1.fejezet - Two years later

  *Két évvel később*
   *Carly Szemszöge*
  Summerrel az egyik félreeső asztalnál ültünk az ebédlőben. Régóta így megy ez. Gyakorlatilag azóta, mióta Luke iskolai kosárlabda "karrierje" belendült, meccs meccs hátán. Az edzések és Lana teszi ki minden idejét. Nem tagadom, hogy rosszul érint, hiszen tíz éve barátok vagyunk... Tíz év hosszú idő, és elég ahhoz, hogy eltávolodjunk egymástól. Pontosabban Ő tőlem..
- Már megint nem vagy itt! - rázta meg a karomat Summer.
- Bocs, elkalandoztam. Egy kicsit fáradt vagyok... - pillantottam a földre.
- Egy hete ezt csinálod! Neked is szükséged van pihenésre, ember vagy!
- Könnyű azt mondani... - morogtam halkan. Az való igaz, hogy egész este nem alszom, de nem Luke miatt.
- Kémiám lesz, mennem kell! - mondta a csengővel párhuzamban. - Jó törit! - mosolygott rám utoljára, majd elhagyta az étkezőt. Valaki olyan hirtelen huppant le mellém, hogy azt hittem menten leesem a székemről.
- Szia! - köszönt egy mosollyal.
- Bocs, törim lesz! - álltam fel. A vállamra kaptam a táskámat, és el akartam volna indulni, de Luke keze visszatartott.
- Kerülsz. - állapította meg. Megfordultam.
- Nem, én nem kerüllek! Te vagy túl elfoglalt hozzám. Végül is... ki ne lenne az, ha az iskola szuper kosarasa, és Lana barátja lenne? Megértem. - elengedte a karomat, én pedig eliszkoltam.
   Az ablakban ültem és próbáltam a fejembe szuszakolni a hülye matek egyenleteket. Nehéz volt, mióta Luke elhanyagolt engem és azt, hogy segítsen matekból... Valami koppant az ablakomon, majd egy percen belül még három. Elhúztam a függönyömet. Luke állt az ablak előtt, kezében apró kavicsok. Felmutattam a füzetemet, majd visszahúztam a vékony anyagot. Még egy kavics, majd még egy és még egy. Ismét elhúztam. Egy papírral a kezében állt: Séta? A szívem bólintott volna, de az eszem nem hagyta, hogy igent mondjak. Nem adhatom be ennyire könnyen a derekamat, ha már lassan egy hónapja felém se néz. Megráztam a fejemet. Jobbra mutatott, azt akarta, hogy beszéljek vele. Meghallgatni, meg lehet, nem de? Sóhajtottam, majd feltápászkodtam és kimentem az erkélyre. Luke már ott állt.
- Még hogy nem kerülsz..
- Képes voltál ezért kihívni? - ráztam hihetetlenül a fejemet.
- Csak beszélgetni akartam veled. És bocsánatot kérni az utóbbi hetek miatt. - nem válaszoltam, semmit sem csináltam, csak álltam ott.
- Ez mind szép és jó, de tanulnom kell! - hagytam faképnél. Becsuktam az erkélyajtót, és elhúztam az ablakom függönyét, egy kis rést kivéve, ahol figyeltem mit csinál. Ő is bement, majd eltűnt. A füzet fölé hajolva próbáltam értelmesnek találni azt, amit a füzetbe firkálgattam le. Csak bámultam, és bámultam, és bámultam...
- Carly! - kiabált fel anya. Sóhajtottam, félredobtam a füzetet és lehúztam a kétszer akkora pulcsim ujját. A fejem búbjára toltam a szemüvegemet, majd letrappoltam.
- Hmm? - néztem volna anya irányába, de helyette csak Luke-ot láttam, a falnak támaszkodva, karbatett kézzel és óriási vigyorral.
- Minek vagy itt? - kérdeztem modortalanul.
- Hozzád jöttem. - vont vállat. - Tanulni. - idézőjelet rajzolt a levegőbe. - A matek puska nem segít! - vigyorogva lépett elém és húzta fel  pulcsim ujját, ahol ugyancsak matek képletek díszelegnek. - Túl jól ismerlek!
- Sajnos... - morogtam.
- Nem sajnálod annyira. Nem is haragszol rám igazán. Akkor már rég elküldtél volna melegebb éghajlatra.
- Úgysem mentél volna. - forgattam meg a szemeimet. - Tíz év mégis csak tíz év.
- Nem, még nem tíz év! - javított ki. - Huszonhetedikén lesz tíz éve.
- Mintha nem tudtam volna... - mit sem törődve azzal, mit mondtam neki a nyakamba karolt és felfelé vezetett az emeletre. Becsukta az ajtót, elengedett, majd leült az egyik székre lovagló ülésben. Állát a támla tetejére helyezte és figyelt.
- Hallgatlak! - fontam össze karjaimat.
- Tudod, hogy fontos nekem ez az egész. A csapat, Lana és te is. - várta, hogy megerősítésképp bólintsak, de csak álltam ott mereven. - Carly, meg kell értened.
- Én megértettelek téged, az első héten. Akkor még úgy gondoltam, legalább lesz miről beszélnünk a külön töltött hét után. Ezután jött a második hét. Itt már kezdtem neheztelni rád, amiért felém sem nézel. És elkezdődött a harmadik hét. Ekkor már elég dühös voltam. És most, a negyedik héten, már nem is érdekel mi van veled, a barátságunkkal. Gondolom, ennyi elég ahhoz, hogy hazamenj. Remélem...
- Nem! Addig egy tapodtat sem mozdulok, még azt nem mondod, hogy nem haragszol!
- Akkor egy darabig ücsöröghetsz itt. - vontam vállat, majd visszaültem az ablakhoz és magam elé vettem a füzetemet. A szemüveget visszatoltam az orromra. Percekkel később éreztem, ahogy a vállam felett lesi a füzetet. Felé fordítottam a fejemet.
- Valamit nekem is kell tudnom holnapra. - nézett rám. Elfordítottam a fejemet, és tovább néztem a füzetet.
  Negyed órával később, még mindig a vállam felett nézte a füzetet.
- Luke, ez kibaszott idegesítő! - csaptam össze a füzetemet.
- Mondd, hogy nem haragszol! - hajolt el tőlem.
- Nem!
- Akkor én sem! - vágott vissza. Sóhajtottam majd felálltam. - És ha lemondom a holnapi edzést, és elmegyünk valahová? Mint régen.
- Ez még mindig nem ilyen egyszerű...
- Carly! - kiabált fel anya. Szó nélkül ott hagytam Lukeot, aki a lehető leggyorsabban jött utánam, és végig a nyomomban volt. Anya meglepetten nézett Lukera.
- Még haragszik.. - tájékoztatta magát, mire anya mosolygott, majd rám nézett.
- Szóval, Diana, az unokanővéred, férjhez megy, és szeretné, ha mindannyian ott lennénk. Oh, és emlékszel amikor kiskorotokban Diana odavolt Lukeért? - nem értettem mi köze van egy nyolc évvel ezelőtti emléknek ehhez a témához. Aztán leesett...
- Nem, nem, nem! Nem! - tiltakoztam a lehető leghevesebben.
- Szeretné, ha Luke is velünk jönne! - hagyta figyelmen kívül a tiltakozásomat.
- Ezer örömmel! - vigyorgott rám Luke, én pedig falnak mentem volna. Morogtam még egy-két dolgot, majd feltrappoltam. Leültem az ágyra, Luke pedig ismét a széken foglalt helyet.
- Ha azt mondom nem haragszom, akkor hazamész végre?
- Attól függ. Csak, ha tényleg nem haragszol azután. - gondolkodtam, majd sóhajtottam.
- Legyen. Nem haragszom! - forgattam meg a szemeimet. Luke felállt és elém állt.
- Biztos?
- Biztos.
- Tényleg?
- Igen, csak hagyd már abba! - dőltem hátra az ágyon.
- És az ölelés? - kérdezte, mire felsóhajtottam. Felhúzott az ágyról, majd szorosan az ölelésébe vont. - Mondtam, hogy nem haragszol rám igazán! - nevetett.
- Haragudtam rád, viszont nem tudok sokáig haragudni valakire... - ez az egy hónap latt annyi minden változott rajta. Más lett belülről.. Arrogánsabb lett, mint volt. Volt? Nem, sohasem volt az...
- Uhmm... Szóval, izé... Nekem most mennem kellene. Megígértem Lanának, hogy ma elmegyünk valahová.
- Menj csak nyugodtan! - míg kívül nyugodtságot sugalltam belül felrobbantam. Háromezerszer. Lana melett. Csak azért, hogy ő is felrobbanjon. Puszta jóindulatból.
- Akkor holnap délután?
- Persze! Hol?
- A parkban. - mosolygott, egy puszit adott az arcomra, majd lelépett. Megint... Égnek emeltem a tekintetemet, majd leültem a földre, a szoba közepére. Utálom ezt! Utálom a hülye csapatot, és Lanát is!... A tükör felé fordultam.
- Megint lepattintottak? - vigyorgott önelégülten a tükörképem. A fejemben...
- Mintha neked annyira jól esne... - vágtam vissza. Magamban beszélek, egyre jobb és jobb...
- Hogy tudsz megbocsájtani neki ezek után? Hiszen egyfolytában a második helyre taszít! Ilyenek a legjobb barátok? - elegem lett, magamból? Ja, azt hiszem...
- Menj a fenébe! -  korholtam le a tükröt.
- Egyek vagyunk, te idióta! - felálltam és kimentem az erkélyre. Calumék éppen akkor próbáltak bekopogni.
- Kár próbálkozni! - szóltam le. - Lanával van.. - tettem hozzá.
- Ennyit az esti fociról.. - morogta Calum.
- Ismerős helyzet. - nevettem fel keserűen. Egy olyan tizedikes srác, mint Luke simán menő lehetne Ashtonnal - aki most járja végzős évét -, és Calummal meg Michaellel, akik tizenegyedikesek, neki mégis egy hülye kosárcsapat kell. - Focizni mentetek volna? - kérdeztem.
- Ja, hárman élvezet lesz. - jegyezte meg Ashton. - Jössz? - emelte meg a labdát.
- Persze! - vágtam rá. - Egy pillanat, és megyek! - bementem a szobámba, felfogtam a hajamat és lekocogtam. - Focizni mentem! Majd jövök!
- Luke-kal? - dugta ki a fejét anya a konyhából.
- Ashtonékkal. Luke Lanával van... - mondtam, majd elhagytam a házat.

Sziasztok!:)

Tudom, hogy nagyon-nagyon sokat késtem, de próbálok dűlőre jutni a másik blogommal kapcsolatban, valószínű nem lesz meg a 100 rész...
   Remélem, hogy tetszett az 1.fejezet, és továbbra is olvasni fogjátok a blogot!:) Kommentelni és feliratkozni ér!;) 
                                        Elizabeth M. Stowe