetek!
P.P.S: Kép nincs, válság van! :'D
Love y'all, Elizabeth M. Stowe
2015. július 6., hétfő
3. fejezet - Nehéz nőcske...
Azon kívül, hogy ültem a pálya szélén és figyeltem ahogy Alexék játszanak, mást nem csináltam. A lelki erőtlenségem a fizikaira is kihatott.
- Nem ér annyit, hogy ennyire elkenődj miatta - foglalt helyet mellettem Calum.
- Hiszen ő a legjobb barátom volt... Nehéz elfelejteni tíz évet! - felálltam. - És bocs, hogy nem vagyok annyira érzéketlen, hogy leszarjam! - óriási léptekkel indultam meg az út felé.
Örültem, hogy nem jött utánam senki. Egyedül akartam lenni, annyira, mint még soha. Mikor még a lázadó kamasz koromat éltem, imádtam egyedül lenni. Elhúzódni az iskola egy csendes zugába, és zenét hallgatni. Most is ez volt minden vágyam. Éreztem, ahogy a lázadó tini énem visszatér belém. Rombolni, törni-zúzni akartam, mindenki képébe vágni mennyire is utálom őket. Vajon tényleg ez lennék, vagy ez a második fázis, az egész napos sírás után? Ahogy a ház elé értem, még bekukucskáltam a ház mellé. A fotók még mindig ott hevertek, én pedig odamentem és erőteljesen tapostam végig a maradványokat, majd mintha semmi sem történt volna bementem a házba, és bezárkóztam. A telefonomat csatlakoztattam az egyik hangfalhoz, majd a lehető legkeményebb rock számaimat betéve hangosra vettem.
Az éjjel semmit sem aludtam. És valószínűleg anyáék és a szomszédok sem. Reggel jutott eszembe a média órára elkészítendő prezentáció diavetítéssel meg mindennel. Érdekes téma, ami megfogja az embert... Egy fekete cicanadrágot és egy comközépig érő fekete-piros kockás inget vettem fel, fekete vászoncipővel. Bedobáltam a könyveim a táskámba, elkészültem, majd lementem.
- Jó reggelt! - köszönt Alexander.
- Nagyon jó... - morogtam.
- Bocs, hogy megszólaltam! - csattant fel, majd magamra hagyott. Elvettem egy pirítóst, és a pultnak támaszkodva reggeliztem. Még felsiettem a táskámért és indultam az iskolába. Ismét félúton jöttek Ashtonék.
- Elvigyünk? - kérdezték.
- Kösz, de kihagyom! - dugtam vissza a fülhallgatómat a fülembe. Az autó még mindig mellettem araszolt, én pedig próbáltam megfeledkezni róla, és a prezentációmra gondolni. Lehetetlen! Utálom ezt a hülye feladatot!
Summer és a srácok is próbáltak megnyugtatni, beszélni hozzám, de az összeset elküldtem a francba. Nem lehetett megmaradni mellettem...
- Ezt be kell fejezned, de gyorsan! - ült le mellém Ashton.
- Mit érdekel az téged? - kérdeztem kirántva a fülemből a fülhallgatót. Felszisszentem.
- Nem akarom végignézni, ahogy tönkre teszed magad. És mert, a barátod vagyok, és a barátoknak az a dolguk, hogy kihúzzák a másikat a mélypontból.
- Három napja, ha rendszeresen beszélünk! - forgattam meg a szememet.
- Próbálkozhatsz, de nehéz elküldeni engem. Mindig visszamegyek, ne feledd! - állt fel és elindult. Pár lépés után felém fordult. - Fel a fejjel! Lesz ez még így se! - mosolygott. Próbált viccelődni. Valaki ismét leült mellém. Oda sem fordultam, már a parfümjének az illatáról tudtam, hogy Luke ül mellettem. Ashton visszanézett, majd biccentett, hogy hagyjam ott. Nélküle is tudom kezelni!
- Szia! - köszönt, mire visszadugtam a fülhallgatót, majd felálltam és elsétáltam. Ashton messziről még rám mosolygott, majd eltűnt a tömegben.
A nagyszünetben az udvarra indultam Summerrel az oldalamon. Leültem a szokásos helyünkre, ami egy régi, kicsit korhadt pad volt egy fa mellett. Mindenféléről beszélgettünk, bár jobb lett volna, ha Sum nem hozza fel annyit ezt a Luke-témát... Kinyújtóztam és felálltam.
- Elmegyek a büfébe - elindultam és nagy léptekkel szeltem át az udvart, majd az ajtóba érkezve nekiütköztem valakinek.
- Én sajnálom, hogy tegnap...
- Húzz előlem! - rá sem néztem, csak bámultam előre kifejezéstelen arccal.
- Carly...
- Húzz előlem, most! - egyre idegesebb lettem, és csak egy pillanat választott el attől, hogy képentöröljem, amikor két kéz a vállamnál fogva elvasutazott velem.
- Majd bemegyünk elöl - mondta Calum, majd elengedett. - Megütötted volna?
- Meg én! - vágtam rá. - Ha öt másodperccel később érkezel már rég felpofoztam volna... - mondtam halkan.
- Szerencsénk van! - biccentett. - Vagy mégsem... - odanéztem ahová Ő is. Ashton és Luke beszélgettek. Luke gesztikulált, mint az idióták, Ashton pedig hitetlenkedve rázta meg a fejét. Luke vállára csapott - barátian - , majd indult volna, de Luke hangja az egész büfében visszhangzott.
- Miért próbáljátok ellenem fordítani?! - valami nagyot csattant. - Elhúzni tőlem?! - Ashton kinevette őt.
- Mi? - jót mulatott Luke hülyeségén. - Ezt csak magadnak köszönheted! - lépett hozzá közelebb minden szóval. - Ne próbálj ránk kenni mindent, ez a te sarad! - Calumra néztem, Ő pedig vette az adást.
- Megyek, ne aggódj! - eresztett felém egy kedves mosolyt, majd megindult feléjük. Megállt majdnem kettejük között, így olyan alakzatban álltak mint egy háromszög. Calum magyarázott valamit, tekintete a két fiú között cikázott, majd felém biccentett. Mindketten rám néztek, majd vissza Calumra. Luke valamin nagyon kiakadt, széttárta karjait, majd otthagyta őket, és elindult felém. Calumra néztem, aki épp visszatartotta Ashtont, majd elvitte onnan. Én is menekültem volna, de ahogy nyitódott volna az ajtó, úgy csukódott is, mivel Luke keze visszanyomta.
- Ne járjuk a felesleges köröket, rohadtul nem érdekel a sajnálatod, a bocsánatkérésed. Mondd mit akarsz, és menj oda ahonnan jöttél! - hadartam el. Luke csapattársai jót szórakoztak rajtunk.
- Nem egy könnyű nőcske, Hemmings! - kacsintott felém James.
- Jobban tennéd, ha befognád a pofádat! - kiabáltam oda. Átbújtam Luke keze alatt, aki próbált utánam kapni, de nem sikerült. - Azt hiszed jobb vagy itt valakinél? Elég rosszul hiszed! Te is csak egy műmacsó vagy, aki teszi az agyát, közben pedig sehol semmi! Kosarazol, és leszel valaki? - megfordultam. - Ez rád is vonatkozik, Hemmings! - visszafordultam James-hez. - Nem! Te senki sem vagy itt! - felállt és elindult felém, de Alex útját állta.
- Megütnél egy lányt? Ne süllyedj idáig, de ha arra vágysz segíthetek! - rám nézett a válla felett. - Még egy szó a húgomhoz, és áshatod a saját sírodat, fogtad?
- Ja... - morogta. Alex megvárta, még odaérek.
- És te is visszavehetnél magadból, Luke! Még én nem veszek vissza belőled! - Luke becsapta maga után az ajtót.
- Egyedül is megoldottam volna - néztem fel rá. Elmosolyodott.
- Képzeletben. Ha nem muszáj ne törődj velük! Csak engedd el a füled mellett! - Ashton felé nézett. - Jössz? Tesink van!
- Aha! - bólintott. Megvártuk, míg odaér. - Nálad tökösebb csajt, még nem láttam! - nevetett. - Lyukas órád van? - bólogattam. - Gyere le velünk tesire! A tanár úgyis csak fociztatni fog! - beleegyeztem, majd Ashton átkarolta a nyakamat és elindultunk.
És igaza volt. Mr.Fich szétosztotta az osztályt két csoportra, és szívesen fogadott engem is. A többi tizenkettedikes lány csak külső szemlélő volt, és legeltették a szemüket a srácokon. Summer is ott ült a pálya szélén és drukkolt. Az utolsó percben szerzett góllal nyertük meg az osztálymeccset, amit én rúgtam. Ashton a vállára ültetett. Oldalra néztem. Luke az egyik korlátra támasztotta alkarját, és mosolygott. Rám...
- Látod? Mondtam, hogy kisegítelek a mélypontból! - mosolygott rám Ashton is. Elgondolkodtam. Mélypont! Ez az!! Leugrottam Ashton válláról.
- Mélypont! - ismételtem. - Köszönöm! Egy Isten vagy! - elrohantam a pálya szélére, felkaptam a táskámat, majd futni kezdtem haza.
Sziasztok!:)
Végre túlestem azon a ponton, ahol fogalmam sem volt, mit írjak, de átestem a holtponton és most megint itt vagyok! Woohoo! Remélem eddig mindenkinek jól telik a nyara, nekem eddig olyan... nem is tudom. Vannak iszonyatosan jó emlékeim, például a hétvégén találkoztam először az egyik legjobb barátnőmmel, akivel több mint egy éven keresztül csak Skype-on és Facebookon beszéltem. Annyira hihetetlen volt! Mindegy is, remélem tetszett a rész, iratkozzatok fel, kommenteljetek és/vagy tegyétek meg mindkettőt! ;)
P.S.: A múlthéten találtam egy viccet amit nagyon régen Luke mesélt el a fanoknak. Azt hiszem... Bár nem vagyok biztos benne :'D Szóval: - Are you a tower baby? 'Cause Eiffel for you! XDDD Remélem páran azért értik majd! :'D
P.P.S.: I fuckin' love this pic about Luke!*--*
Love ya'll <3 xx.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)