5.fejezet - Fogadás

*Luke Szemszöge*
 - Oké, szóval... ha az udvarról kiválasztok egyetlen egy lányt, és meghívom a hétvégi bulimra, és sikerül megfektetnem te veszel meg mindent a következő bulira! Benne vagy? - nyújtotta James Kyle felé a kezét. Kyle gondolkodott egy kicsit, majd megrázta. - Jó, akkor... - tekintetével többször is végig pásztázta az udvart. - Meg is van! - csapta össze a tenyereit. - Carly! - teljesen lesokkolódtam, egy hang nem jött ki a torkomon. Carly felállt, és kíváncsi tekintettel indult meg felénk. Megrökönyödve ültem és figyeltem ahogy közeledik. Már majdnem előttünk volt, amikor is észbekaptam és felpattantam.
- Nem! - fordultam James irányába. - Biztos, hogy nem!
- Miért ne? - kérdezte. - Szeretem a kihívásokat, és... valljuk be, Carly elég jó csaj, na meg bevállalós!
- Fogd vissza magad, oké? Nem egy...
- Higgadj le! - vágott a szavamba. - Egy ilyen lánynak mint Ő, semmiség!
- Haver, tényleg állj le! Nem egy utcasarki ribanc...
- Ki mondta, hogy az? - szakított félbe ismét. - Nem kell annak lennie, hogy belemenjen.
  *Carly Szemszöge*
Már csak pár méterre voltam, amikor Luke elkapta James pólóját és lerántotta Őt a kőasztalról. Megszaporáztam a lépteimet, még mielőtt megtörténne az első ütés. Egy gyors mozdulattal átbújtam Luke karja alatt, és a vállára tettem a kezemet. Próbáltam hátratolni, de nem sikerült.
- Fejezd be, nem kell a balhé! - néztem fel rá. Lenézett rám, pár pillanatig még figyelte az arcomat, de tekintete azonnal lejjebb siklott, amikor James kezeit a csípőmre tette. Luke egy pillanatra kibillent az egyensúlyából, így hátra tudtam tolni, és azt hittem James leveszi rólam a kezeit, de nem. Jött utánunk. Luke szemében felcsillant a düh, és a mérhetetlen harag. Sosem láttam őt annyira dühösnek, mint amennyire akkor.  Valaki megfogta a kezemet és kihúzott a két srác közül. Pár pillanatra magához szorított, megismertem a szürke trikót. James rám nézett, egy vigyor kíséretében, Luke ütött, és betalált. Nagy lendületet vettem és mivel Ashton nem akart beavatkozni, ellöktem magam tőle, Luke mellkasának rohantam, átöleltem és hátrataszítottam. Elengedte Jamest, aki megtántorodott.
- Ne csinálj hülyeséget, kérlek - suttogtam. Éreztem, ahogy szívverése még akkor is iszonyatosan gyorsan vert, de nagy levegővételekkel próbálta lenyugtatni magát. Kezeit a hátamra tette, nem engedett el. Hiába voltam nagyon dühös rá, akkor minden dühöm elszállt. Még a prezentációt is megbántam, és elhatároztam, beszélek Mr.Dannisszel.
- Csak ennyit tudsz?! - ingerelte James. Éreztem, ahogy megmoccan, én pedig szorosabban öleltem Őt. - Mutasd mit tudsz! Gyerünk! Ennél egy lány is nagyobbat üt! Beijedtél, Hemmings?! - éreztem, ahogy valakik mellénk állnak.
- Ashton! - hallottam meg egy kicsit messzebbről Alex hangját. Nem mertem elengedni Luke-ot, és nem is akartam. A többiek is eltávolodtak.
- Levegőt - szólalt meg Luke. A hangján hallottam, ahogy mosolyog. Lazábbra vettem az ölelést.
- Ha elengedlek, megígéred, hogy nem mész oda? - kérdeztem.
- Megígérem - fokozatosan engedtem el, majd hátra léptem egy kicsit. Megfordultam. James-nek és a csapat néhány tagjának már hűlt helye volt.
- Mit akart? - utaltam Jamesre. Luke elpillantott, majd vissza rám.
- Nem lényeges. Hülyeség az egész - rázta meg a fejét. Más esetben faggatni kezdtem volna, de akkor nem akartam tudni róla. Inkább nem. - Te sírtál? - kérdezte egy kis mosollyal.
- Nem! A parfümöd a hibás! Legközelebb használhatnál kevesebbet! - tényleg sírtam volna? Magam sem tudtam megmondani.
- Aha, persze! - mosolya vigyorrá alakult. - Én is ezt mondanám - karolta át a nyakamat, és elindultunk befelé. Ashtonék is leléptek.
- Lana? - kérdeztem, mintha érdekelne.
- Elkapott valami hülye betegséget - vont vállat.
- Már értem miért nem rohantál még el... - mondtam halkan.
- Ezt hogy érted? - még így is túl hangosnak bizonyultam.
- Hagyjuk - húztam el a számat. Luke felsóhajtott, de nem firtatta a témát. Már megint közel engedtem magamhoz... Megint meg fog történni, amint Lana visszatér a suliba. Féltem az érzéstől, attól, hogy megint otthagy. A legjobb barátokból érdekbarátokká váltunk. Elhatároztam, hogy nem fogom lemondani a prezentációt. Felolvasom, bűntudatot okozok neki, megharagszik rám, és nem kell mégegyszer elviselnem azt a fájdalmat. Igen, így kell lennie: el kell marnom magam mellől, hogy abbahagyjuk ezt az egész körforgást. De nem volt szívem ahhoz. Örültem, hogy most ismét együtt vagyunk, mint legjobb barátok. És éreztem, hogy nem vagyok rá képes, nagyon nem...
   Steve, Angie és én ott álltunk a kivetítő ponyva mellett, én voltam az utolsó. Luke egy bíztató mosolyt küldött felém, én pedig lehajtottam a fejemet, majd lassan Ashtonékra néztem.
- Minden rendben lesz. - tátogta, mire megráztam a fejemet. Mire feleszméltem Angie már a lezáró mondatát szavalta, én pedig szédülni kezdtem. Megtapsolták, majd a tanárúr felkonferált engem. El akartam tűnni a föld színéről.
   Pár sor után már könnyek szöktek a szemembe,  és miattuk a látásom is elhomályosult. Félre olvasott szavakat hagytak maguk után... Egy két kósza könny lecseppent a lapra. Felnéztem. Luke idegesen vizslatott. Legszívesebben kitrappolt volna az ebdélőből, de nem tette. Kíváncsi volt mit tartogattam még. Ashtonra néztem, nagy levegőt vettem és folytattam. A következő mondatoknál már meg-meg remegett a hangom, néha el is csuklott. Végül nem bírtam tovább, egy húr elpattant én pedig belezokogtam a mikrofonba, elengedtem ami puffanással és fülsüketítő sípolással ért földet. A lapjaim keringve szálltak a földre. Sírva iramodtam neki a jobb oldai kijáratnak, még Luke sietősen és dühösen indult a másik kijárat felé. Kifutottam, majd leültem a földre és hisztérikus sírásba kezdtem. Úgy éreztem, mintha vége lett volna a világnak. Az én világomnak, ami pár óra erejéig tökéletes volt. De csak volt... Percekkel később két kart éreztem meg. Magahoz ölelt, én pedig visszaöleltem. A fejemet a vállára döntöttem.
- Mindent elrontottam, Ashton - sírtam.
- Nyugodj meg... Minden rendben lesz. Ennek így kellett lennie... - fura volt nekem ez az egész. Ő és Summer ugyanannyira pártolták ezt az egészet. Summer és Ő beszélt rá erre az egészre. Eltoltam.
- Tudtad, hogy mi lesz, igaz? - kérdeztem. - Rábeszéltél erre az egészre, miközben tudtam mi lesz ezek után!
- Carly...
- Válaszolj! - egy szót sem szólt, csak beletúrt barna hajába. - Utállak! Egy önző szemétláda vagy, Ashton Irwin!! - ordibáltam.
- Csak dühös vagy - rázta a fejét.
- Egy mocskos hazug vagy, érted?! - torkom szakadtából üvöltöttem vele.
 * Luke Szemszöge*
Az udvar másik végébe "menekültem". A hajamba túrtam és fel alá járkáltam, bár nem sokáig voltam egyedül. Calum és Michael tartott felém.
- Luke, meg kell értened - szólalt meg hosszú csend után. - Tettél rossz dolgokat, Őt mégis bántotta ez az egész, az előző szünetben pedig csak a bűntudatra tudott gondolni - megráztam a fejem.
- Az egész iskola előtt számolt be a magánéletemről, a magánéletünkről! Te mit tennél a helyemben?! - kérdeztem széttárva a karjaimat. Carly hangja csak úgy süvített ahogy kiabált.
- Hallod ezt? Saját magát törte össze, nincs szüksége arra, hogy te is összetörd - Carly rohant el előttünk, nyomában Ashton sietős léptekkel követte.
- Carly, kérlek! - kiabált utána, de rá sem hederített.
- Legyek kegyes hozzá, miközben Ő kitálalt az egész iskola előtt? Nem. Ne is álmodj róla!
- Luke, a francba is, te hányszor okoztál neki fájdalmat?! Hányszor sírt miattad?! És kinek kellett végig néznie mindezt?! Hát nekünk!
- Nem fogsz meghatni - válaszoltam ridegen és továbbálltam.